10. rész

Első nap lévén egyáltalán nem kaptunk házit holnapra. Még egy kis ideig a konyhában maradtam, ahol anyával beszélgettem a napjáról, ezzel is elterelve e figyelmet magamról.

Anyu hozzálátott a vacsorához, én pedig megnéztem a falon lévő órát. Ráébredtem, hogy már csak jó négy órám maradt elkészülni Harry érkezéséig. Lehetőséget kerestem az időnyerésre. Végül arra jutottam, hogy veszek egy hosszú fürdést, amit reggel kihagytam, pedig ez régi szokásom.

Később feltúrtam a ruháimat, hogy találjak valamit az estére. Alkalmi ruhát szerettem volna venni, de hamar meggondoltam magam, így felvettem a krémszínű csipke felsőm és a sötét koptatott farmerom. Belebújtam fehér Vans cipőmbe, így már készen is voltam. Megigazítottam a nyakláncom, szóval a kis madaras medálom tökéletesen látszódott.

Még egyszer végignéztem az összeállításom, majd ismét megtettem utam a fürdőbe. Enyhén kisminkeltem magam.  Szememmel közvetlenül a ragyogó medálomat néztem. Megráztam magam, így kizökkentem a bámulásból. Folytattam a sminkem, ami hamarosan készen is lett. Gondosan kihúztam szemem, majd szempillaspiráloztam és egy kis pirosítót is kentem magamra. Sminkből pont elég.

Magamhoz vettem mobilon, amin két nem fogadott hívás szerepelt. Egy Anna-tól, és egy Harry-től.  Az idő ’5:36’ volt, ami azt jelentette, hogy van még egy jó órám Harry érkezéséig.

Úgy döntöttem Harry-t hívom először és csak utána Anna-t. Tudom, hogy Anna hívása nem volt annyira fontos. Harry-éről viszont fogalmam sincs.  Néhányszor kicsengett, mire felvette,

„Harley?”

„Hey! Volt egy nem fogadott hívásom tőled. Miről akartál beszélni?”Kérdeztem, habozva beleharaptam alsó ajkamba.

„Meséltél a szüleidnek…kettőnkről?”Kérdezte.

Nem volt szükségem megerősítésre, hogy tudjam, el akarja nekik mondani; Ő az én lelki társam.

„Nem. Úgy gondoltam ráérünk még elmondani nekik.”Válaszoltam neki.

Hallottam, ahogy Harry levegőt vett a túl oldalról,

„Rendben van. Csak kíváncsi voltam, ennyi az egész.”

„Ez minden?”

Hallottam, ahogy felnevet,

„Igen.”

„Rendben. Nos viszlát Harry.”

„Várj,”

Megforgattam szemeim.

„Igen?”

„Neked tetszik a Fedoras?”

Felnevettem. „Viszlát, Harry.”

Miután végeztem a hívással, gyorsan végig görgettem Anna nevéig a névjegyzéket. Csak kétszer csengett ki, mielőtt felvette volna.

„Szia, Harley.” Kezdte, hangja szokatlanul vidám volt.

„Hali! Mi újság?”Érdeklődtem.

„Öhm, én és Layla gondolkoztunk, hogyha nincs jobb dolgunk, amit csinálhatunk, elmehetnénk a sétálóutcához, Csak mi hárman. Jössz?”

Mély lélegzetet vettem.

„Én- én nem tudok, Bocsánat.”

„Oh, hogyhogy?”Kérdezte Anna. Elképzeltem, milyen szomorú fejet vághat,és bűnösnek éreztem magam.

„Harry átjön hozzánk vacsorára.”

A beszélgetés itt kihalt, amíg meg nem hallottam hangos nevetését.

„Ma este? Nem gondolod, hogy ez túl gyors?”

Összeráncoltam szemöldököm,

„Hogy érted?”

„Már találkozik a szüleiddel?”

„Nos, igen. Előbb vagy utóbb úgyis eljött volna a találkozás.”Védekeztem.

„Oké, oké, átgondolod a tervünket?”

Felnevettem, „Persze.”

„Hurrá. Nos, viszlát, Harley.”

„Szia, Anna. Holnap találkozunk.”

„Találkozunk holnap.”

Amint Anna letette felsóhajtottam, majd visszadobtam a telefonomat a matracra.

A hátralevő idő elég gyorsan eltelt. A nappaliban lévő TV teljesen lekötötte a figyelmemet, míg végül hangos kopogást hallottam a bejárati felől. Szívem azonnal gyorsabban vert, hisz tudtam Harry lehet csak az.  Felálltam a kanapéról, hogy ajtót nyissak, de apa megelőzött.

„Megyek én.”Motyogta.

„Nem. Nem. Megyek én.”Mosolyogtam. Elsuhantam mellette, hogy először fogjam meg a kilincset. Szerencsére én nyertem.

Gyorsan kinyitottam, ezzel felfedve a vigyorgó Harry-t, aki hanyagul az ajtókeretnek támaszkodott. Egy kék-fehér flanel inget viselt, amely nem volt legfelül begombolva, így felfedve tetkóit; szűk fekete farmert és krémszínű Fedórát, ami elrejtette védjegyévé vált fürtjeit. 

Szóval ezért kérdezte, hogy tetszik-e nekem. 

„Hey.” Vigyorgott önelégülten, sietősen ajkát beharapta. Apa megköszörülte a torkát, így Harry meglátta őt.

„Örülök a találkozásnak, Mr. Patterson.”Bólintott, és kezét nyújtotta apámnak.

Apa hamisan elmosolyodott és viszonozta gesztusát.

„Én is örülök.”

Láttam, ahogy apám szemeivel Harry tetkóit és piercingjeit vizsgálja, szerencsére nem az eléggé feltűnő medálját.

„Gyere be.” Szólalt meg apám, miközben a konyhába sétált.

„A vacsora nemsokára készen van!”

„Rendben van.”Kuncogott Harry, miközben ujjait összefonta enyéimmel.

Ránéztem, Ő pedig rám kacsintott. Összevontam a szemöldököm, mire belőle nevetésben tört ki. Ölelésébe húzott, állát vállamon támasztotta meg. Ajkai fülem széléhez értek, míg beszélt.

„Miért nem mutatod meg nekem a szobádat?”

„O-oké.”Dadogtam. Húztam magam után a lépcsőkhöz. Épphogy felléptünk az első lépcsőfokra, anya megszólalt.

„Kész a vacsora.”

Harry megforgatta a szemeit, mielőtt a konyha felé fordultunk és elindultunk. Apa az asztalfőnél ült és elkezdte felvágni a pulykát.

Leültem apa mellé, Harry pedig mellettem foglalt helyet. Legvégül anya ült le apa másik oldalára. Szemeivel gyorsan megtalálta Harry-t. Azonnal láttam arckifejezésén, hogy Harry nem éppen úgy néz ki ahogyan azt ő elképzelte. 

Hallottam, ahogy Harry megköszörüli a torkát mellettem, mielőtt kezét anya felé nyújtotta.

„Örülök a találkozásnak, Mrs. Patterson.”  

Anya mosolygott, de habozott kezet rázni vele, habár gyorsan elfogadta.

„Kérlek, szólíts Deborah-nak.”

Harry rákacsintott.

„Ahogy akarod, Deborah.”

Meglepő módon, anya arcán rózsaszín pír jelent meg. Még csak most találkoztak, de ő már teljesen odáig volt érte, nem olyan rossz, mint amire számítottam. 

Mindenki kiszedte az ételt, apám pedig ezt a pillanatot választotta egy beszélgetés kezdetének.

„Szóval, Harry, mi késztette az összes …tetkódra?”

Úgy tűnt, Harry nem bánta megválaszolni a kérdést.

„Úgy gondoltam, hogy menők.”Vállat vont.

Apám bólintott az egyszerű válaszra, mielőtt figyelmét újra burgonyapüréjének szentelte. Éreztem, ahogy tenyerem kezd nyirkossá válni.

Egy pillanatra csönd volt, míg anya meg nem törte azt.

„Sportolsz valamit?”Kérdezte.

Harry rámosolygott.

„Míg kisfiú voltam jéghokiztam, de nem. Most már nem sportolok.

Anya szemei tágra nyíltak és egyből tudtam mi fog következni.

„Játszottál?” Kérdezte, mire barátom csak bólintott.

„Harley is játszott, nem igaz édesem.”Vigyorgott anya.

„Igen.”Motyogtam, pillantásom találkozott a vigyorgó Harry-ével.

„Te? Hokiztál?” Nevetett.

Felvontam szemöldököm.

„Igen? Mi a vicces ebben?”Vontam kérdőre.

„Nem, ez nem, Én csak,” Harry pillantása apára esett, mielőtt befejezte mondatát.

„Aranyos. Ez aranyos.”

Mindenki befejezte a vacsorát néma csönd mellett, az légkör mindazonáltal kínos volt. Csak a villák és kések hangját lehetett hallani, ahogy találkoztak az üvegtányérral.

Harry egyszerűen kezét combomra simította. Érintése alatt bőröm mintha égni kezdett volna. 

Apa köhögése arra késztett minket, hogy figyelmünket rá fordítsuk.

„Harry. Milyen szándékaid vannak a lányommal kapcsolatosan?”

Szavait felfogva, zavaromban ittam egy korty vizet. Habozva barátomra néztem.

„Elnézést?”Dadogta.

„Hallottál.”Hangsúlyozta.

„Mr.Patterson, Én,”

„Fogod bántani a lányomat?”Szakította félbe apa.

„Tessék? Nem, persze, hogy nem. Soha nem bántanám a lányát, Uram.

Apám összeszűkítette szemeit.

„Biztos vagy benne fiam?”

Harry felé fordultam, hogy lássam szemeit, amik haraggal teli voltak, és állát, ami megfeszült.

„Átkozottul biztos vagyok benne.” 

Apám sunyi vigyorra húzta ajkát.

„Nem hiszek neked.”

Szeme sarkából figyeltem Harry-t, aki ajkát foga közözz tartotta. Tekintetét végig apámon tartotta, míg beszélt.

„Soha nem bántanám a lelki társam. Uram.”

Apámra jellemző volt, hogy ilyen kőkemény. Csak egyetlen egy dologra koncentrált. Csak egyre. Harry medáljára. Anyára néztem, aki zavartan pillantott vissza rám.

Hirtelen megéreztem Harry kezeit, ahogy megfogja enyémet. Szemei sötétebb zöldek lettek, mint amit már megszoktam. Biztos voltam benne, hogy apám kényelmetlenül érezte magát Harry bámulásától, mert Ő tartotta vele a szemkontaktust. 

„Fiam. Szeretném, ha távoznál.”

Harry tátogott.

„Tessék? Te csak…-„

„Azt mondtam. Hagyd el a fenébe a házamat. Most.”

„Apa.”Figyelmeztettem.

Együtt érzően pillantottam Harry-re, de Ő nem viszonozta azt. Miközben néztem, orrlyukai kitágultak, mielőtt összeszorított fogakkal el nem kezdett beszélni.

„Lehet, hogy nem úgy nézek ki, mint egy szent, a francba is. Soha nem voltam az és nem is leszek, de mindig itt leszek a lányod mellett. Biztos. Üss meg nyugodtan, de Én mindig itt leszek.”

Mielőtt bárki megszólalhatott volna, Harry felállt és elhagyta helyét. Útja felét már megtette, mikor felém fordult a konyhaajtóban. 

„Majd találkozunk, Harley.” Kacsintott, majd folytatta útját a bejárati felé. Hangos ajtócsapódással hagyta el házunkat. Anya azonnal felmordult.

„Nem tudtál volna csak egy estére rendes lenni. Nem ment volna Jeff?”Sziszegte, majd ellökte magát az étkezőasztaltól.

 

Anélkül, hogy meghallgattam volna apám szemszögéből a történetet, Harry és az én tányéromat a mosogatóba raktam. Utamat megtettem a szobám felé.

Azonnal a telefonomért mentem, ami az ágyon hevert, majd csatlakoztattam a fülhallgatómmal. Amint megérintettem a ’ keverést ’, valaki bekopogott az ablakomon, a hátam mögött. Tekintetemmel megpillantottam egy alakot, aki a tetőn guggolt. Elmém egyidejűleg a lábammal elindult és másodpercek alatt kinyitottam az ablakot.

„Mit keresel te itt fent?” Ha apám itt talál, biztos megöl.” Suttogtam.

Harry nem válaszolt, csak végigcsúszott a kicsi helyen és egy kis puffanással landolt a szobámban. Ki volt fulladva, amire nehéz légzéséből jöttem rá. Hogy hogyan jutott fel a tetőre, rejtély marad.

„Megmondtam, hogy később találkozunk. Én pedig betartom az ígéretem.”Kacsintott.

„Plusz. Még nem mutattad meg a szobádat.”Tette hozzá.

Beharaptam ajkamat. „Úgy hittem, hogy csak húzni akarod az időt. Én-„

Mielőtt befejezhettem volna, Harry kezét derekamra simította és homlokunk összeért.

„Nem Bébi. Én úgy gondoltam kicsit szórakozhatnánk.”

„Ez- ez nem jó ötlet Harry.”Motyogtam, miközben homlokunk még mindig összeért.

„Miért nem?”Kérdezte. Testemet közelebb húzta magáéhoz.

„Mi van, ha apa vagy anya bejön.”

Felvonta szemöldökét.

„Be tudod zárni a szobád ajtaját?”

Szemöldökömet ráncoltam.

„Persze.”

Harry elmosolyodott.

„Probléma megoldva.”

Sziasztok Kedves Olvasóink! Itt is lenne a 10. rész, amit én személy szerint imádtam. Várjuk a ti véleményeteket is a részről. 

Szóval ne habozzatok nyomot hagyni magatok után. Iratkozzatok fel, Komizzatok és Csatlakozzatok a Facebook csoportunkhoz. 

Puszi:Vivi és Reni xx

9. rész

Sosem érdekelt a történelem, szóval az óra, ami 55 percig tartott, nekem 3 órának tűnt.

A tanár névsorolvasást tartott először, majd PowerPoint-on keresztül bemutatta az ide anyagot, amit venni fogunk. Teljesen feleslegesnek tartottam, így teljesen máshol járt az agyam.

A csengő hangos dallama az óra végét jelentette; és zaja kizökkentett elmélkedésemből. Gyorsan összepakoltam a holmijaimat, mely szerencsére csak egy használatlan füzetből és ceruzából állt.  Bedobtam őket táskámba, mielőtt megindultam az ajtó felé. Amint kiléptem találkoztam a meglehetősen unatkozó Harry-vel, aki a falnak támaszkodott.

Mikor szemei találkoztak enyéimmel, ajkai mosolyra húzódtak. Ellökte magát a faltól, és megindult felém. Előttem megállva felém magasodott.

„Mehetünk?”Kérdezte. Finom megfogta kezem. Először elég erősen markolta, de lazított szorításán. Kérdésére válaszként bólintottam.

Végigvezetett a hallon és kinyitotta nekem a kijárati ajtót; majd elvonultunk a diákoknak fenn tartott parkolóhoz. Egy új fekete Mercedes előtt álltunk meg és Harry kinyitotta az anyósülés felőli oldalt nekem. Ez a kis akciója igazán édes volt. A mai fiúk nem csinálnak ilyet, ez biztos.

„Köszönöm.”Motyogtam, majd lecsúsztam a sötét bőrülésre.

Harry csak biccentett, mielőtt becsukta az ajtót. Esküszöm láttam, ahogy valamilyen bíborvörös árnyék suhant át arcán, míg átkocogott a vezető oldalra.

Harry egyszer csak beült és egy szürke sapkát húzott elő a kocsi hátsó részéről, amit fel is vett. Göndör fürtjei a sapkán kívül maradtak.  Aranyosan nézett ki benne.

Szavak nélkül indította el a kocsit, és már a főúton is voltunk.

„Szóval merre is laksz pontosan?”Mosolygott.

„A következő lámpánál fordulj jobbra, majd két lámpával később balra.”Utasítottam. Szemeimmel sokáig figyeltem Harry lágy arcvonalait, amíg Ő a mellette lévő utat tanulmányozta.

„Elég egyszerűnek hangzik.”Mosolygott, ami engem is vigyorgásra késztetett.

Egy kis eligazítás után, Harry megtorpant a járdaszegély mellett.

„Szeretnéd, ha elkísérnélek a bejárati ajtóig?”Kérdezte, tekintete találkozott enyémmel, miközben egész testével felém fordult.

„Nem. Nem kell.”Biccentettem. Kezemmel az autó kilincsét kerestem.

Amikor kezemmel megfogtam a hideg fémet, Harry hangja állított meg a kiszállásban.

„Harley várj-„

Felé fordultam és felvontam szemöldököm. Harry az üres kezemhez nyúlt és megfogta azt.

„Igen?”Kérdeztem, hangom gyengén és élettelenül hangzott.

„Anélkül, hogy válaszolt volna, Harry közeledni kezdett felém. A levegő torkomban akadt, mg arca egyre közelebb került hozzám. Ajkival lassan puszit lehelt szám sarkába, mielőtt elhúzódott volna. Ajkai mosolyra görbültek.

„Találkozunk este.”Kacsintott, majd megharapta alsó ajkát.

„Akkor este.”Ismételtem megdöbbenten. Mosolya bevésődött fejembe, mielőtt végre kinyitottam a kocsi ajtaját és kiszálltam.  Gyorsan végigsétáltam a bejáratihoz vezető úton, majd visszaintegettem Harry-nek. Lenyomtam a kilincset és beléptem a házba.

Megálltam a nappaliban. Éreztem apa pillantását, habár én lábaimat szemléltem.

„Hamar hazaértél.”Jegyezte meg, megtörve ezzel a kínos csendet.

„Um… Hazahoztak.” Motyogtam. Levettem szandálom, majd ránéztem. Valamit gépelt a laptopján, szemüvege veszélyben volt orrán.

„Fuvart? Kitől?”Folytatta tovább a kisebb kihallgatást.

„Harry.”Válaszoltam egyszerűen.

„Egy fiú? Harry?”Kíváncsiskodik apám. Nem érzékeltem semmilyen érzelmet hangjában, és ez kínos volt nekem.

„Igen.”Vontam vállat.

Apa végre értelmezte válaszomat.

„Egy fiúbarát?”Faggatózik. Sietve felcsúsztatta szemüvegét mutatóujjával.

„Harry, hm… Ő… Igen.” Válaszoltam, szavaim bizonytalanok lettek. Tenyerem már nyirkos és nedves kezdett lenni és ez nem volt jó jel. Nem tudtam elképzelni milyen lesz az este.

Harry-vel együtt szeretném szüleimnek elmondani az összepasszoló medáljainkat, ma este. Ezek után ez nagy mennyiségű információ lesz nekik. Ez nem olyan, hogy összeházasodtunk vagy valami, de bizonyára valami hasonlót jelent.

Apu épp meg akart szólalni, amikor szavába vágtam.

„Igazából. Ma este idejön.”

Apám szemöldökét ráncolta,

„Ma este?”

„Igen. Hatkor.”

Apu köhögött.

 

„Nos. Jöjjön vacsorára.”

„V-vacsorára?”Dadogtam.

„Igen.”Válaszolta. Ajkai mosolyra húzódtak. Ez váratlan volt.

„O-oké. Megmondom neki. Akkor hétkor?”

Apa megvonta a vállát,

„Fél hét az jó.”

„Rendben van.”Bólintottam, mielőtt felrohantam a lépcsőm.

Beestem szobámba, lehuppantam az ágyra, majd már tárcsáztam is Harry számát.

„Harley?”Kérdezte, miután felvette.

 „Hali, igen. Változott a terv. Vacsorára gyere.”Beszéltem, közben kereszteztem ujjaim megszokásból.

„Öhm. Oké?”

„”Igen, azt hiszem.”

„Szóval mikor is kellene mennem? Még mindig hatkor?”

Sóhajtottam a telefonba, „Fél 7.”

„Oké. Jól hangzik.”

„Szia, Harry.”

„Szia, Harley.”

Kinyomtam a hívást, majd telefonomat a matracomon lévő üres helyre dobtam.

Néhány perc elteltével, a földszintről hallottam egy ajtónyitódást és kulcsok zörgését. Anya hazaért a munkából. Kikeltem az ágyból, nyújtózkodtam, mielőtt megtettem utamat a lépcsőkön lefelé. A konyhába érve megpillantottam anyát, amint kávét csinál.

„Hey, Milyen volt az első nap?”Kérdezte anya. Szemeiből következtettem, hogy tud mindent.

„Jó.”Válaszoltam egyszerűen.

„Jó? Csak ennyi?” Kérdezősködött és felvonta szemöldökét.

Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. „Nos-„

„Apád mesélt nekem Harry-ről.” Vágott bele, és egy hatalmas mosoly virított arcán.

Éreztem, ahogy arcom elkezd vörösödni. „ Igen. Az rendben lenne, ha átjönne vacsorára?”

„Teljes mértékben.”Csiripelte anyám.

„Oké, király.” Mosolyogtam rá.

„Szóval, hogy néz ki?”Kérdezte anya kedvesen.

„Öhm. Göndör haja és zöld szeme van. Elég magas.”Vontam vállat.

Nem voltam teljesen biztos abban, hogy meg kellene nekik említenem a piercingjeit és a tetkóit. Tudom, hogy a szüleim nem szeretik az ilyet. Úgy döntöttem nem mondom. Majd meglátják saját szemükkel este. Emlékszem milyen nehéz volt meggyőzni őket, hogy legyen fülpiercingem.  Amellett nem kell elítélniük Őt a találkozás előtt.

„Nos. Ahogy leírtad helyesnek hangzik.”Kacsintott anya.

Félénken biccentettem, „Igen, Ő.. más.”

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket, amiket ezúttal is várunk tőletek.

Puszi: Vivi és Reni xx

8.rész

„Szóval...uhm...mikor szeretnél jönni?" Kérdeztem tétován, majd beleharaptam alsó ajkamba. Még mindig nem értettem Harry mire is akart kilyukadni. Gyakorlatilag megásta a saját sírját. Ha apám tárt karokkal üdvözölné, azt hinném, hogy álmodok. 

„Mit szólnál a hathoz? Se nem késő, se nem túl korán." Javasolta.

 „Rendben van." Bólintottam, ami hatására megajándékozott mosolyával. Szemeivel az asztalt kezdte fürkészni.

 „Mi lesz a következő órád? Furcsálltam, hogy egész nap nem láttalak a folyosón." kérdezte, majd kortyolt egyet a palack vizemből. 

Kivettem egy kis összehajtogatott papírdarabkát a zsebemből, melyen az óráim voltak.

 

 „Világtörténelem a D-23-mas teremben." Válaszoltam, amint elolvastam, ami rajta állt.

 „Én a D-25-ös teremben leszek, ami közvetlen mellette van."

 „Igen, gondoltam" Mosolyogtam.

 „Sétálhatnánk együtt odáig." Kacsintott Harry.

 Szemeim forgattam, mely belőle nevetést váltott ki.

 „Nem találod furcsának, hogy kilencedikből és tízedikből egyszer sem emlékszem rád… hogy egyszer sem láttalak?" Kérdeztem.

„Én sem emlékszem arra, hogy láttalak volna." Vonta meg a vállát. 

„Merre jártál az elmúlt pár évben? Úgy értem a börtönön kívül." 

Mosolya gyakorlatilag megsemmisült. 

„Nos, kénytelen voltam elhagyni az iskolát egy mondatom után."

 „Miért szerették volna, hogy vissza gyere?" Kérdeztem.

 „A szüleim panaszkodtak, hogy túl hosszú volt az út."

 „Nem tudtál volna busszal járni?"

 „A házam közelében nem volt egy buszmegálló sem, nem voltak arra busz útvonalak sem, és sofőr se volt, aki hajlandó lett volna eljönni értem." Miközben beszélt, szemeivel engem vizsgált. 

„Oh, értem." 

Harry kieresztett egy könnyed nevetést.

 „Olyan részeges a hangod, hagyd, hogy visszajöjjön."

 „Nem is." Motyogtam.

 Megemelte szemöldökét, mire felsóhajtottam.

 „Gyerünk, tudod, hogy nem, még soha nem találkoztam veled ezelőtt." 

„Tudom, tudom, vicceltem." nevetett Harry. 

„Szerintem ez a sors keze volt, hogy megláttál engem reggel." Mosolyogtam. 

Elmosolyodott. 

„Vagy rosszabbik esetben csak szerencsétlenség."

 „Ez nem szerencsétlenség, néhány ember soha nem találja meg a lelki társát." 

„Reggel még nem tűntél ilyen lelkesnek, amikor elmondtam, hogy te vagy a lelki társam." Vigyorgott önelégülten. 

„Mi? Nem!" Dadogtam.

 „Szóval azt akarod mondani, hogy nem tudtad, hogy összeillenek a medáljaink a röplabda meccs előtt?" Kérdezte, míg ujjaival az asztalon dobolt, válaszomra várva. 

„Oké azt tettem, de már elmondtam." Sóhajtottam. 

„Tudom bébi, csak össze akartalak zavarni." Kuncogott.

 „Kérlek, állj le." Nyafogtam.

 „Szükséged van egy kis lazításra." Mondta Harry. Hangja vidáman csengett. Kezével átnyúlt az asztalon és megfogta az enyém.

 „Ez szerintem, csak Laylaról és Annáról ragadt rám. Ők mindig olyan komolyak." 

„Nem. Szerintem mókásnak tűnnek." Mondta Harry szarkasztikusan és megforgatta szemeit. 

„Oké, oké. Értem, nem szereted a barátaim. Továbbléphetnénk?" Nevettem, majd kihúztam kezem az övé alól. 

Mosolya egyre csak nőtt az arcán.

 „Persze. Mit kellene felvennem este?

 „Szerintem valami alkalmit." Vontam vállat.

 Harry csettintett egyet.

„Állj! Arra gondoltam, bérlek egy öltönyt és nyakkendőt." 

Felvontam a szemöldököm.

 „Nincs sajátod?"

Vállat vont. „Soha nem volt rá okom, hogy vegyek egyet."
 

 Nem tudtam mit tenni, csakis mosolyogni.

 „Csak van valami alkalmid, de azért kíváncsi lennék, hogy nézel ki öltönyben, nyakkendővel."

 „Miért?" Kérdezte Harry. 

Megvontam a vállam, mire nevetni kezdett.

 „Te és én, mindketten tudjuk, hogy rohadt jól nézek ki."

 Megráztam a fejem.

 „El vagy telve magadtól, nem gondolod?" 

Harry elkezdett nevetni. 

„Bocsi, nem tudok segíteni."

 Nem sokkal később megszólalt a csengő és mindenki a szűkös büfébe kezdett özönleni. Átnéztem a vállam felett, hogy megnézzem Laylat és Annat, de az asztaluk már üres volt. Biztos korábban hagyták el a büfét, nem láthattam őket, ugyanis háttal ültem nekik, mert ha láttam volna, hogy távoznak, utánuk futottam volna. 

Harry-vel a folyosón sétáltunk, mikor megfogta a kezem, ezzel felhívva magára a figyelmem.

 „Találkozunk óra után a folyosón, hazavihetlek majd?" Kérdezte. 

„Nem kell, majd sétálok, nem lenne igazságos." Nyugtattam meg őt.

 „Ragaszkodom hozzá." Mosolygott Harry. 

Szórakozottan megforgattam szemeim. 

„Rendben."

Itt is lenne a következő rész!  Elvesztettem az időérzékem és tegnap azt hittem, hogy még csak Hétfő van. Szóval egy nap csúszással, de itt van.

Köszönjük a már több, mint 4300 megtekintést, az előző részhez érkezett megjegyzéseket és a plusz feliratkozót.

Hagyjatok magatok után egy kis kommentet és iratkozzatok fel.  Puszi: Reni és Vivi.

7.rész

Torkomban gombóc keletkezett, miközben vártam megjelenését. Layla és Anna figyelmüket a mögöttem lévő helyre irányították, amit tudtam, hogy el fog foglalni.

„Ide jön?”Suttogtam.

Layla biccentett, én pedig mély lélegzetet vettem.

Egy alak csapott le a mellettem lévő helyre, pillanatokkal később göndör fürtöket pillantottam meg.

„Hello Harley.” Kacsintott Harry, kezeit az asztalra csúsztatta, mieink mellé. Tettétől az asztal megremegett, megbillentve kicsit Anna vizes palackját.

„Hali.”Motyogtam, majd érzelemmentes szemeibe néztem.

„Jó első napod volt?”Kérdezte, de közönyös viselkedése azt súgta nekem, hogy szarkasztikus volt.

Figyelmetlenül válaszoltam,

„Igen.”

Kezével gyorsan végigszántott haján, mielőtt elfordult. Vigyor játszott ajkain, mielőtt ajkait fülemhez érintette.

„Menjünk egy másik asztalhoz, ahol csak te meg én vagyunk, oké?”

Oldalra biccentettem a fejem az irányába,

„Jobban szeretnék itt ülni, Harry.”Suttogva felé fordultam. Szembe találtam magam ideges arcával. Tudtam, hogy Anna és Layla csendben minket néznek. Ez csak még jobban kikészített.

„Csak gyere, a barátaid meg fogják érteni.” Folytatta a suttogást, teljesen figyelmen kívül hagyva visszautasításomat.

Anna édes hangja oszlatta szét a feszültséget.

„Csak menj vele, Harley. Rendben van.”

Tudtam, hogyha nem engedelmeskedek, Harry zsémbességének nem lenne egyhamar vége.

 

Szavak nélkül álltam fel az étkezőasztaltól, majd karjaimat mellkasom előtt kereszteztem.

Halványan rámosolyogtam a lányokra, melyet szívélyesen viszonoztak. 

Harry elégedett arckifejezéssel fogta meg kezem. Egy üres asztalhoz vezettet, mely nagy valószínűséggel az Ő kérésére maradt szabad. Mindenki engem és Harry-t nézett, zord tekintetek áhítattal égették nyakam hátsó részét. Harry velem szemben foglalt helyet, figyelme kétségkívül rám szegeződött.

Kezeimen tartottam tekintetem. Nagyra megnőtt körmeimre ráférne már egy kis manikűr. Tanulmányoztam körmeim, így kerülve tekintetét.

Kényelmetlen volt a csend kettőnk között, míg el nem kezdett beszélni.

„Nem vagy éhes?” Ennyit kérdezett.

Megráztam fejem,

„Miss. Gordon üdvözlő fánkokat osztogatott az első napon. Rendben vagyok. Köszönöm, hogy gondoltál erre.”

„Egyáltalán nem vagyok éhes.”Motyogta, majd felrakta fekete táskáját az asztalra. Elővette telefonját az egyik kis zsebből.

„Szükségem van a számodra.”Beszélt, miközben mobilját felém nyújtotta.

Felvontam szemöldököm, mielőtt önelégült mosolya eltűnt arcáról.

„Nos?”Kérdezte.

„Nos, mi van?” Nevettem.

„Nem fogod beleírni a számod a telefonomba?”Nevetett fel ő is. Nyelve lassan végig siklott mozgó ajkain.

Mosolyogtam,

„Először is válaszokat akarok.”

„Válaszok?”Megint felnevetett, állát kezén megtámasztva.

„Ez érdekes lesz.”

„Igaz, hogy voltál már börtönben?”Kérdeztem. Szavaim gyorsabban hagyták el számat, mint azt terveztem. Hunyorogva rám nézett,

„Igen.”

„Mennyi ideig?”

„8 napig.”

„Miért?”

„Számít ez valamit?”

„Teljes mértékben.”

„Megvertem egy srácot.”

Bólintottam, mielőtt újra körmeimet kezdtem szemlélni. 

„Miért viselkedsz ilyen átkozottul ridegen velem? Az egész a börtönügy miatt van, nem igaz? Bébi, én nem követtem el semmilyen kibaszott gyilkosságot!” Harry kiáltotta, kétség nélkül nem érdekelte, hogy mindenki figyelmét ránk vonzotta. Nem tudtam segíteni, de érzékeltem a célzását kemény hangjában.

„Én nem.”Szóltam vissza.

„Dehogynem.”Nevetett. Elmondhatom, hogy gúnyos volt velem. 

„Kérlek, hagyd abba a hangoskodást, jelenetet rendezel.”Suttogtam, és arcomat kezeim közé temettem.

Hallottam Harry sóhaját, melyet győzelmemnek jeleként vettem. Nos, ez elég jó nekem. Végighúztam telefonját az asztalon, majd kezeimbe véve feloldottam azt.

„Látod nem volt annyira nehéz, nem igaz?”Hümmögtem. Alsó ajkamat beharaptam.

„Nézd Har.”

Nevetésemet nem tudtam visszatartani, mely előtört ajkaim között,

„Har?”

„Aha, Har.” 

Vállat vontam, „Nos, azt hiszem miden jobb a Bébinél.

„Tudod, a kedvenc becézésem mindig a Bébi lesz.”

Megforgattam szemeim, és folytattam az előbb elkezdett tevékenységem.

„Szóval, mi rosszat tett a srác, amiért verést érdemelt?”Kérdeztem, és visszaadtam neki mobilját.

„Megbeszélhetnénk ezt egy másik időpontban és egy kevésbé nyilvános helyen?” Nyögött, szemöldökeit szigorúan felvonta.

„Rendben van. Oké.”Sóhajtottam, miközben kereszteztem lábaimat.

„Furcsák a barátaid.”Nevetett. Feltételezem elterelésnek szánta. Egyik pillanat a sok közül, amikor dühös voltam rá; ezt is közéjük sorolom.

Egyszer csak rájött, hogy kijelentését nem találtam viccesnek, így száját egyenes vonallá préselte.

„Kedvesek. Rájössz, ha egyszer találkozol velük.”Védekeztem.

„Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem kedvelnek.”Motyogta.

„Hát elég jó hírneved van.”Vállat vontam. Belekortyoltam vizembe, amit táskám egyik zsebéből húztam ki.

Harry csendben maradt egy percig, míg megköszörülte torkát.

„Senki nem kötött ma beléd, igaz?” Kérdezte, ezzel belőlem egy szemforgatást váltott ki.

„Nem.” Válaszoltam egyszerűen.

Bólintott, mielőtt kezemből kivette vizemet.

 

„Jó.”

„Elmondanád nekem, ha megtennék?”Érdeklődött.

„Igen.”Köptem szavamat felé. Kicsinyes kérdéseitől az idegeimre megy. De azt hiszem ezeket muszáj megkérdeznie, mert fontos neki.

„Van valami programod suli után?”Kérdezte, majd kortyolt egyet vizes palackomból.

„Házi feladat.”Vontam vállat.

„Ennyi?”Nevetett.

„Ja.”Válaszoltam és ránéztem.

„Átmehetek?”Kérdezte. Lepillantottam és gondolkozni kezdtem a megfelelő válaszon.

„Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.”Válaszoltam rövid csend után.

„Miért nem?”Faggatózott kicsit hangosan. Valójában sértettnek hangzott. Figyelmem szabad mellkasára kalandozott, medálja ott pihent ahol ingje nem volt begombolva.

„Az apám. Ő-"

„A lelki társad vagyok Harley, leszarom, mit gondol.”Köpte, félbeszakítva mondatom.

„Tudom, de-”

„Nem érdekel. Találkozni akarok vele.”

„Csak légy kedves.”Könyörögtem.

Harry ajkai igazi mosolyra húzódtak.

„Megpróbálom a legjobb formámat hozni. Habár a ’ kedvesség ’ az valami olyan, amit nem csinálok valami jól. „

 

„Köszönöm. Néha elég kemény tud lenni, minden bizonnyal nehéz lesz megtörni.”

„Nyugodj meg Harley. Minden rendben lesz.”Nyugtatgatott. Hangja sokkal komolyabb volt, mint én azt vártam volna.

Mély levegőt vettem.

„Igazad van.”

„Én soha sem tévedek.”

Először is köszönjük a plusz 3 feliratkozót és a több, mint 3900 megtekintést.

 Másodszor Alexa S Bloggernek még egyszer a designt.

Hagyjatok magatok után nyomot és iratkozzatok fel. Puszi: Reni és Vivi.