29. rész

Harry előtt lépkedtem, aki követett engem, egészen addig, amíg különböző irányokban folytattuk utunkat, majd lassan megközelítettem szüleimet. Már kidobták a maradék ételüket és a tengerészkék korcsolyájukat a kezükben fogták.

„Mehetünk haza?” Érdeklődött apa, aki türelmetlenül forgatta ujján a kocsi kulcsot.

„Még csak egy órája vagyunk itt, nem akarsz még egy kicsit maradni?” Kérdeztem az órára felpillantva. Még fél kettő sem volt.

„Nem, anyukád nem érzi jól magát.” Motyogta.

Anyára vezettem tekintetemet, akinek arca kissé el volt vörösödve. Oldalra döntötte a fejét, mikor észrevette, hogy őt fürkészem.

„Nincs semmi komoly baj, csak fáj a fejem.” Magyarázott, míg megrázta a fejét.

„Oh, rendben.” Bólintottam. Nem vitatkoztam tovább és követtem a lépéseiket, megragadtam a korcsolyámat az asztalról, ahol ültünk, majd az elöl lévő pulthoz mentünk. Az aranyos idős ember rám mosolygott, ahogy átadtam neki a korcsolyát, és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak én is rá.

Mielőtt távoztunk volna a bejárati ajtón keresztül, gyorsan megfordultam és valami jelét kerestem Harry-nek a tömegben.  De végül nem láttam meg, még sem tudtam megállni, hogy arcomon egy őrülten hatalmas mosoly húzódjon végig.

„Valami baj van?” Kérdezte apa, felvonva szemöldökét.

Az eső ködölt, míg mi folytattuk utunkat, az ég egyre sötétebb lett, amióta felkeltem.

Már el is feledkeztem apa kérdéséről, aki a kabátja ujjába köhögve zökkentett ki a gondolataimból. Szembe fordultam vele, és szemöldöke még mindig fel volt vonva.

Leintettem.

„Um, nem, minden rendben van.”

Apa halványan biccentett és amint odaértünk az autónkhoz, kinyitotta nekem a hátsó ajtót.

„Köszi.” Motyogtam és becsúsztam a szürke műbőr ülésre. Kereszteztem lábaimat, majd becsatoltam magamat, karjaimon azonnal libabőr keletkezett, amint a hideg levegő, amit a lég kondi bocsájtott ki, megcsapta a bőrömet.

A hazafelé vezető út gyötrelmesen csendes volt, csak az ablaktörlő és apa alkalmi allergiás köhögése adott ki hangot. Megkértem, hogy kapcsolja be a rádiót, de tiltakozott ellene, és azzal érvelt, hogy anyának már így is nagyon fáj a feje. Anya azonnal közbe szólt és elárulta, hogy ő nem bánja, nem fogja zavarni, de apa ragaszkodott hozzá.

A telefonom a zsebemben rezegni kezdett és megláttam a halványan világító kijelzőmet, és csak mosolyogni tudtam.

Úgy döntöttem, hogy szórakozok egy kicsit Harry-vel , így megnyomtam az elutasítás gombot, és tudtam, hogy ezzel fel fogom idegesíteni. Amint lekanyarodtunk az útról, az eső még jobban szakadni kezdett, és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem volt nálam se kabát, se pedig egy esernyő, vagy akármi, ami megvédett volna az elázástól, amíg a verandáig elérek.

Apa leállította az autót, én pedig őrült módjára rohanni kezdtem a bejárati felé.  Sajnos nem sikerült úgy elérnem odáig, hogy a hajam ne tapadt volna a fejemhez.

Apa kinyitotta a bejárati ajtót én pedig egyenesen a lépcső felé siettem.

„Ha akármi kell, csak tudjátok, hogy zuhanyozok.” Motyogtam, ahogy lépkedtem a lépcsőkön, majd beléptem a hálószobámba. Megragadtam egy régi felsőmet és egy kényelmes rövidnadrágot a szekrényemben, mielőtt az ablakomhoz léptem, akit kinyitottam, majd lepillantottam a gyepre.

Nem tudtam, hogy Harry mikor fog felbukkanni és nem akartam kizárni, hiszen akkor teljesen elázna. nem gondolnám, hogy a legjobb ötlet lenne, hogy ma este átjöjjön, de nem akartam veszekedni vele. A társasága nagyszerű lenne egy ilyen esős napon, de nem tudom, hogy mik a szándékai.

Bementem a fürdőbe, majd bezártam magam mögött az ajtót, és megszabadultam az átázott és ragadós ruhadarabjaimtól. Megnyitottam a csapot és vártam, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, mielőtt tényleg be nem álltam alá.  Sosem voltam a sokáig és lassú fürdés híve, így gyorsan mozogtam, majd 10 perc után már kint is álltam a rózsaszín puha lábtörlőmön.

Megtörölköztem, majd felvettem a fehérneműimet, amit a felsőm és a rövidnadrágom követett. Meg akartam mosni a hajamat, de végül úgy döntöttem, hogy csak felfogom egy copfba; tiszta lusta vagyok. Már majdnem elkezdtem befonni, amikor meghallottam, hogy valaki rálép a padlómra és motyogni kezd.

Felvontam a szemöldökömet és lassan kinyitottam az ajtót, ajkaim egyből mosolyra húzódtak, ahogy figyeltem Harry-t, aki türelmesen ült az ágyamon. Háttal nekem ült. Fehér pólója teljesen átlátszó volt, haja vastagabb és még göndörebb volt a megszokottnál, feltehetőleg az odakint egyfolytában szakadó esőtől. Odalopakodtam mögé, de mielőtt még megijeszthettem volna, felém fordult.

„Oh, szia!” Vigyorgott, majd egész testével felém fordult.

„Hali.” Viszonoztam köszönését kínosan, majd az üres helyre sétáltam és leültem mellé. Törökülésben ültem és karjaimat mellkasom előtt kereszteztem.

„Mióta vagy itt?” Kérdeztem, míg a copfomat piszkáltam.

„Csak most értem ide.” Válaszolta és haján végig szántott kezével.

„Miért nem válaszoltál a hívásomra?” Kérdezte, és már témát is váltott.

„A kocsiban voltam a szüleimmel.” Válaszoltam egyszerűen.

„Bassza meg az eső.” Motyogta, majd hátradőlt az ágyamon.

Kényelmetlenül érezte magát a paplanon, majd hangosan sóhajtott. Felállt és megragadta pólójának alját, amit áthúzott fején, és így az összes elrejtett tetkója szem elé került, ami a mellkasát díszítette.

„Utálom az esőt.” Fújtatott, majd ismét leült mellém az ágyra.

Újra ránéztem.

„Nem gondoltam volna, hogy tudsz korcsolyázni.”

„Szerintem ezt én is elmondhatom rólad.” Vigyorgott.

„Nem, de most komolyan, miért voltál ott?”

„Mikey ötlete volt.” Vont vállat.

„Szeret jégkorcsolyázni?” Faggattam.

„Annál is inkább, hogy a lányok szeretik az ilyen tevékenységeket.”Nevetett fel Harry.

Megforgattam a szemem.

„Persze”

„Szóval az a lány Mikey buliján, ő a barátnője vagy mi?” Kérdeztem.

„Daisy? Ő…valami olyasmi.” Nevetett.

Felvontam a szemöldököm.

„Hogy érted?”

„Hol együtt vannak, hol nem, azt hiszem így kell mondani.” Vont vállat.

„Mióta?” Faggattam, hiszen kezdett érdekelni a kapcsolatuk.

„Nem tudom, de amit Mikey mondott…körülbelül egy éve.”

Csak bólintottam, nem voltam benne biztos, hogy erre tudnék akármit is mondani.

Harry még mindig félre biccentve tartotta a fejét, de a tekintetünk találkozott.

„Tudod, mondtam neked, hogy valamit még nem fejeztem be?” Kérdezte, és lassan egy mosoly terült el ajkain.

Mielőtt még válaszolhattam volna, ledöntött az ágyra, teste enyém felett volt. Ajakit nyakamhoz vezette és éreztem leheletét a bőrömön.

Ajkait az állkapcsomhoz nyomta, amitől nekem bizsergető érzésem támadt, majd kuncogni kezdtem. Próbáltam betapasztani a számat a kezemmel, de hiába, hiszen Harry fogta őket. Elfordítottam arcomat, hogy közelebb tudjon férni hozzám, de a nevetést egy percre nem bírtam abbahagyni.

„Mi olyan vicces?” Kérdezte, és arcát ismét felhozta enyémhez, így tekintetünk ismét összeforrt.

„Nagyon csikis vagyok.” Mondtam kicsit hangosan és ajkait még mindig magamon éreztem.

„Igen?” Kérdezte beharapva a piercingjét.

Amint bólintottam, kezeit hasamhoz vezette. Könyörtelenül csikizni kezdet, és elég nehéz volt a nevetés közben levegőhöz jutnom.

„H-Harry állj.” Nevettem, és próbáltam kezeit eltolni magamtól.

„K-kérlek.” Visítottam.

„A szüleim odalent van-nak.”

Ezután szerencsére abbahagyta, habár még mindig felettem volt.

„Nem bánod?” Kérdeztem, míg meglöktem mellkasát.

„Nem, egyáltalán nem.” Dalolta, és egy levakarhatatlan vigyor terült el arcán.

Arckifejezése egy pillanatig komoly volt, amíg ezt egy nevetéssel meg nem törte.

„Nem bírok várni a hétfői büntetésig.” Kacsintott, és ezzel már át is lépte az ablakomat, kezében a vizes pólójával, majd eltűnt a látószögemből.

28.rész

Szombat.

Az első szombat ebben a tanévben.

Több időt töltöttem Annaval és Laylaval, végre kimozdultunk együtt és elmentünk a plázába. Nem vettem sok mindent, csak néhány dolgot, egy új sálat, egy kapucnis felsőt és egy perecet a jó udvaron. Amíg Layla és Anna megvettek minden pólót, ruhát, és szoknyát, amit csak megláttak. Minden olyan átlagos volt, ahogy azt szerettem. Normális.

Ahogy hazaértem, felhívtam Harryt és elmeséltem neki a napom, azt mondta, hétfőn az új sálamba kéne mennem, amire azt válaszoltam, hogy még meglátom. Elmesélte az ő napját is, mosolyogtam, mikor azt mesélte, hogy találkozott Bennel, és felelevenítették a régi szép időket. Szép álmokat kívánt, majd miután és is ugyanezt tettem, bontottuk a vonalat, egyedül hagyva a gondolataimmal, mielőtt mély álomba merültem.

A következő nap, arra keltem, hogy valami kopog az ablakomon. Felnyögtem és kikeltem az ágyból, a látásom homályos volt, ezért pislogtam néhányat, aminek hatására kitisztult a kép. Kint sötét és felhős volt az ég, megnéztem a telefonomon az időt, meglepődtem, hogy már majdnem dél volt.

Leszaladtam a földszintre, láttam, hogy apa a konyhában áll, és szendvicseket készít. Közelebb léptem, a padló nyikorgott alattam, amit biztos meghallott, mert felém pillantott.

„Átaludtad a reggelit.” Nevetett, amint rámutatott a nyilvánvalóra.

„Igen. Tudom.” Motyogtam és egyenesen a hűtőhöz mentem. Megnéztem minden polcot, minden ételt, de végül egy egyszerű vanília joghurt mellett döntöttem.

Apa meglátta a kezemben, a kis műanyag poharat és megforgatta a szemét.

„Ez minden, amit enni szeretnél? Csináljak egy szendvicset? Vagy egy svájci marhasültet, az a kedvenced? Magamnak majd csinálok egy másikat, nem bánom.”

„Nem, nem ez jó lesz.” Intettem le, majd kivettem egy kanalat a fiókból. Már készültem is, hogy megyek vissza az emeletre, amikor apa megállított.

„Szeretnél ma csinálni valamit? Tudod …mint egy család?” Kérdezte.

Megpördültem a sarkamon.

„Mire gondoltál?” Kérdeztem, a kanalat az ujjaim közt forgatva.

„Elmehetnénk jégkorcsolyázni.” Mosolygott.

Felhúztam az orrom,

„Komolyan? Mikor is voltunk mi utoljára jégkorcsolyázni?”

„Rendben, igazad van, évek óta nem voltunk. Csak arra gondoltam, hogy szívesen idéznél fel néhány emléket gyerekkorodból. Amikor kicsi voltál, mindig elmentünk, a kilencedik szülinapodat is így ünnepelted.”Vonta meg a vállát.

„Emlékeket felidézni?” Nevettem.

Apa komoly arccal bólintott.

Beharaptam az alsó ajkam,

„Oké, igen. Miért ne?”

Apa felvonta a szemöldökét,

„Komolyan?”

„Igen.” Vontam vállat.

Egy mosoly terült szét az arcán,

„Rendben. Megyek, megmondom anyádnak és utána mehetünk.”

„Oké.” Bólintottam, majd folytattam az utam az emeletre.

Kibújtam a pizsamámból és felvettem egy szűk, fehér farmert egy fekete pólóval. Gondolkoztam azon, hogy felveszek egy szoknyát helyette, de gyorsan elkergettem ezt a gondolatot. Felidéztem egy csomó emléket arról, mikor lányok estek fenékre a pályán, szoknyában, nos, az a látvány minden volt, csak szép nem.

Megmostam a fogam és megfésültem a hajam mielőtt belebújtam a fekete vansomba. Megragadtam a telefonom és leszaladtam a földszintre, ahol anya és apa már az ajtóban várt rám.

~

Amint megérkeztünk a jégkorcsolya pályára, felsétáltunk a pulthoz és kikértük a korcsolyáinkat, a férfi megkérdezte a cipő méreteink mielőtt kihozta őket. Az enyém egy kicsit széles volt a lábujjaimnál, de nem panaszkodtam.

Anya megfogta apa kezét, hogy segítsen neki, míg elérünk a pályáig. Lustán sétáltam mögöttük, a fejemben a vidám zenékre összpontosítottam, amik a toplisták élén álltak, amikor öt voltam.

Láttam Harryt a pulthoz sétálni, Mikekal, Kaydennel és Tommyval nem messze mögötte. Mikor már azon voltam, hogy elnézek, a fejét az irányomba fordította. Kicsit mogorva arckifejezése, hirtelen vigyorgásba váltott, mire intettem neki egyet. Szerencsére, gyorsan visszatértem a földi életbe, mert még időbe ki tudtam térni egy kisfiú elől. De mindezek ellenére a kisfiú elesett a pályán. Épp elindultam, hogy segítsek neki visszaállni a saját lábacskáira, de inkább csak néztem, ahogy egy kislány, szőke copfos hajjal, a segítségére siet. Kinyújtotta a kezeit felé és ő elfogadva a segítséget, megfogta azokat. A kisfiú talpra állt, de még kissé imbolygott ezért a kislány átkarolta a vállát, hogy megtartsa, a kis rózsaszín pír az arcán mosolygásra késztetett.

Kis idő múlva és néhány kör után a pályán megálltunk és leültünk egy kis hot dogért és szódáért. Harry és a barátai eltűntek a látókörömből a hatalmas tömegben, aminek egy kicsit örültem. Nem akartam esélyt adni arra, hogy a közelembe jöjjön addig, míg apa körülöttem van.

Kimentettem magam azzal, hogy mosdóba kell mennem, mire a szüleim egy kicsit bólintottak. Ötletem se volt, merre találom, szóval inkább megálltam és körbenéztem, hogy találjak egy dolgozót, aki tudna nekem segíteni.  Volt egy srác, aki a szőnyeget sepregette nem messze tőlem.

„Hé, nem um - tudod merre van a mosdó?” Kérdeztem.

Felkapta a fejét, és ujjaival az ellenkező irányba mutatott.

„Csak menj be a játékszobába és ott lesz a baloldalon.”

„Köszönöm.”Motyogtam, majd gyorsan megtettem az utam a baba kék szobáig. Volt egy biliárdasztal, léghoki, flipper és játékgépek teli plüssállatokkal. A szemem megállapodott egy barna fa ajtón, rajta a fehér női mosdó jelzéssel. Sajnos csak egy helyiség volt bent, szóval meg kellett várnom, amíg a hölgy kiér.

Ahogy végeztem, szemeim kitágultak, amint megláttam Harryt a biliárdasztalnál játszani nyelvével a fogai közt, ahogy koncentrált. Karjait keresztbe tette a mellkasa előtt és rám nézett. Mielőtt tiltakozni tudtam volna, újra a mosdóba találtam magam. Az ajtó bezárult Harry mögött.

„Mi a fenét csinálsz te itt?” Kérdeztem.

„Arra gondoltam, hogy itt tudunk beszélni, tudod, csak te meg én.”

Ráharaptam az ajkamra,

„Miről?”

”Tudod te.”Vigyorgott,

„Soha nem kaptam még jó éjt-csókot éjjel.”

Nem volt esélyem beszélni, hüvelykujját lassan végigsimította az állkapcsomon, majd az ajkaimon. Az érintése óvatos volt, az arca pedig lágy.

„Én se.”Súgta, ajkaink közt csak néhány centi volt miközben beszélt. Végül is, lassan összekapcsolódtak. Testével hozzám préselődött, karjai körülöleltek, ezzel megszüntetve minden távolságot köztünk. Sajnos nem tartott sokáig, mert egy kopogás az ajtó felől félbe szakított minket, engem ugrásra késztetve.

Harry nevetni kezdett, és kinyitotta az ajtót. Az idős hölgy egy grimaszt küldött Harry felé, és ha a szemeivel ölni tudott volna, már halott lett volna. Harry ezt mulatságosnak találta, mert rákacsintott a nőre, aki a homlokát ráncolta. Mielőtt távolabb kerülhettem volna tőle, megfogta a kezem és maga mellé húzott. A száját a fülemhez érintette,

„Most visszaengedlek a szüleidhez, de ahogy hazaérsz, nyisd ki az ablakot nekem. Még nem egészen végeztem.”