32. rész

Miután megittuk kávénkat; ami alatt rájöttem, hogy ő simán feketén issza; megegyeztünk abban, hogy a maradék egy és fél órát értelmetlen televíziós sorozatok nézésével töltjük a nappalijában. A konyhát elhagyva követtem Harry-t, aki ragaszkodott ahhoz, hogy előbb letakarítsa a dohányzóasztalt, mert az ’ piszkos ’ volt. Készen léte után leült, majd én is követtem és a bal oldalára huppantam le, tőle nem messze.

Szinte azonnal Harry megragadta a karomat, és testünk máris összeért. Karjait derekam köré kulcsolta, és testének melege lassan felmelegített engem is, így nem reszkettem már. Felnevettem, mikor Harry lélegzete megcsapta fülemet.

„Mit akarsz nézni?” Kérdezte, majd ő is nevetésben tört ki.

„Nos, igazából annyira nem szeretek TV-t nézni, de te milyen műsorokat szoktál nézni?” 

Érdeklődtem, míg arcomat felé fordítva szemkontaktust nem vettünk fel.

„Szerintem én kérdeztem előbb.” Kötekedett és játékosan felhúzta szemöldökeit.

„Igaz, de ez a te házad.” Vontam vállat.

„Úgy érzem hosszú lesz ez a mai nap.” Kacagott, én pedig nem hezitáltam és vállába bokszoltam egyet.

„Hé. Nézd ezt.” Mondta, és kezeivel ismét magához ölelt. A mosoly, melyet próbált elrejteni, végigsuhant arcán. Miután megnéztünk egy Ki vagy, doki? részt, melyet Harry ajánlott, én pedig számtalan viccet mondtam arról, hogy Harry inkább egy Walking Dead típusú rajongónak tűnik, a fiú felállt mellőlem és eltűnt egy ajtó mögött, mely valószínűleg a hálószobája lehetett. Pár perc múlva, egy sokszor használ barna dzsekiben és a szokásos fehér pólójában jelent meg. Kezében egy krémszínű kötött pulcsit tartott, melynek ujjai fel voltak hajtva; és mielőtt újabb poén hagyta volna el a számat már a kezembe is nyomta.

„Fel kellene venned, hideg van odakint.”

Megráztam a fejemet.

„Nem, nem minden oké.”

„Hat fok, ha van.” Tiltakozott Harry, és újra felém tartotta a pulcsit.

„Oh, halálra fogok fagyni, teljesen kihűlök.” Viccelődtem.

„Csak kérlek.” Motyogta Harry, és most ismét a kezembe nyomta. 

Lassan teljesen átvettem tőle, egy bólintással megköszöntem, majd áthúztam fejemen. Természetesen hatalmas volt rám, és valószínűleg Harry-re is nagy volt. Fel akartam nevetni, amikor elképzeltem Őt ilyen ruhában, de rájöttem, hogy ezt a hideg időszakokban használja, meg amikor itthon van.

A hosszú, és bő pulóver túllógott a kezemen, így kénytelen voltam felhajtani, egészen az övem magasságáig.

„Cuki vagy.” Biccentett Harry, amíg végigmérte testemet.

„Ahogy te is.” Bólintottam vissza, és kissé felkacagtam.

„Köszi.” Áradozott szarkasztikusan, ujjaival pedig végigszántott göndör haján.

Elsétált mellettem, és egyenesen a konyhába ment, cipőjének sarka pedig, minden lépését egy koppanással jelezte, hiszen csempézett volt a talaj. Számtalan szekrényt nézett át, és dúrt fel, míg tekintetével mindent átnézett, majd pár dollárt meg is talált. Rám mosolygott, melyet viszonoztam, de mosolyom nem ért a fülemig. 

Alig volt magára pénze, hiszen egyedül volt, én pedig könnyen megkérhettem volna a szüleimet, hogy adjanak egy kis pénzt, melyet pillanatokon belül a kezeimbe nyomnának. Hoztam volna magammal, ha tudom, hogy Harry-nek ilyen kicsi a fedezete. 

Ezután a kocsijához siettünk, a levegő egyértelműen melegebb lett, hiszen a nap is előbukkant már. A csiripelő madarak összehangolt dalolása és a szöcskék ciripelése volt hallható, ahogy lesétáltunk a beton járdán, én pedig szórakozottan szívtam magamba a friss levegőt. A felhők fehérek voltak, és ezzel emlékeztettek arra, hogy a reggeli hideg nem fog egyhamar elmúlni.

Behuppantam az anyósülésre, Harry pedig simán csak beült a kormány mögé, gyorsan bekapcsolta a rádiót és valami heavy metal zenét hallgattunk. 

Ahogy végig haladtunk az utcán, nem tudtam megállni, hogy a szemem sarkából ne Őt figyeljem, ahogy a fejét a zene ritmusára ingatja nagyon szórakoztató. Harry hamar rajta kapott és megdermedt.

Amikor pirosat kaptunk, megköszörülte a torkát, és ezzel együtt értetlen arckifejezésével felém fordult.

„Mit nézel?” Kérdezte komolyan, szemöldökeit összehúzta, és szemeiben látszott, hogy kissé ideges.

Szerencsére nyers pillantása nem tartott sokáig, mivel a lámpa zöldre váltott, ajkán pedig egy félénk mosoly jelent meg.

„Nem biztonságos zavarni a vezetőt.”

Nem tudtam megállni a szemforgatást, melyen Harry elnevette magát.

„Tudom, tudom.” Ráztam meg a fejemet, majd az ablak felé fordulva kezdtem nézelődni.

Homályosan, de láttam a multinacionális irodákat és üzleteket, egy idős házaspárt, akik éppen várták, hogy a lámpa váltson. Biztosan fogták egymás kezét, a férfi le nem vette a szemét a hölgy arcáról, aki türelmetlenül vártam, hogy mehessenek.

Az idős hölgy már biztosan nem veszi észre ezt, de számomra szívmelengető, ahogy annyi együtt töltött év után, a férfi még mindig úgy tekint rá, mintha akkor látná először. 

El tudom képzelni, hogy mennyit civakodtak, mennyi nézeteltérésük volt, hogy milyen durva változásokat, helyzeteket kellett átvészelniük azokban az években, és mindazon, amin túlmentek, a férfi még mindig így tekint rá.

Követtem őket a tekintetemmel mindaddig, amíg már csak elmosódott alakok lettek, majd Harry folytonos dudálása visszarántott a jelenbe.

„Kibaszott forgalom.” Motyogta, míg ujjaival megmasszírozta orrnyergét.

Harry biztos észrevette, hogy Őt figyelem, hiszen beszélni kezdett.

„Egy penny-t a gondolataidért?” Kérdezte egy fondorlatos mosoly kíséretében.

„Mit szólnál egy negyedért a tiedért?” Érdeklődtem, hiszen tudni akartam, hogy mit forgat a fejében.

Láttam, ahogy Harry beharapja tudata nélkül az alsó ajkát, és ahogy lassan magába szívta a levegőt 

az egyik szemöldöke megemelkedett.

„Nos, hol is kezdjem?” Itt van ez a hihetetlenül szép lány, aki itt ül mellettem a kocsimban, érzem, ahogy figyel engem, míg vezetek és én ezt teljes mértékben imádnivalónak találom. Fénylő kék szemei vannak és biztos vagyok benne, hogy a görnyedtsége a fáradtságtól van. Egyébként meg azt kérdezgetem magamtól, hogy ’ Miért nem a hátsó üléseken vagyunk már? ’”

Megráztam a fejemet és az ülésnek dőltem, míg akaratlanul is egy nevetés hagyta el ajkaimat.

„Mond ki, amit gondolsz, miért nem vagy ott?” Beszéltem szarkasztikusan, amit Harry egy vigyorra lereagált. 

„Szerintem valaki lóg nekem.”

„Amint a plázába érünk, én állom az első fizetést.”

A parkoló teljesen üres volt, most semmi sem volt elfoglalva. Klisé vagy nem, olyan hatást keltett, mint egy szellemváros, az egyetlen jele az életnek egy anyuka és a fia volt, na meg jó pár üzletember.

„Nos, megmerem kockáztatni, hogy a hétfők elég lassú napok.” Vicceltem. 

„De így olyan, mintha a pláza csak a miénk lenne.” Nyomatékosította Harry.

„Mi van akkor, ha egy rendőr megkérdezi, hogy miért nem vagyunk iskolában? Hisz megtehetik, igaz? Akkor mit fogunk tenni?” Kérdeztem keresztezve a kezeimet mellkasom előtt, amíg sétáltunk.

„Biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni.” Vont vállat, majd megragadva a kezemet vezetett egy különös bolt felé.

„Teljesen meg vagyunk húzatva.” Motyogtam, majd elszakítottam Harry-ről a tekintetemet, hogy felfedezhessem az ínycsiklandozónak tűnő édességeket kínáló helyet. Tipikus cukrászda volt, a fal mellett üveg tartókban különböző csokoládék és édességek voltak elhelyezve.

„Miért hoztál ide?” Kérdeztem, ezzel megtörve az újfent fennálló csendet. 

„Ki nem szereti az édességeket?” Kontrázott Harry ártatlanul, és ez engem nevetésre késztetett.

„Tusé.” Bólintottam.

Harry visszabiccentett, majd a fal felé fordult.

„Szóval miért sóvárogsz ezen a kedves hétfői reggelen?” Érdeklődött egy mosollyal az arcán. Kezeit a zsebébe süllyesztette és lassan felém fordult.

„”Megvagyok.” Viszonoztam mosolyát, és gyorsan összefogtam magam előtt kezeimet. Előre hátra billegtem a sarkaimon, míg Harry zavarodottan nézett rám, és fejét egy kissé balra döntötte.

„Nem kérsz semmit?” Kérdezte.

„Nem, köszönöm.” Motyogtam, és elszakítottam róla a tekintetemet.

„Oh, Harley, gyerünk már.” Nyaggatott.

„Nem, komolyan mondom Harry.”

Harry tapsolt egyet.

„Oké, nem probléma. Most megyek és rendelek én magunknak.” Mondta, majd hirtelen megfordult.

„Ne, nem, kérlek Harry.” Kérleltem meggondolatlanul.

Harry teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a könyörgésemet, és már is végigjáratta a szemét a helységen. Megakadtam a tekintetem a pénztáron, ahol egy fiatal, a húszas éveiben járó lány rágózott visszataszító módon, míg telefonját nyomkodta.

Teljesen elveszettnek éreztem magam, mindaddig, míg Harry meg nem kocogtatta a vállamat. Felnéztem rá, Ő pedig nagyra nyílt szemekkel figyelt, míg hátratartott kezével elrejtett tőlem valamit.

„Mit választottál?” Kérdeztem, és próbáltam nyújtózkodni, hogy belássak mögé. Harry elforgott, így feleslegesen próbálkoztam, de egy nevetést kiváltott belőlem.

„Rendben, akkor ne mond el.”

Harry rám kacsintott, mielőtt a pénztárhoz ment, hogy fizesse az édességeket. Nem tudtam még így se rájönni, hogy mi volt az, de amikor esélyem lett volna rá, a lány elvette és egy barna zacskóba helyezte őket.

Az egész 3.50 dollárba került, és mikor rájöttem, hogy nem is volt annyira drága, nagyot sóhajtottam. Magamban megjegyeztem, hogy ezt később vissza kell fizetnem.

Harry visszasüllyesztette a zsebébe a tárcáját, majd visszasétálva hozzám megragadta a kezemet és kivezetett az üzletből. Elég gyors volt, és mielőtt még feleszmélhettem volna már egy padon ültünk.

Előhúzta a tasakot, majd a zacskót kinyitva elővett két cukorka karkötőt. 

Harry felvette a sajátját, míg az enyémet felém nyújtotta. Ez idő alatt édes mosolya levakarhatatlan volt arcáról.

„Vedd fel.” Mondta engem noszogatva.

„Oké, rendben.” Nevettem, majd felhúztam csuklómra.

 

Felnéztem Harry-re, aki azonnal puszit nyomott arcomra.

„Most már nem csak egyforma nyakláncaink, de egyforma karkötőink is vannak.”

Hagyjatok magatok után nyomot! Puszi.