25. rész

Beharaptam alsó ajkamat és kíméletlenül tartottam a fogaim között, bőröm szárazsága találkozott nyelvemmel.

„Harry-vel kapcsolatos?” Sziszegtem.     

  

A vonal másik végén síri csend volt, mielőtt meghallottam a halk szipogást.

„Hamarosan ott vagyunk.” Motyogta Layla, teljesen figyelmen kívül hagyva kérdésemet.

Éreztem pulzusom felgyorsulását és lábaimmal dobogtam a fényes fehér fémen az ágyam szélénél.

Mielőtt lett volna még lehetőségem, hogy beszéljek, Layla letette, így még idegesebb lettem, mint azelőtt voltam. Hátammal ráestem az ágyra, fejem kellemesen landolt az egyik párnámon, ahogy becsuktam a szememet, meghallottam gyenge hangját az ajtó nyílásának a földszintről és ezt apa mély hangja követte. Jól hallható volt, ahogy fellépkedtek a lépcsőkön. 

Minden csendes lett és kinyitottam a szemem, azonnal tudtam, hogy az ajtóm előtt állnak.

Megvártam, amíg lassan nyikorogva kinyílik és megpillantottam Anna-t, aki nem volt annyira magabiztos, és Layla-t, aki dühös volt.

„Szia.” Suttogta Anna, és ágyam lábához sétált. Felálltam és hamis mosolyt festettem arcomra.

„Szia.”

Layla nem nézett rám, helyette teljes figyelmét a padlómnak szentelte. Láttam, ahogy mély levegőt vesz, s mellkasa megemelkedett, amint megtette.

„Tényleg kedveled?” Kérdezte. Hirtelen jött kérdésétől megriadtam, ami miatt ugrottam is egy kicsit.

„Elnézést?” Kérdeztem, meg szerettem volna bizonyosodni arról, hogy jól hallottam-e kérdését.

„Tényleg kedveled?” Ismételte meg, hangja ingerlékenyebb lett.

„Feltételezem igen.”

Ezúttal már végre rám nézett, de egyik szemöldökét felvonta.

„Feltételezed?”

Válaszadásként megvontam vállamat.

„Gondolkodtál azon, hogy… talán kicsit gyorsak vagytok?” Kérdezte. Hangja lágyabb és nyugodtabb lett, ami nyugalommal töltött el.

„Őszintén nem tudom.”

„Négy napja, hogy együtt vagytok és ti ketten már úgy viselkedtek, mint egy idős házaspár.” Nevetett fel, de én nem találtam ezt viccesnek.  És látszólag Anna sem.

„Miért mondod ezt?” Kérdeztem, és próbáltam a legjobb formámat hozni, hogy hangom megtartsa semlegességét.

„Nem gondoltad még soha át, hogy Harry egy kicsit birtokló talán?” Faggatózott tovább, teljesen kikerülve a válaszadást kérdésemre. Összeráncolta szemöldökét és felhúzta orrát, amíg nem válaszoltam.

„Nem.” Válaszoltam egyszerűen, összeszorított fogakkal.

„Komolyan? Csak mert akármikor látlak titeket, mindig valahol ott van a keze rajtad. Mindig veled van valahogyan, még ha azzal veszélyezteti, hogy bajba is sodor téged. Bemászott a szobádba? Tudni a kellett volna. Találkozott már apukáddal, tudja, hogy milyen feszült tud lenni.”

Megráztam a fejemet. 

„Ő nem ismeri még annyira.”

„Miért hazudsz?” Köpte Layla.

Tekintetünk összefűződött.

„Nem hazudok.”

„Miért nem ismeri még annyira?” Kérdezte és megnyalta ajkát. 

„Túl sok mindenen ment keresztül, Layla.”

Layla összefonta karjait mellkasa előtt, és biccentett egyet a fejével.

„Oh, igen? Például?”

„Ő csak… miért számít ez?” Köptem.

„Túl sok mindenen ment keresztül? Min? Börtönben volt?”

„Nem, persze, hogy nem.” 

Nem terveztem nekik elmondani semmit, amit Harry mondott nekem, de ők nem úgy néztek rám, hogy minden csak kicsúszott a számon.

„Nincs anyukája, nem tudom hogyan vagy mikor halt meg, de neki nincs többé. Az apja halálig börtönben lesz, soha nem fog kijönni, soha nem lesz a saját gyereke mellett, amint Harry idősebb lett, teljesen egyedül hagyták. Kivéve én. Én vagyok számára az egyetlen, akije van.”

Layla Anna-ra nézett, de Anna csak a padlót nézte és beharapta ajkát.

Kísérteties csend lett az egész szobában, tökéletesen hallottam a falon lógó órának ütemét.

„Tudtad, hogy ott voltunk az ebédlőben?” Kérdezte.

„Csak vártunk és vártunk rád, de nem jöttél. Helyette néztük, ahogy Harry-vel egy másik asztalhoz sétálsz.”

Nem tudtam, hogyan reagálni erre, mivel ez igaz volt, de nem is akartam elismerni. Tudom, hogy nem voltam udvarias, de észre se vettem.

Elcsoszogtam az ágyamtól és ujjaimmal keresztülszántottam hajamon.

„Ha nem bánjátok, el kell készülnöm a bowlingozáshoz Harry-vel.” Mondtam és a szekrényem felé igyekeztem.

Hallottam, ahogy Layla még lélegzetet vesz.

„Szóval már erről is elfelejtkeztél?” Kérdezte suttogva, szinte nem is hallhatóan. Megfordultam és felhúztam a szemöldököm.

„Úgy volt, hogy megyünk a sétálóutcához ma.” Köpte.

Tátott szájjal bámultam rájuk.

„Elfelejtettem, én… én nagyon sajnálom.”

„Nem kell, ez rendben van. Nem nagy ügy egyébként.” Intett le Layla, mielőtt az ajtóhoz ment.

„Elhalasztom a programomat Harry-vel.” Próbálkoztam.

„Nem kell. Rendben van.” Biccentett, mielőtt kinyitotta az ajtót és elhagyta a szobámat.

Anna felé fordultam és már ő is távozásra készen állt.

„Találkozunk holnap?”Kérdezte.

„Igen, biztosan.” Biccentettem. Ő is bólintott, majd követte Layla-t és elhagyta ő is a szobámat. Hallgattam, ahogy lépései egyre messzebbről jöttek, majd teljesen elnémultak, amit a bejárati ajtó csapódása követte.

Hangosan felnyögtem, majd visszafordultam a szekrényemhez, és durván végignéztem a ruháimon, hanyagul kiválasztottam egy fehér csipkés toppot és egy sötétkék farmert, mielőtt felvettem a fehér Toms cipőmet és egy ezüst karkötőt a csuklómra, amit még a Nagymamámtól kaptam. Születésnapi ajándék volt, amit pár évvel ezelőtt kaptam és még soha nem viseltem. Szóval most miért ne?

Miközben sétáltam le a lépcsőn, anya érkezett meg a munkából.

„Hello Drágám. Milyen napod volt?” Kérdezte, miközben vette le a kabátját és felakasztotta a fogasra.

„Jó.” Mosolyogtam.

Rápillantottam apára, aki éppen be akarta préselni magát a fotelbe.

„Azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk vacsorázni ma este. Valami jó helyre.” Kérdezte apa és megvakarta kopaszodó fejét.

Anyára pillantottam és ő is így tett.

„Jól hangzik. Régen voltunk már vacsorázni.”

„Hát akkor eljött az ideje. Húsz perc és indulunk, gyorsan lefürdök. Nem tudom elhinni, hogy már 5 óra van. „Mondta apa, eltűnve a földszinti fürdőben.

Anyához fordultam és megköszörültem a torkomat.

„Én és Harry megyünk ma este bowlingozni, igazából. Szerinted nem bánná, ha nem megyek veletek?” Kérdeztem apára utalva.

Anya elindult, mielőtt válaszolt volna.

„Mond azt neki, hogy a lányokhoz mész. Meg fogja érteni.” Suttogta vissza, megveregette a vállamat, mielőtt a konyhába indult volna.

Mielőtt még elérte volna az ajtót, megfordult.

„Mikor mész?” Faggatózott.

„Hamarosan. Felhívom Harry-t.”

Előkotortam a telefonomat a zsebemből, végiggörgettem a névjegyzéket, majd a nevénél megálltam. Három csöngés után felvette.

„Szia Bébi.” Köszönt.

„Szia. Mikor indulunk?” Kérdeztem, és elnyomtam mosolyomat.

„Alig várod, hogy láthass?” Nevetett fel.

„Fogd be.” Válaszoltam neki.

„Amikor szeretnéd, akár most is. Az úgy jó neked?”

„Igen. Most jó.”

„Ott leszek. Az utcán végénél találkozzunk, rendben?”

„Mhm.” Motyogtam.

Gyorsan letettem, amint hallottam a lépteket a fürdőből.

„Harley, láttad a samponomat?” Kérdezte apa, és egy törölközőt hajtogatott szét. Megráztam a fejemet, és próbáltam megállni, nehogy felnevessek.

 „Nem.”

Apa biccentett, mielőtt felköhögött.

Csend telepedett ránk, és úgy döntöttem, itt az idő, hogy elmondjam neki, hogy ma este nem tartok velük.

„Anna áthívott magukhoz, nem probléma?” Kérdeztem.

Gondolkozása közben ujját a szájához rakta, mielőtt beleegyezésképpen bólintott volna.

„Ha anyád belegyezett, akkor nekem sincs ellenemre.”

„Köszönöm.” Áradoztam, és az ajtó felé indultam.

„Egy pillanat.” Állított meg komolyan.

Ünnepélyesen megfordultam és megpillantottam az arcán szétterülő mosolyát.

„Nem kap egy ölelést a te öreg apád?” Kérdezte és kitárta karjait.

Megforgattam a szemeimet, de felé botladozva megöleltem, karjaimat derekánál összekulcsoltam.

„Szeretlek Harley.” Motyogta a vállamba.

„Én is szeretlek.”

Mindennek ellenére; a Harry felé közvetített ellenszenve, az ítélkezése ellenére, mikor még nem is ismer valakit, még mindig teljes szívemből szerettem apát. És mindig is fogom, bármilyen körülmények között.

Még mindig nem találtam meg a megfelelő módját annak, hogy Harry-t hogyan fogadtassam el vele, de őszintén nem is tudom ezért hibáztatni.

Az egyetlen lánya, aki mindig „apa pici lánya” volt amióta megszületett, végre elkezdett felnőni, kóstolgatja a nagy betűs életet, a nagy és rossz világot, és szerintem nem volt még erre készen. És, hogy még ezt is fokozzuk, a lánya hazaállít egy fiúval, aki tele van tetoválásokkal és piercingekkel, ami nem feltétlenül segíti. Apa csak annyit akar, hogy biztonságban legyek, és a legjobb döntéseket hozzam meg. De a legjobban azt szeretné, hogy boldog legyek. Nem szeretné, ha a kislányának összetörnék a szívét.

Hátrébb léptem és megcsíptem az arcát.

„Szia!” Köszöntem és kiléptem az ajtón.

„Szia, Édesem!” Hallottam meg anya hangját a konyhából.

Becsuktam az ajtót és már kint is voltam a nem meglepően hideg levegőben, szemeimmel felnéztem az égre, majd kiszúrtam Harry autóját megjelenni, s nap a hatalmas felhők mögé bújt. Ezért nem tudom szeretni az Őszt. A napok rövidebbek lesznek, sokkal rövidebbek, mint a gyönyörű és boldog nyári napok.

Az autóhoz sétáltam, majd kinyitottam az ajtaját, és egy ismeretlen rock zene harsogott a hangszórókból.

Lecsusszantam a bőrülésre és szinte azonnal meghallottam Harry édes nevetését.

„Mi az?” Nevetett, és beindította a kocsit.

„Nos szia neked is.” Nevettem én is.

„Nem azért, de nem szereted a zeneízlésemet?” Kérdezte. Láttam, hogy alig bírja visszatartani mosolyát.

„Csak egy kissé hangos.” Válaszoltam, és kezemmel a gombot forgatva lehalkítottam a zenét.

„Készen állsz a bowlingozásra?”Faggatott, és túlzottan elmosolyodott, tekintetével az utat pásztázta.

„Nem hinném, hogy ennél jobban is készen állhatnék.” Éljeneztem.

Figyeltem, ahogy egyik keze elhagyja a kormányt, majd szája sarkát megvakarta, pillantásaink egy pillanatra összefonódtak, majd tekintetét újra az útnak szentelte.

„Azon gondolkoztam, hogy… tehát holnap lesz egy buli Mikey házában, szeretnél mennél?”

Sziasztok! Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzést! Reméljük tetszett a rész. Sajnálom a késést!

Puszi Vivi xx