24. rész

Harry türelme vészesen fogyott, kezével beletúrt a hajába és lélegzetvételei is egyre

hangosabbakká váltak.

Sajnáltam. Tényleg. Az anyja meghalt, az apja pedig börtönben van, nem akartam tőle megkérdezni, hogy vannak e nagyszülei, nagynénje, nagybátyja vagy unokatestvérei, akikre
számíthatott volna.

Szerencsére a pincérnő néhány perc elteltével visszatért hozzánk, sötétbarna haja lófarokba kötve lebegett fel, s alá, miközben komótosan sétált felénk. A húszas éveiben
járhatott.

Elővett egy tollat a zsebéből és végével többször is megérintette a kezében tartott jegyzetfüzetet.

"Mit hozhatok nektek inni?" Kérdezte gyengéden. Hangja kedves volt, de nem tudtam eldönteni, hogy valójában itt szeretett volna e lenni.

Szemeit Harry és köztem jártatta, míg tekintete megállapodott a sajátomnál, és egy meleg mosolyt küldött felém.

"Egy pohár vizet, citrommal." Válaszoltam egyszerűen.

A pincérnő bólintott, majd Harrynek szentelte a figyelmét. De Ő nem viszonozta a szemkontaktust.

"Egy Sprite-ot." Felelte a kezeit bámulva.

"Máris hozom." Csiripelte a pincér, mielőtt sarkon fordult és visszasétált a konyha felé.

Már épp meg akartam szólalni, amikor Harry megtörte a csendet,

"Mit szeretnél a pizzára?"

Felnéztem az asztalról és láttam, hogy Harry engem figyel.

"Pepperoni?"

Bólintott Harry,

"Igen, jól hangzik."

Néztem, ahogy Harry szemeivel a távolba mered, mint mikor a kezeit figyelte.

"Sajnálom." Tört ki belőlem.

Harry homlokát ráncolva nézett rám. Szemei világosabb zöldnek látszódtak az étterem
világítása miatt.

"Mit?"

Kinyitottam, de abban a pillanatban be is csuktam a szám és beharaptam az ajkam. Néhány másodperccel később viszont úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent, ami csak az eszembe jut.

"Hogy egyedül kell élned. És az anyukád."

Harry ujjai közé fogta ajakpiercingjét.

"Szeretek egyedül élni." Vonta meg a vállát.

Mielőtt újra beszélni kezdett, egy kis ideig csend volt.

"Eleinte egy kicsit magányos voltam, nem volt senki, akivel beszélni tudtam volna, nem volt társaságom, de . . . mára már megszoktam a csendet.”

Tartott egy kis szünetet mielőtt folytatta.

"És az anyukám." Hangja kissé rekedt lett.

Karjába köhögött.

"Ennyi ideje volt."

Mielőtt egy újabb kínos csend következett volna, a pincérnő visszatért az italainkkal.

"Itt is lennének." Dalolta, majd elhelyezte előttünk a kért italokat.

"Köszönjük." Motyogtam. Harry nem zavartatta magát, egyből belekortyolt az italába.

"Enni mit hozhatok?" Kérdezi, s lábával türelmetlenül dobbant egyet.

"Egy nagy pepperonis pizzát." Válaszolta Harry. A szemeimbe nézett és elmosolyodott,

"És rendelnék még egy fokhagymás ételt."

Felvont szemöldökkel néztem Harryre, mire a pincérnő megszólalt a bal oldalán,

"Őszintén ez a legjobb dolog, amit ebben az étteremben ehettek. Nem is éltél igazán addig,
míg meg nem kóstoltad Angelo fokhagymás ételét."

Nem tehetek róla, de felnevettem,

"Rendben. Csak még sose ettem ezelőtt."

Harry szemei elkerekedtek,

"Oh, nem hagyhatod ki."

A mosoly az arcomon elkerülhetetlen volt, imádtam így látni Harryt, nagy mosollyal az arcán, a tréfás, karizmatikus jellemét.

"Nos, örülök, hogy rendeltél."

"Hey, holnap Péntek van" Mutatott rá Harry. Úgy tűnt mintha elpirult volna miközben beszélt.

"Igen, és?" Nevettem.

"Csinálhatnánk valamit."

"Mire gondoltál?" Kérdeztem.

"Bowling?"

"Még sose voltam bowlingozni." Mosolyogtam.

"Bowlingozni megyünk." Kacsintott Harry.

A pizzánk néhány perccel később megérkezett, Harry hírhedt fokhagyma ételét.

"Kóstolj meg egyet" Tolta az orrom elé.

Elvettem egyet a kosárból. Felemeltem az arcomhoz, de megálltam, ahogy megéreztem az illatát,

"Ez jellemző a fokhagymára."

"Innen a neve, 'fokhagyma csomó'."

Nem is kellett Harryre néznem, hogy tudjam, a szemét forgatja,

"Csak próbáld ki" Kacsintott.

Úgy tettem, ahogy utasított és sietve beleharaptam.

Kiengedtem egy sóhajt, és a maradék tészta labda részét bámultam.

"Mi a baj? Nem ízlik?" Kérdezte Harry.

Ránéztem és láttam, ahogy ajkait egy vonallá préseli. Komolysága miatt elmosolyodtam.

"Nem. Finom." Nevettem.

”Na, mit mondtam neked?” Gúnyolódott Harry.

"Fogd be.”

"Tedd meg."

"Oh, Istenem." Felnyögtem, fejem kezeim közt pihentettem.

Hallottam Harryt nevetni,

"Egyél, ki fog hűlni a pizza."

Miután befejeztük az evést és az óráknak tűnő vitatkozást a különböző ételekről, Harry hazavitt, a jobbra eső járdaszegély előtt megállva. Apám már otthon volt, de valószínűleg valamilyen könyvet olvasott, ami éppen érdekelte.

Kikapcsoltam az övet és szembe fordultam Harryvel.

"Köszönöm a mai napot." Mosolyogtam, Harry is boldogan visszamosolygott rám.

"Nem probléma. Köszönöm, hogy beleegyeztél és eljöttél velem.”

"Nem baj." Suttogtam.

Harry lassan áthajolt a bőrülésen, tudtam mire készült, ezért a kezem a szám elé kaptam.

Felvont szemöldökkel nézett rám, a kezembe motyogva válaszoltam az előző cselekedetemre.

"Rémes a leheletem." Motyogtam a tenyerembe.

Harryt azonban ez nem állította meg, ehelyett vigyor játszott ajkain.

Csókot helyezett a halántékomra, ajkait hosszan ott tartotta mielőtt elhúzódott.

"Jó éjt Harley." Kacsintott, és megnyalta a száját.

"Jóéjszakát." Bólintottam.

Gyorsan kinyitottam az ajtót, megbotlottam a saját két lábamban, ahogyan szálltam ki az autóból, ezzel nevetést kicsalva a vezető ülésben lévő személyből.

Tréfásan intettem Harrynek, aki széles vigyorral az arcán intett vissza mielőtt becsuktam az ajtót és elsétáltam a bejárati ajtóig.

Amint az sejtettem, apám szokásához híven, a kanapén ült, szemét le sem véve az apró betűs nyomtatványról motyogott nekem.

"Szia Harley."

Elmotyogtam egy 'hello-t', és gyorsan megtettem az utam a szobámig. Leültem az ágyamra és levettem a hátitáskám, mikor éreztem, hogy a telefonom rezegni kezdett. Éreztem amint a pillangóim életre kelnek a hasamban, ahogy előhúztam a zsebemből a telefonom, csalódottan olvastam el a nevet a kijelzőn 'Layla'.

"Hello?" Válaszoltam, hangom sokkal durvábbnak hangzott, mint azt vártam.

"Harley?" Kérdezte Layla, nem hezitált, ezzel visszatérítve engem.

"Én és Anna úton vagyunk hozzád, beszélnünk kell."

Megforgattam a szemeim,

"Házi feladatot kell írnom."

"Már úton vagyunk, úgyhogy az később is ráér."

"Miért?" Kérdeztem.

Nyugodtan állíthatom, hogy éreztem, amint egy másodperc alatt izgatottá vált.

"Muszáj beszélnünk."

 

23. rész

Egy sikeres röplabda meccs után Harry-vel és a barátaival és további hat gyötrelmesen hosszú óra után végeztem, és a büfé felé tartottam. Ezúttal Harry meglepett, hiszen előttem ért az asztalunkhoz.

Oda sétáltam hozzá, háttal nekem ült, így észrevétlenül közelítettem meg, majd ültem le vele szemben. 

„Hamar ide értél.” Szólaltam meg, így figyelmét rám irányította. Sötétzöld szeme most már engem nézett, nem pedig a kezében lévő kékesen ragyogó képernyőjét mobiljának. 

„Igen, itt vagyok nem igaz?” Mosolygott. 

„Mit csináltál?” Kérdeztem, elővéve egy müzli szeletet és egy tasak sült krumplit hátitáskámból. 

Harry vállat vont.

„Nem sok mindent. Mikey büntetést kapott angolon, mivel elkiabálta magát az óra közepén, hogy punci.” Nevetett Harry.

„Látnod kellett volna a tanár arcát, kurva vicces volt. Mi van veled?”

„Azon voltam, hogy én is elkezdem mesélni a napomat, amikor a kis papír fecni gondolata át nem futott az agyamon.

„Megvan Ben száma.”

Belenyúltam a zsebembe, hogy megtaláljam a kis levelet, amit kibontva, finoman Harry elé csúsztattam.

„Azt mondta, hogy nagyon szeretne beszélni veled.” Fűztem hozzá.

„Köszönöm.” Biccentett Harry, majd telefonjába bepötyögte a számot és eltépte a papírt, miután leellenőrizte még egyszer a számot. 

 

„Beszéltél Ben-nel?” Kérdezte hirtelen.

Felkaptam fejemet.  

„Igen?”

Tekintetét tenyereire vezette.

„Miről?”

Zavart lettem kérdése indítéka miatt, pedig ez csak egy kis hülye kérdés.

„Kijelöltek minket párnak a páros feladathoz. Csak a kérdésekről beszélgettünk.”

Harry lehunyta szemét és bólintott.

„Rendben.”

Meg szerettem volna szólalni, amikor Harry megköszörülte torkát.

„Én csak um.. gondolkoztam, hogy iskola után eljönnél-e velem pizzázni? Semmi komolyan persze, csak ismerem ezt az aranyos kis pizzázót az utcánkban, és gondoltam, ha szeretnél, csatlakozhatsz hozzám.”

„Igen persze. Csak fel kell hívnom anyát, mikor vége a sulinak, hogy nem leszek otthon azonnal az órák vége után.” 

„Kedvelem anyukádat.” Mosolyodott el Harry.

„Miért?” Kérdeztem. 

„Csak mert nem gondolja rólam, hogy egy seggfej punkos vagyok.” Vont vállat. 

 

Miután nem válaszoltam Harry felsóhajtott.

„Szerintem tudja, hogy képtelen lennék megbántani téged.” Tette hozzá.

A csengő hangja betöltötte az egész iskolát, ezzel jelezve a nap végét. Felálltam és kimentem a teremből pillanatok leforgása alatt.

Megpillantottam Harry-t a terem ajtaja mellett a falnak támaszkodni, és mikor meglátott rám kacsintott.

„Felhívom anyát menet közben.” Informáltam Harry-t, mikor már kiléptünk az ajtón és a diákok számára fenntartott parkolóhoz mentünk. 

Harry bólintott, 

„Rendben. Mond meg neki, hogy ne leszünk sokáig, ígérem. Csak megeszünk egy szeletet, lógunk egy kicsit, és hazaviszlek, így még rengeteg időd marad a tanulásra.” Fejezte be mondatát egy vicces vigyorral. 

„Addig maradunk ameddig szeretnél, anyának nem számít.” Nevettem.

„Biztos vagy benne? Sok házid van?”

„Nem igazán, csak matekot kell csinálnom.”

Harry csak szélesebben elmosolyodott, megvillantva fogsorát, miközben megközelítettük autóját. Mind a ketten bepattantunk, és már indultunk is. Sajnos lassan haladtunk, mivel a többi diák is indult haza, aki autóval érkezett.

Egy körülbelül 10 perces autóút és a legjobb pizza feltétek megbeszélése után, lehúzódtunk egy sötétpiros téglaépületnél, ami meglepően zsúfolt volt emberekkel délután 3-kor. Felirat volt a tetőn, „Angelo’s” és egyből felismertem a nevet.

„ Apa sok ennivalót hozott innen. Minden vasárnap.” Mondtam és Harry-re néztem. 

„Legalább apukáddal egy valamiben egyet értünk.” Nevetett Harry.

„Miben?” Kérdeztem egy mosoly kíséretében.

„Szar az ételük.”

Harry megfogta a kezemet és így sétáltunk át a bejáratin, magas hangú csengő szólalt meg felettünk, amint beléptünk.  Néhányan felénk fordultak, de hamar visszatértek a beszélgetéshez és az evéshez, amikor észrevették, hogy csak két tinédzser az. Elvezetett messze a hátsó saroknál lévő asztalhoz, távol mindenkitől, aki kényelmetlenül csoportosult a bejárat környékén. Mély levegőt vettem orromon keresztül, a paradicsom szósz és olasz ételek illata csapta meg érzékeimet.

Harry-vel szemben ültem és lábaimat kereszteztem. 

„Milyen gyakran jössz ide?” Kérdeztem, megtámasztva könyökeimet az asztalon és fáradtan,  fejemet tenyeremmel tartottam. 

„Általában egyszer a héten, vagy kétszer, ha olaszhoz lenne kedvem vagy valami.” Vonta meg vállát.

„Egyedül jössz?” Kérdeztem, de inkább hangzott állításnak.

Harry bólintott, majd köhögött egyet. 

„Igen.” Motyogta. Tekintetünk találkozott és fogai közé vette ajak piercingjét.  Tudom, hogy valamin gondolkozik, szóval szórakozottan megkérdeztem,

„Mi az?” 

Harry megrázta fejét.

„Semmi.” 

„Harry, mond el.” Gyakorlatilag könyörögtem neki.

Kezéért nyúltam, ami magányosan az asztalon hevert, de mielőtt megfoghattam volna elhúzta és ölébe ejtette.

„Semmiség.” Ismételte, de ezúttal volt valami méreg a hangjában. 

Rövid csend után megszólaltam,

„Akármit elmondhatsz nekem.” Suttogtam.

Szemei összeszűkültek, miután felvette velem a szemkontaktust, de meglágyult pillantása, ahogy vett egy mély lélegzetet orrain keresztül, majd kilélegezte.

„Csak… szerintem tudnod kellene, arról, hogy egyedül élek.”

Egy kérdés ugrott elő fejemben és vonakodva beharaptam alsó ajkam, gondolkozva azon, hogy megfelelő lenne-e megkérdezni egy nagyon személyes kérdést. Mielőtt még megfontoltam volna beszédemet és egy szótag is elhagyta volna számat, Harry válaszolt gondolatomban feltett kérdésemre.

„Az apám börtönben van. Fejen lőtt egy embert, mely hatására az meg is halt. Maroknyi tanú volt és tagadhatatlan bizonyíték. Élete végéig elítélték. Szerencsés gazember, mivel nem kapott kibaszott azonnali halálbüntetést.” Lassan beszélt és hangszíne csöpögött az undortól.

„Még mindig nem tudjuk miért tette.” Suttogta.

Csend lett megint, de Harry folytatta nem sokkal később.

„Nincs testvérem, egyke vagyok.”

Miután megint nem mondtam semmit, nem volt semmi ötletem, hogy hogyan reagáljak erre az új információra, amit Harry elmondott, összehúzta szemöldökét és a konyha felé fordult. Ujjaival az üveg asztalt kocogtatta.

„Hol van az az átkozott pincér már.” 

Sziasztok!:) 

Itt is van a friss rész pár nap csúszással, de időm nem volt fordítani. Várjuk véleményeiteket, mivel az előző részekhez se kaptunk túl sokat, ami számunkra szomorú, mivel nekünk is dolgozni kell a részeken és még tanulni is. 

Puszi: Vivi xx 

22. rész

Szemeim elkerekedtek szavai hallatán.

 

„Ho- hogyan jöttél rá?”Dadogtam.

„Igazából Drágám, ez nyilvánvaló volt. Egy régi buggyos nadrágot és egy gagyi pulcsit szoktál felvenni, amikor az egyik barátodhoz mész vacsorára, nem pedig egy szép kis fekete ruhácskát.” Nevetett fel.

Lassan én is elnevettem magam anya egyszerű észrevételén.

„Ne aggódj, nem mondom el apádnak.” Suttogta. 

„Köszönöm.” Sóhajtottam.

Amikor már azt hittem, hogy kimegy a szobámból, még közelebb csúszott hozzám az ágyon és mosolya szélesebb lett.

 

„Szóval milyen volt?” Kérdezte érdeklődő tekintettel.

„Jó. Nagyon jó volt.” Mosolyogtam.

  

„Hova vitt?” Folytatta tovább.

„Egy aranyos kávézóba.” Válaszoltam.

Anya felhúzta szemöldökét.

„Ő fizetett?” Faggatott.

„Ragaszkodott hozzá.” Vontam vállat.

„Ez rendes volt tőle.” Mosolygott anya. 

„Tudom.” Bólintottam.

„Nehéz egy ilyen fiút találni a veled egykorúak között.” Sóhajtotta anya, és megdörzsölte homlokát.

„Tudom.” Ismételtem.

 

„Mit csinál apa?” Kérdeztem a körmömet piszkálva.

 „Tévét néz.” Motyogta.

„Mit csinál még a munkáján és tévénézésen kívül?” Viccelődtem.

„Oh ismered apádat, és tudod jól, hogy nem sok mindent.” Nevetett.

A rövid ideig tartó csendet anya torokköszörülése szakította félbe. 

„Csak nem akarja látni, ahogy összetörik a lánya szívét. Ne haragudj rá.” Suttogta.

„Tudom.” Motyogtam

„Harry jó gyereknek tűnik.” Mondta anya, ezzel kuncogást kiváltva belőlem.

„Igen, ő az. Sokkal aranyosabb, mint amilyennek tűnik.”

„Apád fel fog jönni, édesem. Ne aggódj.” Mosolyogott rám.

„Jó éjt, Harley.” Szólt és kisétált szobámból.

„Jó éjt.” Mondtam.

Mielőtt még eltűnt volna a lépcsőknél, visszafordult és felhúzott szemöldökkel nézett rám.

„Nem lesz késő esti vendéged az ablaknál, igaz?” Kérdezte viccesen.

„Nem- nem.” Dadogtam.

„Jobb is.” Nevetett, és becsukta maga után az ajtót. 

A következő reggel korábban ébredtem, mint szoktam, szóval elég időm volt kiválasztani a ruhám és elkészíteni a sminkemet. Választásom most egy piros csipkézett felsőre egy fehér trikóval, tengerészkék farmer nadrágra és az új pár fehér Converse cipőre esett. Hajamat francia fonatba fontam, sminkem szempillaspirálból, szemceruzából és pirosítóból állt. Kimentem a szobámból, elindultam a földszintre és orromat megcsapta a gofri illata.

„Mennyei illata van.” Nyögtem, ahogy beléptem a konyhába, szememmel megpillantottam a még gőzölgő gofrikat a pulton lévő tányérban. Mindegyik meg volt kenve vajjal és juharfa sziruppal, amitől számban összefutott a nyál.

„Ezek nekem vannak?” Kérdeztem anyára nézve, aki kávét öntött magának. 

„Mhm.” Bólintott.

„Köszönöm.” Mosolyogtam rá, megragadva a tálat egy késsel és villával. Leültem az étkező asztalhoz, mielőtt falatozni kezdtem.

Miután megettem minden megmaradt gofri morzsát is, lábujjhegyen jártam a fapadlón, majd fejemet bedugtam a nappaliba. Ránéztem a kanapéra, ami szokatlan elhagyatott volt.

„Hol van apa?” Kérdeztem és visszafordultam anyához.

Közönyösen ivott egy korty kávét, mielőtt felém fordult.

„Korán kellett mennie, dolgozni.”Vont vállat.

„Oh.” Csak ennyit tudtam kinyögni.

„Mennem kell.” Motyogtam és felkaptam az iskolatáskám, miközben a bejáratihoz közelítettem. 

„Találkozunk iskola után édesem, szép napod legyen.” Szólt utánam.

„Szia, Anyu.” Kiáltottam, kinyitva az ajtót, amit be is csuktam magam után.

Megfordultam és szemeim kitágultak, amikor megpillantottam Harry-t a kocsijának dőlve a házunkkal szemben, és hatalmas mosolya engem is mosolygásra késztetett. Nem láthattam szemeit, mivel azt  eltakarta előlem sötét napszemüvege.

„Láttam apukádat elmenni és úgy döntöttem megvárlak a házatokkal szemben.” Magyarázta Harry miközben felé mentem.

„Köszönöm.” Hümmögtem, és habozva kezeimet dereka köré fontam. Éreztem, hogy kényelmetlen neki érintésem miatt, így még jobban magamhoz préseltem. 

„Woah, mi ez az egész?” Kérdezte felvont szemöldöke kíséretében.

Megvontam a vállam válaszképpen, amitől Harry nevetni kezdett.

Kicsit később Harry is derekam köré fonta kezeit és oda-vissza dülöngéltünk.

„Sose mondtam, hogy nem tetszik.” Dorombolta fülembe.

Én is hasonlóan cselekedtem, mivel éreztem, ahogy arcomat pír árasztja el. 

„Gyerünk, gyerünk, úgyis különcök vagyunk itt.”

Hallottam Harry mély kuncogását, miközben az anyósüléshez siettem és becsusszantam.

Mielőtt Harry-nek esélye lett volna beindítania az autót, beszélni kezdtem.

„Anya tudja.” Dadogtam.

Harry összevonta először szemöldökét, de nem sokkal később szemei elkerekedtek.

„Mit mondott?” Kérdezte és szavai olyanok voltak, mint az összefüggéstelen suttogás.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

„Azt mondta, hogy nem fog erről beszámolni apának.” 

Figyeltem, ahogy Harry erősen szorítja a kormányt.

„Igen, de nem titkolhatjuk előle a kapcsoltunkat.”

A mi kapcsolatunkat.

Úgy döntöttem, hogy egyenesen figyelmen kívül hagyom szóhasználatát és változtatok a témán.

„Elkérem ma Ben számát.”

„Oké, köszönöm.” Motyogta Harry.

„Láttad az iskolában?”Kérdeztem és fejemet a hideg ablaknak döntöttem.

„Nem.”Válaszolta egyszerűen. 

Csendben maradtunk végig, miközben Harry leparkolt az iskola parkolójában. Amint a járdán sétálni kezdtünk ujjainkat összefonva folytattuk utunkat. 

Mindenki tekintete ránk szegeződött, mielőtt újra beszélgetni kezdtek barátaikkal, néhányan félreérthetetlenül zavart pillantással meredtek rám. 

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzést!:) 

Nyugodtan írjátok le véleményeteket, nem harapunk :) xx