23. rész

Egy sikeres röplabda meccs után Harry-vel és a barátaival és további hat gyötrelmesen hosszú óra után végeztem, és a büfé felé tartottam. Ezúttal Harry meglepett, hiszen előttem ért az asztalunkhoz.

Oda sétáltam hozzá, háttal nekem ült, így észrevétlenül közelítettem meg, majd ültem le vele szemben. 

„Hamar ide értél.” Szólaltam meg, így figyelmét rám irányította. Sötétzöld szeme most már engem nézett, nem pedig a kezében lévő kékesen ragyogó képernyőjét mobiljának. 

„Igen, itt vagyok nem igaz?” Mosolygott. 

„Mit csináltál?” Kérdeztem, elővéve egy müzli szeletet és egy tasak sült krumplit hátitáskámból. 

Harry vállat vont.

„Nem sok mindent. Mikey büntetést kapott angolon, mivel elkiabálta magát az óra közepén, hogy punci.” Nevetett Harry.

„Látnod kellett volna a tanár arcát, kurva vicces volt. Mi van veled?”

„Azon voltam, hogy én is elkezdem mesélni a napomat, amikor a kis papír fecni gondolata át nem futott az agyamon.

„Megvan Ben száma.”

Belenyúltam a zsebembe, hogy megtaláljam a kis levelet, amit kibontva, finoman Harry elé csúsztattam.

„Azt mondta, hogy nagyon szeretne beszélni veled.” Fűztem hozzá.

„Köszönöm.” Biccentett Harry, majd telefonjába bepötyögte a számot és eltépte a papírt, miután leellenőrizte még egyszer a számot. 

 

„Beszéltél Ben-nel?” Kérdezte hirtelen.

Felkaptam fejemet.  

„Igen?”

Tekintetét tenyereire vezette.

„Miről?”

Zavart lettem kérdése indítéka miatt, pedig ez csak egy kis hülye kérdés.

„Kijelöltek minket párnak a páros feladathoz. Csak a kérdésekről beszélgettünk.”

Harry lehunyta szemét és bólintott.

„Rendben.”

Meg szerettem volna szólalni, amikor Harry megköszörülte torkát.

„Én csak um.. gondolkoztam, hogy iskola után eljönnél-e velem pizzázni? Semmi komolyan persze, csak ismerem ezt az aranyos kis pizzázót az utcánkban, és gondoltam, ha szeretnél, csatlakozhatsz hozzám.”

„Igen persze. Csak fel kell hívnom anyát, mikor vége a sulinak, hogy nem leszek otthon azonnal az órák vége után.” 

„Kedvelem anyukádat.” Mosolyodott el Harry.

„Miért?” Kérdeztem. 

„Csak mert nem gondolja rólam, hogy egy seggfej punkos vagyok.” Vont vállat. 

 

Miután nem válaszoltam Harry felsóhajtott.

„Szerintem tudja, hogy képtelen lennék megbántani téged.” Tette hozzá.

A csengő hangja betöltötte az egész iskolát, ezzel jelezve a nap végét. Felálltam és kimentem a teremből pillanatok leforgása alatt.

Megpillantottam Harry-t a terem ajtaja mellett a falnak támaszkodni, és mikor meglátott rám kacsintott.

„Felhívom anyát menet közben.” Informáltam Harry-t, mikor már kiléptünk az ajtón és a diákok számára fenntartott parkolóhoz mentünk. 

Harry bólintott, 

„Rendben. Mond meg neki, hogy ne leszünk sokáig, ígérem. Csak megeszünk egy szeletet, lógunk egy kicsit, és hazaviszlek, így még rengeteg időd marad a tanulásra.” Fejezte be mondatát egy vicces vigyorral. 

„Addig maradunk ameddig szeretnél, anyának nem számít.” Nevettem.

„Biztos vagy benne? Sok házid van?”

„Nem igazán, csak matekot kell csinálnom.”

Harry csak szélesebben elmosolyodott, megvillantva fogsorát, miközben megközelítettük autóját. Mind a ketten bepattantunk, és már indultunk is. Sajnos lassan haladtunk, mivel a többi diák is indult haza, aki autóval érkezett.

Egy körülbelül 10 perces autóút és a legjobb pizza feltétek megbeszélése után, lehúzódtunk egy sötétpiros téglaépületnél, ami meglepően zsúfolt volt emberekkel délután 3-kor. Felirat volt a tetőn, „Angelo’s” és egyből felismertem a nevet.

„ Apa sok ennivalót hozott innen. Minden vasárnap.” Mondtam és Harry-re néztem. 

„Legalább apukáddal egy valamiben egyet értünk.” Nevetett Harry.

„Miben?” Kérdeztem egy mosoly kíséretében.

„Szar az ételük.”

Harry megfogta a kezemet és így sétáltunk át a bejáratin, magas hangú csengő szólalt meg felettünk, amint beléptünk.  Néhányan felénk fordultak, de hamar visszatértek a beszélgetéshez és az evéshez, amikor észrevették, hogy csak két tinédzser az. Elvezetett messze a hátsó saroknál lévő asztalhoz, távol mindenkitől, aki kényelmetlenül csoportosult a bejárat környékén. Mély levegőt vettem orromon keresztül, a paradicsom szósz és olasz ételek illata csapta meg érzékeimet.

Harry-vel szemben ültem és lábaimat kereszteztem. 

„Milyen gyakran jössz ide?” Kérdeztem, megtámasztva könyökeimet az asztalon és fáradtan,  fejemet tenyeremmel tartottam. 

„Általában egyszer a héten, vagy kétszer, ha olaszhoz lenne kedvem vagy valami.” Vonta meg vállát.

„Egyedül jössz?” Kérdeztem, de inkább hangzott állításnak.

Harry bólintott, majd köhögött egyet. 

„Igen.” Motyogta. Tekintetünk találkozott és fogai közé vette ajak piercingjét.  Tudom, hogy valamin gondolkozik, szóval szórakozottan megkérdeztem,

„Mi az?” 

Harry megrázta fejét.

„Semmi.” 

„Harry, mond el.” Gyakorlatilag könyörögtem neki.

Kezéért nyúltam, ami magányosan az asztalon hevert, de mielőtt megfoghattam volna elhúzta és ölébe ejtette.

„Semmiség.” Ismételte, de ezúttal volt valami méreg a hangjában. 

Rövid csend után megszólaltam,

„Akármit elmondhatsz nekem.” Suttogtam.

Szemei összeszűkültek, miután felvette velem a szemkontaktust, de meglágyult pillantása, ahogy vett egy mély lélegzetet orrain keresztül, majd kilélegezte.

„Csak… szerintem tudnod kellene, arról, hogy egyedül élek.”

Egy kérdés ugrott elő fejemben és vonakodva beharaptam alsó ajkam, gondolkozva azon, hogy megfelelő lenne-e megkérdezni egy nagyon személyes kérdést. Mielőtt még megfontoltam volna beszédemet és egy szótag is elhagyta volna számat, Harry válaszolt gondolatomban feltett kérdésemre.

„Az apám börtönben van. Fejen lőtt egy embert, mely hatására az meg is halt. Maroknyi tanú volt és tagadhatatlan bizonyíték. Élete végéig elítélték. Szerencsés gazember, mivel nem kapott kibaszott azonnali halálbüntetést.” Lassan beszélt és hangszíne csöpögött az undortól.

„Még mindig nem tudjuk miért tette.” Suttogta.

Csend lett megint, de Harry folytatta nem sokkal később.

„Nincs testvérem, egyke vagyok.”

Miután megint nem mondtam semmit, nem volt semmi ötletem, hogy hogyan reagáljak erre az új információra, amit Harry elmondott, összehúzta szemöldökét és a konyha felé fordult. Ujjaival az üveg asztalt kocogtatta.

„Hol van az az átkozott pincér már.” 

Sziasztok!:) 

Itt is van a friss rész pár nap csúszással, de időm nem volt fordítani. Várjuk véleményeiteket, mivel az előző részekhez se kaptunk túl sokat, ami számunkra szomorú, mivel nekünk is dolgozni kell a részeken és még tanulni is. 

Puszi: Vivi xx 

22. rész

Szemeim elkerekedtek szavai hallatán.

 

„Ho- hogyan jöttél rá?”Dadogtam.

„Igazából Drágám, ez nyilvánvaló volt. Egy régi buggyos nadrágot és egy gagyi pulcsit szoktál felvenni, amikor az egyik barátodhoz mész vacsorára, nem pedig egy szép kis fekete ruhácskát.” Nevetett fel.

Lassan én is elnevettem magam anya egyszerű észrevételén.

„Ne aggódj, nem mondom el apádnak.” Suttogta. 

„Köszönöm.” Sóhajtottam.

Amikor már azt hittem, hogy kimegy a szobámból, még közelebb csúszott hozzám az ágyon és mosolya szélesebb lett.

 

„Szóval milyen volt?” Kérdezte érdeklődő tekintettel.

„Jó. Nagyon jó volt.” Mosolyogtam.

  

„Hova vitt?” Folytatta tovább.

„Egy aranyos kávézóba.” Válaszoltam.

Anya felhúzta szemöldökét.

„Ő fizetett?” Faggatott.

„Ragaszkodott hozzá.” Vontam vállat.

„Ez rendes volt tőle.” Mosolygott anya. 

„Tudom.” Bólintottam.

„Nehéz egy ilyen fiút találni a veled egykorúak között.” Sóhajtotta anya, és megdörzsölte homlokát.

„Tudom.” Ismételtem.

 

„Mit csinál apa?” Kérdeztem a körmömet piszkálva.

 „Tévét néz.” Motyogta.

„Mit csinál még a munkáján és tévénézésen kívül?” Viccelődtem.

„Oh ismered apádat, és tudod jól, hogy nem sok mindent.” Nevetett.

A rövid ideig tartó csendet anya torokköszörülése szakította félbe. 

„Csak nem akarja látni, ahogy összetörik a lánya szívét. Ne haragudj rá.” Suttogta.

„Tudom.” Motyogtam

„Harry jó gyereknek tűnik.” Mondta anya, ezzel kuncogást kiváltva belőlem.

„Igen, ő az. Sokkal aranyosabb, mint amilyennek tűnik.”

„Apád fel fog jönni, édesem. Ne aggódj.” Mosolyogott rám.

„Jó éjt, Harley.” Szólt és kisétált szobámból.

„Jó éjt.” Mondtam.

Mielőtt még eltűnt volna a lépcsőknél, visszafordult és felhúzott szemöldökkel nézett rám.

„Nem lesz késő esti vendéged az ablaknál, igaz?” Kérdezte viccesen.

„Nem- nem.” Dadogtam.

„Jobb is.” Nevetett, és becsukta maga után az ajtót. 

A következő reggel korábban ébredtem, mint szoktam, szóval elég időm volt kiválasztani a ruhám és elkészíteni a sminkemet. Választásom most egy piros csipkézett felsőre egy fehér trikóval, tengerészkék farmer nadrágra és az új pár fehér Converse cipőre esett. Hajamat francia fonatba fontam, sminkem szempillaspirálból, szemceruzából és pirosítóból állt. Kimentem a szobámból, elindultam a földszintre és orromat megcsapta a gofri illata.

„Mennyei illata van.” Nyögtem, ahogy beléptem a konyhába, szememmel megpillantottam a még gőzölgő gofrikat a pulton lévő tányérban. Mindegyik meg volt kenve vajjal és juharfa sziruppal, amitől számban összefutott a nyál.

„Ezek nekem vannak?” Kérdeztem anyára nézve, aki kávét öntött magának. 

„Mhm.” Bólintott.

„Köszönöm.” Mosolyogtam rá, megragadva a tálat egy késsel és villával. Leültem az étkező asztalhoz, mielőtt falatozni kezdtem.

Miután megettem minden megmaradt gofri morzsát is, lábujjhegyen jártam a fapadlón, majd fejemet bedugtam a nappaliba. Ránéztem a kanapéra, ami szokatlan elhagyatott volt.

„Hol van apa?” Kérdeztem és visszafordultam anyához.

Közönyösen ivott egy korty kávét, mielőtt felém fordult.

„Korán kellett mennie, dolgozni.”Vont vállat.

„Oh.” Csak ennyit tudtam kinyögni.

„Mennem kell.” Motyogtam és felkaptam az iskolatáskám, miközben a bejáratihoz közelítettem. 

„Találkozunk iskola után édesem, szép napod legyen.” Szólt utánam.

„Szia, Anyu.” Kiáltottam, kinyitva az ajtót, amit be is csuktam magam után.

Megfordultam és szemeim kitágultak, amikor megpillantottam Harry-t a kocsijának dőlve a házunkkal szemben, és hatalmas mosolya engem is mosolygásra késztetett. Nem láthattam szemeit, mivel azt  eltakarta előlem sötét napszemüvege.

„Láttam apukádat elmenni és úgy döntöttem megvárlak a házatokkal szemben.” Magyarázta Harry miközben felé mentem.

„Köszönöm.” Hümmögtem, és habozva kezeimet dereka köré fontam. Éreztem, hogy kényelmetlen neki érintésem miatt, így még jobban magamhoz préseltem. 

„Woah, mi ez az egész?” Kérdezte felvont szemöldöke kíséretében.

Megvontam a vállam válaszképpen, amitől Harry nevetni kezdett.

Kicsit később Harry is derekam köré fonta kezeit és oda-vissza dülöngéltünk.

„Sose mondtam, hogy nem tetszik.” Dorombolta fülembe.

Én is hasonlóan cselekedtem, mivel éreztem, ahogy arcomat pír árasztja el. 

„Gyerünk, gyerünk, úgyis különcök vagyunk itt.”

Hallottam Harry mély kuncogását, miközben az anyósüléshez siettem és becsusszantam.

Mielőtt Harry-nek esélye lett volna beindítania az autót, beszélni kezdtem.

„Anya tudja.” Dadogtam.

Harry összevonta először szemöldökét, de nem sokkal később szemei elkerekedtek.

„Mit mondott?” Kérdezte és szavai olyanok voltak, mint az összefüggéstelen suttogás.

Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.

„Azt mondta, hogy nem fog erről beszámolni apának.” 

Figyeltem, ahogy Harry erősen szorítja a kormányt.

„Igen, de nem titkolhatjuk előle a kapcsoltunkat.”

A mi kapcsolatunkat.

Úgy döntöttem, hogy egyenesen figyelmen kívül hagyom szóhasználatát és változtatok a témán.

„Elkérem ma Ben számát.”

„Oké, köszönöm.” Motyogta Harry.

„Láttad az iskolában?”Kérdeztem és fejemet a hideg ablaknak döntöttem.

„Nem.”Válaszolta egyszerűen. 

Csendben maradtunk végig, miközben Harry leparkolt az iskola parkolójában. Amint a járdán sétálni kezdtünk ujjainkat összefonva folytattuk utunkat. 

Mindenki tekintete ránk szegeződött, mielőtt újra beszélgetni kezdtek barátaikkal, néhányan félreérthetetlenül zavart pillantással meredtek rám. 

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzést!:) 

Nyugodtan írjátok le véleményeteket, nem harapunk :) xx 

21. rész

„Nem kell megköszönnöd.” Nevettem fel, kezemet az asztalra fektetve fontam össze ujjaimat Harry-ével.  Harry szeme felcsillant és mosolya megmutatta tökéletesen fehér fogsorát.

Majdnem rögtön miután abbahagytam a beszédet, Clara visszatért a rendelésünkkel, másképp a pulykás szendviccsel és a BLT szendvicsemmel.

Harry percek alatt felfalta, de sikerült neki egy kis maszatot hagyni arcán.

Felemeltem mutatóujjam és szám sarkához emeltem, próbálva mutatni a szószt Harry arcán. Zavartan felvonta szemöldökét, ami miatt megforgattam szemeimet. 

„Van egy kis szósz az arcodon.” Nevettem.

„Oh.” Mosolyodott el és megragadta a szalvétát.

Az után, hogy én is megettem az utolsó falatot a szendvicsemből, ami teljes mértékbe hatalmas adag volt, még sikerült megkóstolnom egy szelet sajttortát. Hihetetlenül jó volt. Harry-nek igaza volt. 

 

Utálom bevallani, de talán egy kicsivel finomabb, mint a Nagymamámé.

„Ez annyira jó.” Motyogtam és folytattam a rágást. 

„Megmondtam.”Vont vállat.

Fizettünk és a bejárati ajtón keresztül távoztunk, Harry megfogta a kezem és nem a kocsi felé irányított. Ránéztem és felhúztam a szemöldököm, mikor megláttam csintalan mosolyát. Tudtam, hogy próbálja titkolni a célunkat, de egy próbát megér.

„Hova megyünk?” Kérdeztem, és hajamat fülem mögé tűrtem, mivel a szél belefújta arcomba.

„Majd meglátod.” Ennyit mondott.

„A szüleim nem fogják tudni elképzelni, hol lehetek.”

„Meg kell érteniük.” Vont vállat.

Folytattuk sétánkat, tovább és tovább az elhagyatott és homályos járdán, én pedig azon gondolkoztam, hogy hova vihet. Pár darab autó elhajtott mellettünk, de ezen kívül semmi jele nem volt emberi életnek.

Lépésről lépésre és további sötétben való sétálás után megpillantottam egy kis parkot, hintával és egy rozsdás csúszdát. 

„Miért nem kocsival jöttünk idáig?” Kérdeztem némi gúnnyal a hangomban.

„Úgy gondoltam, hogy ez sokkal.. romantikusabb.” Vonta meg vállát Harry.

Harry a hintához sétált, ahol intett, hogy üljek le. Megtettem, amire kért, majd mögém lépett, és meglökte a hintát. Nem tudtam megállni és felsikítottam. Sosem élveztem a magasságot.

„Akarod, hogy abba hagyjam?” Kérdezte, és próbálta elnyomni mosolyát és nevetését, de nem sikerült neki, mivel felkuncogott.

„Igen.”  Dadogtam.

Harry megragadta a hintámat és megállította, rögtön kiugrottam.  Megfordultam, hogy szemben álljak vele, és amikor megtettem, észrevettem, hogy Ő már engem néz. Tekintetéből ki lehetett venni, hogy valahol nagyon messze jár.

„Fizessek a gondolataidért?” Mosolyogtam.

Nem tartott sokáig, amíg Harry közelebb nem hajolt hozzám, ajka nem messze volt enyémtől. 

„Meg akarlak csókolni.” Suttogta.

Arcomat pír öntötte el, de próbáltam elterelni róla a figyelmet azzal, hogy megforgattam szemimet.

„Mire vársz?” Ugrattam.

Harry elmosolyodott, ami fertőző volt, hiszen én is ugyan így cselekedtem. Ajkait enyémhez közelítette, meleg levegőjétől libabőrös lettem. Karját derekam köré helyezte, mielőtt teljesen lehajolt hozzám, és ajkai most már teljesen enyémen voltak.  Az érzés megnyugtató és gondoskodó volt, szívemet megrebegtette. 

Óvatosan felemelte karomat és nyaka köré kulcsoltam, és kézfejemmel göndör fürtjeibe túrtam. Száját nyögés hagyta el és ettől szívem gyorsabban vert; és hangosabban. Nem tudtam megállni és belekuncogtam csókunkba, és kezeimmel ismét nyakához vezettem. 

Harry ismét felnyögött, válasza miatt pedig őszinte nevetés hagyta el számat. Megszakítottam csókunkat és kinyitottam szeme, időben ahhoz, hogy lássam Harry szemeinek csillogását.

„Miért álltál meg,” Kérdezte mosolyogva, orcája valószínűleg piros lehetett a sötétségben. 

„Mennünk kellene. Késő van.” Hümmögtem, megfogtam kezét és visszaindultunk a kocsihoz. 

A kávézó felé vezető úton az eső esni kezdett, először még alig esett, de amint Harry beindította az autót az ég leszakadt és az eső ömlött. 

A rövid autóút után, amin végig hangosan rock zenét és az eső kopogó hangját hallgattuk, Harry megállt azon a helyen, ahol nemrégiben még felvett.

„Egyedül akarsz sétálni?” Kérdezte és felém fordult. 

„Igen, igen. Rendben leszek.” Bólintottam, kezemmel megfogtam a fogantyút.

„Jól érezted magad?” Kérdezte félénken. 

Felé fordultam és bólintottam.

 

„Egész biztosan.” Mosolyogtam rá.

 A bőrülésen ülve odahajoltam Harry-hez és puszit nyomtam orrára. 

„Köszönöm.” Suttogtam, és ár ki is szálltam az autóból. 

A bejárati ajtóig kocogtam, gyorsan lenyomtam a kilincset és már be is léptem. Hajamból csöpögött a víz, és a ruháim is átáztak. Nem gondoltam volna, hogy arcomon elmosódik a sminkem. 

Felrohantam az emeletre és bementem a fürdőszobába, letöröltem sminkemet és hajamat összekötöttem, így nem lógott már bele szemembe. 

Lecseréltem ruháimat, belebújtam egy rövidnadrágba és egy régi kopott pólóba, ami visszarepített a vidám középiskolás időkbe. Kezembe véve a laptopom törökülésben foglaltam helyet ágyamon. 

Amíg pötyögtem a szavakat, meghallottam ajtóm nyikorgó hangját, szemeimmel rögtön 

megpillantottam anyát. Ajka mosolyra húzódott.

„Milyen volt a vacsora?” Kérdezte.

„Jó.”Biccentett és rá mosolyogtam. 

„Hogy van Anna?” Kérdezte, beljebb jött és közelebb lépett ágyamhoz. Maga mögött az ajtót nagyon halkan csukta be. 

„Jól.” Válaszoltam egyszerűen.

„És a szülei? Rég láttam már őket.”

„Ők is jól vannak.”Vontam vállat.

„Oh, igazán?” Kérdezte.

Felvontam szemöldökömet.

„Tényleg jól vannak.” Motyogtam. 

Még közelebb lépett és leült az ágyamra, arc kifejezése önelégült.

„Harley, tudom, hogy vele voltál.”

Nagyon szépen köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket! :)

Az iskolához kitartást. A részek keddenként ugyanúgy érkezni fognak. Puszi xx