16. rész

„Szóval mit szeretnél csinálni?”Kérdezte Harry, miközben kényelembe helyezte magát az ágyamon. Követve példáját én is elhelyezkedtem ágyamon direkt vele szemben.

Idegességemben hajamat egyik vállamról a másikra helyeztem. Ezelőtt még sosem voltam ilyen közel egy fiúhoz. Különösképpen nem az ágyon.  Éreztem telefonom vibrálását, de úgy döntöttem, hogy figyelmen kívül hagyom.

Harry megfogta kezemet, amíg válaszomat várta. Észrevettem, hogy szeme fényesebben csillog a szobám világításától. Másképp, mint az iskola folyosóján. Zöldje sokkal jobban vibrált, mint ezelőtt. Valahogyan tegnap ezt nem vettem észre.

„Nem tudom. Mielőtt megjelentél, nem akartam semmit csinálni.”

Elmosolyodott, „nos, most itt vagyok, szóval csináljunk valamit.”

Hezitálta, hogy megkérdezzem, de nem volt más választásom, így megtettem.

„Nos, min gondolkodsz?”Kérdeztem.

Harry szeme felcsillant.

„Felelsz vagy mersz?”Javasolta.

„Csak akkor, hogyha nem visszük túlzásba.” Vontam vállat.

Harry csak bólintott.

„Tied a megtiszteltetés, hogy kezdhetsz.” 

„Oh, oké. Akkor felelsz vagy mersz?” Kérdeztem.

„Felelek.”

Ajkam mosolyra húzódott.

„Merészebb fiúnak képzeltelek, de legyen, ahogy akarod.”Ugrattam.

Harry csak megforgatta szemeit.

„Uhm, mikor kaptad meg az első piercinged?” Kérdeztem. Tekintetemet ajak piercingjére vezettem. Harry észrevette, ahogy ajkát bámulom, mert nyelvét végigvezette a kis karikán.

„15 évesen volt az első. A szemöldök piercingem.”

„Fájt?” Faggattam.

Harry szélesebb vigyorra húzta száját.

„Olyan volt, mint egy kis csípés.”

Szemeim szórakozottan vándoroltak szemétől ajkáig, végül pedig állkapcsára terelődött pillantásom. Néhány hüvelykre jobb szájsarka alatt észrevettem egy kis anyajegyet.

„Ezelőtt még nem láttam azt a kis anyajegyet.” Suttogtam, és ujjammal megérintettem. Nem tudtam, mit csinálok.

„Ez nem anyajegy. Ez egy… szépség jegy.” Tiltakozott.

„Nem. Ez egy ici pici anyajegy.” Ugrattam.

„Oké, elég.” Nevetett és óvatosan elhúzta kezemet.

Éreztem, ahogy arcom lángra lobban, de úgy tűnt Harry nem látta meg.

„Felelsz vagy mersz?” Kérdezte.

„Felelek.”

„Kivel volt az első csókod? És hol?”

Megforgattam szemem.

„Milyen eredeti kérdés.”

Hezitáltam, de a szavak csak elhagyták számat.

„Uhm, tulajdonképpen veled. A könyvtárban.”

Harry felvonta szemöldökét.

„Oh, tényleg?”

„Igen.” Bólintottam, kínosan éreztem magam, ezért kerülve tekintetét a kezemet kezdtem tanulmányozni.

„Sajnálom.” Motyogta.

Hunyorítva ránéztem.

„Mit?”Érdeklődve néztem fel.

Sietősen vette fogai közé ajak ékszerét. 

„Ha tudtam volna, jobban csinálom.”

„Jó volt.” Nevettem.

„De jobban is tudtam volna csinálni.”Vont vállat.

„Felelsz vagy mersz?”Kérdeztem, ezzel megváltoztatva a témát.

„Merek.”

 

Gyorsan végig futottam a lehetséges feladatokon fejben, míg végül kiválasztottam egyet.

„Nyald meg a könyököd.”

Harry összevonta szemöldökeit.

„Ennyi?”

 

„Igen.” 

„Rendben.” Nevetett.

Könyökét arcához közelítette és kidugta a nyelvét. Elkezdett körözni a nyelvével, de nem járt sok sikerrel.

„Nem tudom megcsinálni.” Fújtatott.

„Próbálkozz jobban.”

Harry megpróbálta még egyszer, de ugyanúgy sikertelenül járt.

„Nem megy, bocsi.”

„Oké. Te jössz.”

Harry ördögi vigyort öltött magára.

„Rendben Harley. Felelsz vagy mersz?”

„Merek.” Mosolyogtam vissza.

Harry gondolkozás nélkül kezdett beszélni.

„Csókolj meg.”

Lenyeltem a torkomban keletkező gombócot.

„Rendben.” Vontam vállat.

 Harry gyors mozdulattal feltérdelt, arca szemben volt enyémmel. Orromon éreztem levegővételeit, kezével megfogta nyakam.  Egész idő alatt tartottam vele a szemkontaktust.

 

„Megcsókolsz vagy nem?” Suttogtam.

Harry felnevetett mielőtt ajkát enyémre illeszttette. Szemem azonnal lecsukódott. Ajkaink összhangban mozogtak, nyelve nem sokkal később megtalálta útját számba.

Nem voltam biztos a dolgomban. Ajkaim szétnyíltak és nyelve találkozott enyémmel. Ettől az érzéstől zihálni kezdtem és Harry belekuncogott csókunkba. 

Mielőtt elmélyíthettük volna csókunkat, hangos lábdobogást hallottam meg a lépcsőn. 

Gyorsan elhúzódtam Harry-től és szemei tágra nyíltak, amint meghallotta Ő is a zajt.

„Mit csináljak?” Kérdezte rohanva. Kezét arcához emelte, és láttam rajta, hogy ideges.

„Nem tudom. Csak..-„ 

Mielőtt még esélyem lett volna befejezni a mondatom, az ajtó kicsapódott.

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Nagyon jól estek kedves szavaitok :) Ezúttal se tartástok magatokban a véleményeteket és osszátok meg velünk! :)

Jövő héten HÉTFŐN fog érkezni a következő rész, ugyanis mind a ketten kedden már nyaralunk. Puszi és további szép hetet. Reni és Vivi xx 

15. rész

Ebéd után Harry elkísért Világtörténelemre. Nem csináltunk túl sok mindent az órán, ismét úgy éreztem, mintha órák teltek volna el, amíg megszólalt a csengő, ezzel jelezve a nap végét.

 Harry-vel az ajtó előtt találkoztam, táskája lazán lógott vállán, ahogy nekidőlt az ajtókeretnek. Amikor meglátott, elmosolyodott. Egy fekete keretes Ray Ban takarta szemeit, megakadályozva engem abban, hogy láthassam élénkzöld íriszeit.

 Miután elindultunk a kijárat felé, megszólalt,

 „Szóval egyből a plázába mész amint kiértünk innen?”

„Igen, úgy néz ki. Csak előtte eszünk valamit vacsorára.” 

Harry csak bólintott, majd megnyalta száját.

 Amint megtaláltuk az autóját, ugyanazt tette, mint tegnap; kinyitotta előttem az ajtót. Motyogtam egy köszönöm-öt mielőtt becsukta az ajtót. Bekötöttem a biztonsági övem, míg Harry átfutott a vezetőüléshez, és ő is bekötötte magát.

 „Apád otthon lesz?” Kérdezte Harry, miközben kitolatott a parkolóból és elhagyta az iskola területét. Annak ellenére, hogy nem láttam felvont szemöldökét, tudtam, hogy a szeme sarkából titokban figyelt. 

„Nem, legalábbis nem hiszem.” Válaszoltam. 

„Jó, mert ha meglátna minket ő- nos, nem tudom mit tenne.” Nevetett. 

Megráztam a fejem.

 „Teszek róla, hogy ne csináljon semmit. Abszolút nem tettél semmi rosszat.”

 „Miért nem mondtad el neki, hogy börtönbe voltam?” Kérdezte Harry, ami váratlanul ért.

 „Nem kell, hogy tudjon róla.” Vontam vállat.

 „Legalábbis még nem.” 

Figyeltem, ahogy Harry megdörzsölte száját,

 „De azt mondod nem tettem semmi rosszat, mikor tettem.” 
 

„A múltban. A múltadban tettél valami rosszat. Én csak a tegnapról beszélek.”

 Az út hátralévő részében Harry csendben maradt, én is így tettem, nem tudtam pontoson mit kéne mondanom.

 Amint megérkeztünk a házunk elé, észrevettem, hogy apa autója valóban ott parkolt az úttesten. Az orrom alatt szitkozódtam, mielőtt megkerestem a fogantyút. Megálltam mikor megéreztem Harry kezét a másik karomon. 

„Ha szükséged van bármire, csak hívj.” Suttogta.

 Felé fordítottam a fejem, hogy egy megnyugtató mosolyt és bólintást intézzek felé, de kis híján sokkot kaptam, mikor szemtől szembe találtam magam arcával. Lehajolt, és mikor már azt hittem megcsókol, megpuszilta az orrom hegyét.

 „Jó éj Harley.” Biccentett Harry.

 „Jó éj Harry.” Biccentettem vissza, kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam az autóból. Ahogy beléptem az ajtón, még mindig éreztem a hőséget az arcomon. 

Apa csak állt ott, kezeit keresztezve mellkasa előtt. 

A kényelmetlen csendet apa torok köszörülése törte meg.

„Hívtak az iskolából.”

 Elhatároztam, hogy eljátszom a hülyét.

 „Miért?” Kérdeztem. 

Felhúzta a szemöldökét. 

„Miért?” Utánozott. 

„Ellógtad az órát.”

 Nyitottam a számat, hogy beszéljek, de közbevágott,

 „Ezzel a fiúval voltál?” Kérdezte összeszűkített szemeit rajtam tartva.

 Éreztem, hogy az állkapcsom megfeszül.

 „Harry. A neve Harry. És igen.”

 Láttam, ahogy megrándul a szeme.

 „Menj fel a szobádba, most. Nem jöhetsz le, amíg a vacsora kész nem lesz.”

 „De Layla és Anna jönnek értem húsz perc múlva, mert megyünk a plázába.” Dadogtam.

 Apa megrázta a fejét.

 „Esetleg gondolkodnod kellett volna, mielőtt kihagyod az órát. És hétfő délután őrizetbe lesztek, remélem tetszeni fog.” 

„De-”

 „A szobádba. Most.”Morgott.

 Gyorsan elrohantam apa mellett, majd megtettem az utam a szobámig, aminek ajtaját hangosan bevágtam. 

Elővettem a telefonomat a zsebemből, hogy felhívjam Layla-t és lemondjam a programunk. 

Szerencsére felvette, 

„Felkészültél a plázázásra?” Sikított a készülékbe. 

„Valójában uhm, találnunk kéne egy másik időpontot.” Motyogtam.

 „De miért?” Nyafogott.

 „Hosszú sztori.”Motyogtam. 

„Mindenesetre, hogy hangzik a péntek?” Kérdezte és hálás voltam érte, hogy nem feszegette a témát.

 „Jól hangzik. Fel tudod hívni Anna-t és elmondani neki is? ” Kérdeztem. 

„Persze, természetesen. Később írok neked, rendbe?”

 „Igen persze.” 

Egy kis szünet után megkérdeztem tőle,

 „Miért nem voltatok ma ebédnél?”

 „Anna-nak és nekem segítenünk kellett a tanárunknak az első órákban. Sajnálom, hogy nem szóltunk.” 

„Rendben. Ott volt Harry.”

 „Hogy mennek a dolgok köztetek?”Kérdezte.

 „Őszintén, én sem tudom az igazat megvallva.”

 „Mit gondolsz róla?” Faggatózott tovább.

 „Édes” Vontam vállat. 

„Ez nem válasz a kérdésemre.”

 „Viszlát Layla.” Daloltam a telefonba.

 Layla nevetni kezdett,

 „Szia Harley.” 

Amint letettem a telefont, háttal beleborultam az ágyamba és szórakozottan kikerestem Harry számát. Csupán kétszer csörgött mielőtt felvette.

Ő szólalt meg először.

 „Hey Harley.”

 „Apa tudomást szerzett a lógásunkról.” Hadartam el a mondatot. 

„Hogyan?” Kérdezte. „Felhívta az iskola. Hétfőn fogságba leszünk.” 

„Ez minden?” Meglepettnek hangzott.

 „Szerencsére.” Motyogtam. 

„A plázában vagy?” Kérdezte.

 „Dehogy. A szobámba ragadtam egész éjjelre, apa parancsára.”

 „De ez nem jelenti azt, hogy vége az estédnek.”

 Még ha nem is látja, de felhúztam a szemöldököm.

 „Mit értesz ez alatt?” Kérdeztem.

 „10 perc és ott leszek.”

 „De én-” 

Mielőtt tiltakozni tudtam volna, már bontotta is a vonalat. Háromszor próbáltam újrahívni, de minden próbálkozásom sikertelennek bizonyult.

 Mikor negyedjére próbáltam egy koppanást hallottam a hátam mögül az ablakon. Odafordultam és kavicsokat láttam pattogni az üvegen. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el amint megláttam Harry-t, ahogy visszanéz rám. 

Hirtelen abbahagyta a dobálózást és integetni kezdett nekem. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a fejem, 

„Mit csinálsz itt?” Nevettem. 

„Gondoltam, szeretnél egy kis társaságot.” Mosolygott vissza rám. 

„Nincs lehetőség arra, hogy fel gyere ide.” Beszéltem.

 „Ha ez előtt már sikerült, most is menni fog.”

 „Rendben. Mutasd meg.” Vontam meg a vállam.

 Néztem, ahogy hátrált, hogy nekifutásból elinduljon. Lábai meglehetősen gyorsan mozogtak, ahogy odaért a tető párkányához. Kezeivel erőteljesen megragadta azt, ahogy elkezdte magát felhúzni rajta.

 Ahogy göndör fürtjeit lestem tekintete találkozott az enyémmel, megcsúsztak az ujjai. A hátára esett, szemeit szorosan összezárta fájdalmában.

 Gyorsan lábra állt. Újra próbálkozott, ám ezúttal minden erejét beleadva, hogy felhúzza magát. Amint ez sikerült, testével legördült a tetőn, majd becsúszott az ablakomon keresztül. Nagy puffanással, nevetve landolt az ágyamon. 

„Simán ment, nem?” Viccelődött.

 Nem tudtam megálni, de vele együtt nevettem.

 „Mint a vaj.” 

„Szóval, akkor igazad volt a biztonsági kamerákat illetően?” Kérdezte Harry ezzel megváltoztatva a témát. 

„Igen, láttak minket bemenni a könyvtárba és elhagyni azt ötven perccel később.” Magyaráztam.

 „És fogságban Hétfőn? Egész nap?” Kérdezte Harry, az orrát felhúzva.

 „Igen, hála neked.” Mosolyogtam rá és játékosan megütöttem a karját.

 „Ó hagyd ezt, legalább együtt leszünk.” Mondta és játékosan visszaütött.

 „Igen, azt hiszem.”

Köszönjük az előző részhez érkező kommenteket és az újabb feliratkozókat is. Most is várjuk véleményeiteket.

14. rész

„Ha bajba kerülök, Te leszel a hibás, Styles.” Viccelődve elhúztam kezemet és zsebembe mélyesztettem.

„Örömmel fogadom, Patterson.”Kacsintott Harry.

Megszakította szemkontaktusunkat, mielőtt elővette telefonját zsebéből és feloldotta a képernyőt.

„Maradt úgy fél óránk, szóval mit akarsz csinálni?” Kérdezte rám nézve a világító tárgyból felpillantva.

„Beszélgessünk?” Javasoltam.

„Oké.” Mosolygott. Elvezetett a szétszórt asztalok egyikéhez. Velem szemben foglalt helyet és könyökein támaszkodott meg.

„Találkoztál új emberekkel ma?” Kérdezte szarkasztikusan.

Elmosolyodtam.

„Ha ez neked lényeges, akkor igen.”

Harry gyanakvóan felhúzta szemöldökét.

„Kivel?” Érdeklődött.

„Az ő neve Ben.” Vontam vállat.

„Ben,” Motyogta orra alatt. Összeráncolta szemöldökét. A fényes felületű asztalt kémlelete koncentrálás közben. Szinte rögtön kapcsolt, mert egyből felkapta fejét, és arckifejezésen hasonló kifejezés volt.

„Ben, mint Benjamin Cunningham?”Kérdezte.

„Igen.”Válaszoltam egyszerűen.

Amint kimondtam, hatalmas vigyor tölt elő ajkain.

„Benny.” Motyogta.

„Mesélt rólad.” Fakadtam ki. De nem sajnáltam.

„Mit mondott?” Kérdezte.

„Csak annyit, hogy együtt jártatok szórakozni és kosarazni. Úgy tűnik elég közel álltatok egymáshoz.”

„Igen, mi elég közel álltunk egymáshoz.” Bólintott.

Hirtelen nevetésben tört ki.

„Emlékszem, hogy egyszer Benny-vel lementünk a patakhoz, csak pecáztunk az 5 dolláros horgászbotunkkal. Hirtelen Benny elkezdett tántorogni egy nagy teknősön. Beleesett a vízbe, amikor leszállt róla. Awh nagyon részeg volt.”

Mosolya engem is vigyorgásra késztetett. Gyorsan változtattam a témán.

„Mondta, hogy régóta nem látott téged, talán beszélned kellene vele.” Javasoltam.

Harry vállat vont.

„Ha látom, majd beszélek vele.”

Elgondolkoztam egy pillanatra, mielőtt megszólaltam.

„Megadom a számát, ha szeretnéd.”Javasoltam.

Harry rögtön felvonta szemöldökét.

„Megvan a száma?”Kérdezte.

„Nos, nem, de holnap elkérhetem órán.” Válaszoltam.

„Ohh. Nos, nem fontos elkérned.” Mormolta.

„Nem, nem. Elkérem.” Biztosítottam.

„Köszönöm.” Harry elmosolyodott.

Csak felakartam tenni neki egy kérdést, amikor szemei félreérthetetlenül tágra nyíltak.

„Mi a baj?” Kérdeztem.

„Valaki közeledik.” Suttogta.

Most az én szemeim nyíltak tágra.

„Várj, micsoda?”

Harry berántott az asztal alá.

„Valaki be fog jönni ide.” Suttogta, válaszolva kérdésemre.

Hirtelen a fények felkacsolódtak a könyvtárban, magas sarkú hangja könnyedén visszhangzott a teremben.

Harry ajka elé tartotta ujját, én pedig megforgattam a szemem.

„Nem vagyok hülye.”Tátogtam.

Megjegyzésemtől Harry ajkait halk nevetés hagyta el.

A nő magas sarkúinak hangja egyre csak hangosabb lett, minden egyes lépésnél, amit megtett. Kétség nélkül tudtam, hogy a mi irányunkba jön. Éreztem, ahogy levegővételeim szabálytalan lesznek, amint cipői a mi látóhatárunkba kerültek.

Figyeltem, ahogy megteszi útját a hosszú fapolcokkal körülvett folyosó végéig. Úgy nézett ki, mint aki valamilyen könyvet keresett a polcon. Egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, mielőtt megfordult és elindult a bejárati ajtóhoz vezető úton. Éreztem Harry szorítását karomon és így meggyőződtem róla, hogy még nem hagyott egyedül.

Az ajtó becsapódott, a fények kialudtak. Azonnal ellazultam. Megfordulva szembe találtam magam a mosolygó Harry-vel.

„Rendben vagy?” Kérdezte és megbökte könyököm.

„I-igen.” Dadogtam. Még mindig az asztal alatt ültünk, kezemet lassan elhúztam Harry fogásából és kimásztam.

„Tudod mi történt volna, ha elkapnak minket?” Kérdeztem, hangomat akaratom ellenére felemeltem.

„Ah, de minket nem kaptak el.” Mutatott rá.

„Tudom. Szerencsések vagyunk.” Motyogtam.

Harry előhúzta telefonját zsebéből.

„Van 5 percünk az óra végéig.” Mormolta.

„Jól eltelt az idő.”

„Meg kell ismételnünk néha.” Kacsintott.

„Igen, de ne beszéljünk most erről.” Tiltakoztam.

„Szóval holnap?” Somolygott.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mikor megkaptam az ebédem, észrevettem, hogy Anna és Layla nem a szokásos helyünkön ülnek. Tulajdonképpen sehol sem láttam őket. Tekintettemmel az összes asztalt megnéztem, de még így sem találtam meg őket. Valaki megfogta kezem, én pedig felemeltem fejem és találkoztam Harry aggódó pillantásával.

„Minden rendben?” Kérdezte felvonva szemöldökét.

„Igen, persze. Én csak nem találom Anna-t és Layla-t.” Válaszoltam.

Harry is végig pásztázta a tömeget. Neki sem sikerült megtalálnia Őket.

„Azt hiszem csak te meg én leszünk.” Kacsintott.

Megforgattam szemeim, de megpillantottam az üres asztalt ahol tegnap ültünk.

„Mit gondolsz, hol vannak?” Kérdeztem, miközben körmeimet tanulmányoztam.

„Én tényleg nem tudom.” Vont vállat.

„Nem gondolod, hogy megharagudtak rám?” Haboztam.

„Mi? Nem, persze, hogy nem. Miért haragudnának rád?” Érdeklődött.

„Nos, mivel több időt töltök veled, mint velük. Nem tudom.” Vontam vállat.

„Ma velük mész a sétálóutcához, nem igaz?” Kérdezte.

„Igen, miért?”Vontam fel szemöldököm.

„Minden bizonnyal nem mérgesek rád, ha elhívtak magukkal.”

„Igazad van.”Motyogtam.

„Nekem mindig igazam van.” Mosolygott.

Mgforgattam szemeim és témát váltottam.

„Nos, milyen rossz volt a napod?”Kérdeztem.

„Egész jó volt. Majdnem verekedés volt Matek órán. A tanár még időben közbe avatkozott. Mi van veled?” Érdeklődött.

„Unalmas volt.” Válaszoltam egyszerűen.

„Talán vissza kellene osonnunk a könyvtárba.” Kacsintott.

Tudtam, hogy csak viccelt, így megforgattam szemeim.

Harry hangosan felnevetett.

„Oh, gyerünk már, vicces volt. Ismerd be.”

Vállat vontam.

„Nem mondtam, hogy nem volt az.”

Kedves olvasóink!

A részek újra heti egyszer lesznek olvashatóak. Ennek oka pedig, hogy elvállaltuk Vivivel a Psychotic és a The Dollhouse további fordítását. Szeretnénk még egyszer megköszönni Bettinek, hogy ránk bízta blogjait. Igyekszünk mindenből tartani  majd a heti egy részt.

Köszönjük az előző részhez érkező kommenteket és az újabb feliratkozókat is.

Csatlakozzatok a csoporthoz. Puszi: Vivi és Reni <3