3.rész

Bólintottam, majd megfordultam. A háló másik oldalára figyeltem, ahol a másik csapat már elfoglalta helyét. Öt a hat ellen volt, amit kicsit igazságtalannak tartottam. Előnyük volt velünk szemben.

 „Tudod, hogyan kell szerválni?” kérdezte Harry.

 „Tudom, hogyan kell, de nem vagyok benne a legjobb.” nevettem.

 „Ne bonyolítsd túl, csak adj bele mindent.” nyugtatott Harry.

„Nem akarsz te szerválni elsőnek? Mármint úgy tűnik, hogy tudod, mit kell csinálni.” nevettem, és a labdát felé tartottam.

 „Harley cicus, látom én hogy van ez.” mondta Harry, mire én keményen mellkasához dobtam a labdát. Könnyedén elkapta, míg szemeit forgatta tettem miatt.

 „Woah bébi, ne légy haragos.” gúnyolódott és rám kacsintott.

 „Ne hívj bébinek.” nyöszörögtem ami vigyorgásra késztette.

 „Inkább nem is. Nem illik hozzád.” nevetett. Szemei levándoroltak a nyakamra. Tudtam mire gondolt mikor a szemöldökét ráncolta, de reméltem, hogy nem mond semmit. Sajnos meghiúsította kívánságom.

 „Miért rejtegeted a nyakláncod?” A szavak a torkomon akadtak, öntudatlanul nyúltam a nyakamhoz. Kezeim közt tartottam a medálom a pólóm alatt.

 „É...én nem.” dadogtam. Válaszomra felhúzta szemöldökét. „Én csak nem akarom, hogy játék közbe útban legyen.” mosolyogtam rá, míg lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot.

 „Láthatnám a medálod?” kérdezte, a labdát bal karja alá helyezve.

„Nem.” válaszoltam egyszerűen.         

  

„Nem vethetnék rá csak egy pillantást? Miért?” vonta meg a vállat. Próbáltam egy újabb hazugságot kitalálni, amikor Mikey szólt nekünk.

„Kezdődik a játék.” rámosolyogtam Harry-re. Láttam, ahogyan megfeszíti vállát. Míg próbált elhelyezkedni, szándékosan nekiütköztem az oldalának, amitől elveszítette a labda fogását.

„A francba.” szitkozódott Harry, miközben a labda után futott.

„Sajnálom.” szóltam vissza, ajkaimat harapdálva, míg próbáltam visszatartani a kitörni készülő nevetésem. Nekem dobta a labdát, én pedig mosolyogva ütöttem vissza neki. Harry mély levegőt vett, mielőtt szervált. Tökéletesen ütötte át a háló felett a labdát. Őszintén, sokkal jobb volt, mint ahogy valaha is csináltam volna. Pimaszul rám vigyorgott, mire csak megforgattam a szemem. Az ellenfél gyorsan reagált, és könnyedén visszaütötte a labdát.

„Megvan!” szóltam. Kicsit közelebb futottam, hogy én kapjam el a labdát. Becsuktam a szemem, felemeltem a kezem, várva a labdát, de az nem jött. Kinyitottam szemem és ingerülten kerestem Harry-t. Száját egyenes vonallá préselte. Mély levegőt vett, mielőtt beszélni kezdett.

 „Csak hagyd, amik ide jönnek, oké?” Hangja mély volt, de tudtam, hogy visszatartotta magát, attól, hogy engem megsértsen. Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha nem vitatkozom, így csak bólintottam, mire ő vissza bólintott. Átdobta a labdát a fejem fölött a másik csapatnak. Soha nem értettem, hogy a srácok miért veszik komolyan az ilyen értelmetlen játékokat, de azt hiszem csak azért, mert mindig győzni akarnak. A másik csapat szerválója beállt a helyére.

 „1-0” mondta, mielőtt átütötte a labdát. Tommy ütötte vissza, és a másik csapat is visszaküldte. Egyenesen felém repült a labda. Rápillantottam Harry-re, és ő boldogan pillantott vissza rám.

 „Megvan!” mondtam, és felemeltem a kezem. Harry felém futott.

„Ne, Harley mondtam -” De mielőtt befejezhette volna, teste neki ütközött az enyémnek, aminek hatására mindketten a földre estünk. A másik csapat vezetett.

„A francba Harley.”mordult fel Harry, és gyorsan felállt.

„Sajnálom.” szóltam vissza, felálltam, majd leporoltam a nadrágom.

„Mit mondtam neked? Megmondtam, hogy ne állj az utamba.” dühöngött és közelebb lépett hozzám. Határozottan dobta vissza a labdát a háló felett, amivel hason találta az egyik

 „Nem mondhatod meg nekem, hogy mit tegyek Harry.”vágtam vissza. Ahelyett, hogy vissza kiabált volna, megeresztett egy mély nevetést.

„Nézz rám, kicsim.”

Köszönjük a már több, mint 1600 oldal megjelenítést, és a 13 feliratkozót. Csatlakozzatok a csoporthoz.

Puszi.

2. rész

Gyorsan kiragadtam a kezéből a nyakláncom, majd visszafektettem mellkasomra.

 „Biztos vagy benne? ” kérdeztem félénken, zavartan felvont szemöldökkel.

 Anna és Layla bólintott, felnyögtem, majd fejem a kezeim közé rejtettem.

 „Kizárt! Nem az esetem” nyafogtam, a hangom eltompult.

„Csak próbáld figyelmen kívül hagyni őt” sóhajtott fel Anna megveregetve a hátam. Próbált nyugtatni, de egyáltalán nem sikerült neki.

 „Mennyire rossz Ő? Te tudod … Mit tett? ” kérdeztem felemelve a fejem.

Layla épp válaszolni akart, de a csengő megszólalt jelezvén, hogy ideje elkezdeni az első órát.

 „Sajnálom, később beszélünk oké? ” mondta Layla együtt érzően.

 Felálltam és bólintottam, majd megigazítottam a blúzom. A nyakláncom gyorsan betettem a gallérom alá, ha netán összefutnék Harryvel.

 Testnevelés órára csoszogtam, mit az osztály már így első nap megvetett.

 Kinyitottam a nyikorgó, fém ajtót az öltözőhöz, majd beléptem, senki sem üdvözölt, ugyanis még üres volt. Mindig én voltam az első, aki megjelent, és az utolsó, aki elhagyta azt. Csak én nem siettem, mindenki más rohant, hogy a barátaival beszélhessen. Nekem csak Anna és Layla van, de ők is az iskola másik szárnyán.

 Ahogy öltözködtem a rövidnadrágomba és pólómba, megjelentek a többiek is. Nevetések hangja visszhangzott az amúgy is szűkös helyen, míg fülemet meg nem csapta a csengő hangja.

 A táskámat bezártam az egyik üres szekrénybe, majd elindultam a tornaterembe ahol már néhány fiú kosarazott. Leültem a lelátóra és onnan figyeltem az előttem történő eseményeket.

 Észrevettem közöttük Harryt is. Miután eldobta a labdát, felém fordult. Kis vigyorral az arcán kacsintott felém, de szemei sötétek maradtak. Lenéztem az ölembe, hátha elterelődik rólam a figyelme. Már így is furcsálltam körülöttünk a dolgokat, nem akartam, hogy még rosszabbá váljanak.

 Őszintén, kissé zavaró, mert tudom Ő az a személy, akivel le kéne élnem az életem, az az ember, aki mellett megöregednék, de jelenleg annyira távol állunk egymástól, mint két külön világ. Ez ijesztő, ugyanis tudom, azt jelenti "bűnös" csak más szavakkal.

 Nem sokkal később az egész tornaterem megtelt, míg a tanár egy táblával a kezében sétálgatott.

 „Rendben! " hívta fel magára az osztály figyelmét.

 „Ezt a szép hosszú szemesztert röplabdával fogjuk kezdeni" folytatta gúnyosan.

Mindenki a csoportokat méregette, míg én ott ültem félszegen, hajamat kötve.

„Akkor kell öt csapat, így azt javaslom, hogy gyorsan válasszanak, vagy én osztom ki. Van három percük, gyerünk! " majd megfújta sípját, ezáltal mindenkit mozgásra ösztönözve.

 Mindenki össze-visszasétálgatott körülöttem és csapatokba rendeződtek, míg én csak álltam egyhelyben.

 Hirtelen egy hideg kezet éreztem a felkaromon, aminek hatására összehúztam szemöldököm. Megfordulva, Harry vigyorával találtam szembe magam. Horrorisztikus volt.

 „Úgy tűnik, szükséged van egy csapatra." vigyorgott rám, közben csoportjához vezetett, kik a tornaterem másik végébe voltak. Őket is piercingek és tetoválások borították.

 „Ők itt Tommy, Mikey, és Kayden. " mutatta be az előttem álló három srácot.

 Tommynak szurok fekete haja volt, ajkában és szemöldökében egyaránt megtalálható volt a piercing.

Mikeynak sötétbarna haja volt, majdnem olyan, mint Harryé, csak kicsit rövidebb. Rám mosolygott.

 Kayden tűnt a legcsendesebbnek. Vörös haja volt, arcát szeplők borították. Ikertesójának szemöldök piercingje és orr karikája minősítette megjelenését.

 Mind bólintottak köszönésképp, amit én is viszonoztam.

 „Harley vagyok." mondtam halkan.

 „Kedvelem őt." kacsintott Mikey.

 Felmosolyogtam rá, de nem biztos, hogy kellett volna, lehet ő ezt bóknak vette vagy mégsem.

Harry megköszörülte a torkát mögöttem, ezzel arra ösztönözve, hogy ránézzek.

 „A játék hamarosan kezdődik, úgyhogy ideje kiosztani a posztokat. Én és Harley hátra kerülünk, srácok ti fedeztek minket." mindenki bólintott, majd beállt a neki előírt helyre.

 „Csak hogy tudd, nem vagyok jó röplabdában." nevettem, míg felnéztem rá.

 „Rendben, csak kövesd a mozdulataim." kacsintott.

Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, iratkozzatok fel és hagyjatok nyomot magatok után.

Köszönjük a már több, mint 900 oldal megjelenítést, a 9 feliratkozót és a megjegyzéseket.

 Csatlakozzatok a csoporthoz.Minden infót megtalálhattok itt. :) https://www.facebook.com/groups/450857585089719/

1.rész

Reggel arra ébredtem, hogy a nap fénye közvetlen a szemembe süt, a vékony krém selyem függönyöket a hűvös szellő fújja a hálószobám nyitott ablakánál. Szemeim dörzsölve, morogván sóhajtottam, ahogy lustán gördültem ki kényelmes ágyamból. Lábujjaim megérintették a hideg, csiszolt, cseresznyepiros fapadlót.

 Lábujjhegyen mentem a fürdőszobába, ahol kiegyenesítettem a hajam, majd átmentem a szekrényhez. A ruhák hanyagul voltak felhalmozva, és néhány gyűrött póló volt feldobálva a görbe fém akasztókra.

 Fodros ruháim a padlón hevertek. Megragadtam egy halvány barack színű blúzt, mely furcsa mintázatú, ám elegáns csipkékkel ellátott darab.

 Blúzomhoz párosítottam egy combközépig érő sötét farmernadrágot és egy nyitott orrú ezüstszandált. Nyári kicserzett testemre húztam a ruhadarabokat, mielőtt visszamentem volna a fürdőszobámba. Szemeim fekete szemceruzával és dupla rétegű szempillaspirállal emeltem ki. Az utóbbi időben hajamat édes kis fürtökkel a végein hangsúlyoztam ki. Arcom mindkét oldalát megmostam, majd egy kis rózsaszín pirosítót használtam.

Lerohantam a lépcsőn a konyhába, ahol apám olvasta a napilapot. Rámosolyogtam, amit nem láthatott, hisz arcát eltakarta az újság

„Jó reggelt apa!”motyogtam, miközben öntöttem magamnak egy tál müzlit. Felkockáztam a legérettebb barackot, és összekevertem a müzlimmel.

 „Jó reggelt drágám” köszönt vissza apám, majd köhögött egyet.

 „Hol van anya?” Kérdeztem, miközben az étkezőasztalhoz mentem. Apám lerakta az újságot és megigazította a szemüvegét. Kezét szájához emelte majd megköszörülte a torkát.

 „Korán ment dolgozni.” mormolta. Bólintottam válaszul.

 Gyorsan befejeztem reggelim, majd a tálat az üres mosogatógépbe csúsztattam.

 „Itthon leszek három körül.” hívtam fel apám figyelmét magamra, aki a konyhaszigeten rakta rendbe táskáját.

 „Rendben édesem, sok sikert az első napodon. Viszlát.” intett nekem egy meleg mosoly kíséretében.

„Viszlát.”mosolyogtam vissza, mire bólintott és kisétált a bejárati ajtón.

 Az utat gyalog tettem meg a napsütötte utcákon. Az autók gyorsan hajtottak el mellettem. Séta az iskoláig jó tíz percig tartott, de őszintén szólva nem bántam. Szeretek gondolkodni, magamhoz térni a nap elején.

 Sóhajtottam egy nagyot mikor megálltam a sivár téglaépítésű épület előtt. Elsősorban azért mert elkezdődött a tanév, másrészt, mert ez az utolsó évem.

 Nem szeretem a változásokat, sőt abszolút utálom őket. Megszoktam a középiskolát, és nem vagyok biztos abban, hogy készen állok-e a továbblépésre. Sajnos nincs választásom, ez az élet.

 Amint becsukódott a nagy üvegajtó mögöttem, azonnal elkezdtem keresni a barátaimat, ami persze nem tartott sokáig. Minden nap az elmúlt négy évben ugyanazon a helyen találkoztunk.

A márvány padon ültek, közel a központi irodához. Amint megláttak integetni kezdtek, szemükben láttam a pánikot.

 „Hey srácok” mosolyogtam és leültem melléjük. Mindannyian rám néztek, arcuk sápadt fehér volt.

 „Mi van?”nevettem. A nevetés nem segített, még mindig komolyak voltak.

„Ez az év rémálom lesz.”nyögte Leyla, aki a pad másik végén ült.

„Miért?”kérdeztem Annát, aki egy picit mosolygott. Mindig volt egy tökéletes, ésszerű magyarázata mindenre.

 Néztem, ahogy babrált a pirosra festett körmeivel. Szemüvegét feltolta mielőtt beszélni kezdett.

 „Hm.. Emlékszel tízedik osztályból Harry-re?” Kérdezte, de szemeivel még mindig lefelé nézve.

 „Nem.” válaszoltam. Próbáltam felidézni minden emlékem Harryről, de nem sikerült.

 „Te nem? Harry… Harry Styles?” Ezúttal szemöldök ráncolva, szemeimbe nézve tette fel a kérdést.

 „Nem” nevettem, mire ő a fejét kezdte rázni.

 „Ez meglep.” motyogta Anna, miközben tincseit igazgatta.

 „ Mi van vele?”, tudtam, hogy tud valamit.

„Visszajön" válaszolta Layla orrnyergét dörzsölve.

 „Na és?” Kérdeztem, mire szemöldökét ráncolta.

„Harley, az elmúlt három évet börtönben töltötte.” Köpte felém a szavakat Leyla.

 „Csak ne állj az útjába, és ő sem fog a tiedbe.”nyugtattam őket, mire a szemét forgatta.

 „Azt hallottam keresi a lelki társát.” mormolta Anna, mire zavartan néztem rá.

 „És miért gondolja, hogy az a személy, itt van, ebben az iskolában?” Kérdeztem, karom összevonva mellkasom előtt.

Nagyon valószínű, hogy hétmilliárd ember közül a világon a lelki társa pont ebben az épületben lenne háromezer diák közt.

 „Nem tudom, de azt hiszem nagyon határozott, hogy megtalálja azt a valakit.” folytatta és lenézett fehér Vans-ára

. „Csak azt nem értem, hogy egy olyan valaki, mint ő miért is akarja… a szerelmet.” suttogta Layla, mire adtam neki egy hideg pillantást.

„Mindenki képes szeretni.” motyogtam, mire Laylából egy ellenszenves nevetés tört elő.

 „Tényleg úgy gondolod, hogy egy srác, aki minden idejét verekedésre fordítja, vagy Isten tudja mire, képes szerelmes lenni? Szeretném én azt látni.” Válaszolja Layla nyersen.

 Mosoly terült szét az arcomon, majd nevetni kezdtem.

„Soha nem tudhatod, lehet Ő a lelki társad.” csúfoltam.

 Layla a középső ujját mutatta felém, mire Annának elakadt a lélegzete.

 „Állj ti ketten.” nézett fel rám.

Mosolya gyakorlatilag eltűnt, miközben vállam fölött elpillantott. Gyorsan elkapta tekintetét és megigazította szemüvegét.

 „Figyel minket.” suttogta, mire Layla szeme elkerekedett, amikor hátranézett vállam felett, mint ahogy Anna tette.

 „A francba idejön.” suttogta Layla, hangja megremegett, ahogy többször is rám nézett.

 „Tégy úgy, mint aki elfoglalt.”tátogta mire bólintottam. Telefonomat előhúztam a hátsó zsebemből.

 A nyakláncomat az ingem alá rejtettem, így szem elől tűnt. Nem akartam kockáztatni.

 Éreztem, hogy egy magas alak áll mellettem, azonnal tudtam, hogy Ő az. Illata hihetetlenül erős. Dohos kölnije nyomja az orrom. Borzongás futott végig gerincemen.

 „Nem emlékszem, hogy láttalak itt ezelőtt Édesem, mi a neved?” Kérdezte, mély és rekedtes hangján. Egészen más volt, mint amilyet vártam volna. Angol akcentusa arra utalt, hogy nem idevalósi.

 Nyilvánvalóvá vált, hogy hozzám beszél. Nem válaszoltam, csupán felnéztem a telefonomból. Layla és Anna tágra nyílt szemekkel figyeltek. Layla ridegen vállat vont, Anna bólintott jelezve, hogy mondjam meg a nevem.

Tartottam velük a szemkontaktust, majd elsuttogtam nevem.

 „Harley.”

„Szép név bébi.” Szólalt meg néhány másodperc múlva, hallottam hangján, hogy vigyorgott.

 Én csak bólintottam és visszanéztem a telefonomra.

 „Nézz rám bébi.”kérte érzelemmentes hangon.

 Sóhajtottam, mielőtt teljesítettem kérését. Amint én odanéztem, ajkaim szétnyíltak a váratlan látványtól. Tökéletesen tiszta arc, vörös ajkak, amelyek elkápráztattak ívelt mosolyával. Hullámos, étcsokoládé színű haja füle mögött kissé elhúzódott. Élénkzöld szeme ragyogott az erős fénytől.

Mosolya egyre csak nőtt, ahogy észrevette, hogy feltérképeztem szememmel.

 „Add ide a telefonod.”intett az irányomba.

 Előrehajolt, hogy szembe tudjon nézni velem magas alakja miatt.

 Óvatosan átadtam neki a telefont, mire kinyújtotta kezét maga elé.

 Arca ragyogott a kék képernyőtől. Észrevettem, ahogy koncentrált, nyelvét egy kicsit kidugta.

 „Tessék drágám.”Kacsintott és visszaadta a mobilom.

 „Mit csináltál?”Kérdeztem, a hangom gyávábbnak hangzott, mint azt vártam volna.

 „Beleírtam a számom, hogy ne csalódj, ha hívlak.” Hagytam, hogy számat undor hagyja el.

 Tudom, hogy ez nem a legjobb módja volt a válaszadásnak, ezért lenéztem a földre, remélve, hogy nem hallotta meg.

 „Később látlak Harley”mondta érzelemmentesen, a végén ajkai mosolyra húzódtak, mielőtt sarkon fordult. Szokatlanul hosszú lábain, fekete kopott csizmájának hangját lehetett hallani minden egyes lépésénél, miközben távozott.

 „Nem. Azt a rohadt!”dadogta Layla, arcát kezeibe rejtve.

„Mi az?” Kérdeztem, szemöldökömet ráncolva.

„Nem láttad a nyakláncát Harley!?- suttogta Layla, arcát felém fordította és kék szemeivel engem kémlelt.

 Csak ültem és megráztam a fejem. Layla felnyögött szemöldökét ráncolta.

„Mutasd a nyakláncod Harley.” Mondta Anna nyugodtan.

 Óvatosan kihúztam nyakláncomat ingem alól, kezeim közt tartva medálom. Egy madár árnyéka, melynek szárnya kiterjedt, mintha a levegőben lenne.

 Nem vizsgálja sokáig.

 

 „Pontosan ugyanaz.” suttogta, hangjából sütött a döbbenet..

Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, iratkozzatok fel és hagyjatok nyomot magatok után.

 Csatlakozzatok a csoporthoz.Minden infót megtalálhattok itt. Oldalt a menü pontokban pedig az elérhetőségeket is . :) https://www.facebook.com/groups/450857585089719/

Puszi.