14. rész

„Ha bajba kerülök, Te leszel a hibás, Styles.” Viccelődve elhúztam kezemet és zsebembe mélyesztettem.

„Örömmel fogadom, Patterson.”Kacsintott Harry.

Megszakította szemkontaktusunkat, mielőtt elővette telefonját zsebéből és feloldotta a képernyőt.

„Maradt úgy fél óránk, szóval mit akarsz csinálni?” Kérdezte rám nézve a világító tárgyból felpillantva.

„Beszélgessünk?” Javasoltam.

„Oké.” Mosolygott. Elvezetett a szétszórt asztalok egyikéhez. Velem szemben foglalt helyet és könyökein támaszkodott meg.

„Találkoztál új emberekkel ma?” Kérdezte szarkasztikusan.

Elmosolyodtam.

„Ha ez neked lényeges, akkor igen.”

Harry gyanakvóan felhúzta szemöldökét.

„Kivel?” Érdeklődött.

„Az ő neve Ben.” Vontam vállat.

„Ben,” Motyogta orra alatt. Összeráncolta szemöldökét. A fényes felületű asztalt kémlelete koncentrálás közben. Szinte rögtön kapcsolt, mert egyből felkapta fejét, és arckifejezésen hasonló kifejezés volt.

„Ben, mint Benjamin Cunningham?”Kérdezte.

„Igen.”Válaszoltam egyszerűen.

Amint kimondtam, hatalmas vigyor tölt elő ajkain.

„Benny.” Motyogta.

„Mesélt rólad.” Fakadtam ki. De nem sajnáltam.

„Mit mondott?” Kérdezte.

„Csak annyit, hogy együtt jártatok szórakozni és kosarazni. Úgy tűnik elég közel álltatok egymáshoz.”

„Igen, mi elég közel álltunk egymáshoz.” Bólintott.

Hirtelen nevetésben tört ki.

„Emlékszem, hogy egyszer Benny-vel lementünk a patakhoz, csak pecáztunk az 5 dolláros horgászbotunkkal. Hirtelen Benny elkezdett tántorogni egy nagy teknősön. Beleesett a vízbe, amikor leszállt róla. Awh nagyon részeg volt.”

Mosolya engem is vigyorgásra késztetett. Gyorsan változtattam a témán.

„Mondta, hogy régóta nem látott téged, talán beszélned kellene vele.” Javasoltam.

Harry vállat vont.

„Ha látom, majd beszélek vele.”

Elgondolkoztam egy pillanatra, mielőtt megszólaltam.

„Megadom a számát, ha szeretnéd.”Javasoltam.

Harry rögtön felvonta szemöldökét.

„Megvan a száma?”Kérdezte.

„Nos, nem, de holnap elkérhetem órán.” Válaszoltam.

„Ohh. Nos, nem fontos elkérned.” Mormolta.

„Nem, nem. Elkérem.” Biztosítottam.

„Köszönöm.” Harry elmosolyodott.

Csak felakartam tenni neki egy kérdést, amikor szemei félreérthetetlenül tágra nyíltak.

„Mi a baj?” Kérdeztem.

„Valaki közeledik.” Suttogta.

Most az én szemeim nyíltak tágra.

„Várj, micsoda?”

Harry berántott az asztal alá.

„Valaki be fog jönni ide.” Suttogta, válaszolva kérdésemre.

Hirtelen a fények felkacsolódtak a könyvtárban, magas sarkú hangja könnyedén visszhangzott a teremben.

Harry ajka elé tartotta ujját, én pedig megforgattam a szemem.

„Nem vagyok hülye.”Tátogtam.

Megjegyzésemtől Harry ajkait halk nevetés hagyta el.

A nő magas sarkúinak hangja egyre csak hangosabb lett, minden egyes lépésnél, amit megtett. Kétség nélkül tudtam, hogy a mi irányunkba jön. Éreztem, ahogy levegővételeim szabálytalan lesznek, amint cipői a mi látóhatárunkba kerültek.

Figyeltem, ahogy megteszi útját a hosszú fapolcokkal körülvett folyosó végéig. Úgy nézett ki, mint aki valamilyen könyvet keresett a polcon. Egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, mielőtt megfordult és elindult a bejárati ajtóhoz vezető úton. Éreztem Harry szorítását karomon és így meggyőződtem róla, hogy még nem hagyott egyedül.

Az ajtó becsapódott, a fények kialudtak. Azonnal ellazultam. Megfordulva szembe találtam magam a mosolygó Harry-vel.

„Rendben vagy?” Kérdezte és megbökte könyököm.

„I-igen.” Dadogtam. Még mindig az asztal alatt ültünk, kezemet lassan elhúztam Harry fogásából és kimásztam.

„Tudod mi történt volna, ha elkapnak minket?” Kérdeztem, hangomat akaratom ellenére felemeltem.

„Ah, de minket nem kaptak el.” Mutatott rá.

„Tudom. Szerencsések vagyunk.” Motyogtam.

Harry előhúzta telefonját zsebéből.

„Van 5 percünk az óra végéig.” Mormolta.

„Jól eltelt az idő.”

„Meg kell ismételnünk néha.” Kacsintott.

„Igen, de ne beszéljünk most erről.” Tiltakoztam.

„Szóval holnap?” Somolygott.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mikor megkaptam az ebédem, észrevettem, hogy Anna és Layla nem a szokásos helyünkön ülnek. Tulajdonképpen sehol sem láttam őket. Tekintettemmel az összes asztalt megnéztem, de még így sem találtam meg őket. Valaki megfogta kezem, én pedig felemeltem fejem és találkoztam Harry aggódó pillantásával.

„Minden rendben?” Kérdezte felvonva szemöldökét.

„Igen, persze. Én csak nem találom Anna-t és Layla-t.” Válaszoltam.

Harry is végig pásztázta a tömeget. Neki sem sikerült megtalálnia Őket.

„Azt hiszem csak te meg én leszünk.” Kacsintott.

Megforgattam szemeim, de megpillantottam az üres asztalt ahol tegnap ültünk.

„Mit gondolsz, hol vannak?” Kérdeztem, miközben körmeimet tanulmányoztam.

„Én tényleg nem tudom.” Vont vállat.

„Nem gondolod, hogy megharagudtak rám?” Haboztam.

„Mi? Nem, persze, hogy nem. Miért haragudnának rád?” Érdeklődött.

„Nos, mivel több időt töltök veled, mint velük. Nem tudom.” Vontam vállat.

„Ma velük mész a sétálóutcához, nem igaz?” Kérdezte.

„Igen, miért?”Vontam fel szemöldököm.

„Minden bizonnyal nem mérgesek rád, ha elhívtak magukkal.”

„Igazad van.”Motyogtam.

„Nekem mindig igazam van.” Mosolygott.

Mgforgattam szemeim és témát váltottam.

„Nos, milyen rossz volt a napod?”Kérdeztem.

„Egész jó volt. Majdnem verekedés volt Matek órán. A tanár még időben közbe avatkozott. Mi van veled?” Érdeklődött.

„Unalmas volt.” Válaszoltam egyszerűen.

„Talán vissza kellene osonnunk a könyvtárba.” Kacsintott.

Tudtam, hogy csak viccelt, így megforgattam szemeim.

Harry hangosan felnevetett.

„Oh, gyerünk már, vicces volt. Ismerd be.”

Vállat vontam.

„Nem mondtam, hogy nem volt az.”

Kedves olvasóink!

A részek újra heti egyszer lesznek olvashatóak. Ennek oka pedig, hogy elvállaltuk Vivivel a Psychotic és a The Dollhouse további fordítását. Szeretnénk még egyszer megköszönni Bettinek, hogy ránk bízta blogjait. Igyekszünk mindenből tartani  majd a heti egy részt.

Köszönjük az előző részhez érkező kommenteket és az újabb feliratkozókat is.

Csatlakozzatok a csoporthoz. Puszi: Vivi és Reni <3