15. rész

Ebéd után Harry elkísért Világtörténelemre. Nem csináltunk túl sok mindent az órán, ismét úgy éreztem, mintha órák teltek volna el, amíg megszólalt a csengő, ezzel jelezve a nap végét.

 Harry-vel az ajtó előtt találkoztam, táskája lazán lógott vállán, ahogy nekidőlt az ajtókeretnek. Amikor meglátott, elmosolyodott. Egy fekete keretes Ray Ban takarta szemeit, megakadályozva engem abban, hogy láthassam élénkzöld íriszeit.

 Miután elindultunk a kijárat felé, megszólalt,

 „Szóval egyből a plázába mész amint kiértünk innen?”

„Igen, úgy néz ki. Csak előtte eszünk valamit vacsorára.” 

Harry csak bólintott, majd megnyalta száját.

 Amint megtaláltuk az autóját, ugyanazt tette, mint tegnap; kinyitotta előttem az ajtót. Motyogtam egy köszönöm-öt mielőtt becsukta az ajtót. Bekötöttem a biztonsági övem, míg Harry átfutott a vezetőüléshez, és ő is bekötötte magát.

 „Apád otthon lesz?” Kérdezte Harry, miközben kitolatott a parkolóból és elhagyta az iskola területét. Annak ellenére, hogy nem láttam felvont szemöldökét, tudtam, hogy a szeme sarkából titokban figyelt. 

„Nem, legalábbis nem hiszem.” Válaszoltam. 

„Jó, mert ha meglátna minket ő- nos, nem tudom mit tenne.” Nevetett. 

Megráztam a fejem.

 „Teszek róla, hogy ne csináljon semmit. Abszolút nem tettél semmi rosszat.”

 „Miért nem mondtad el neki, hogy börtönbe voltam?” Kérdezte Harry, ami váratlanul ért.

 „Nem kell, hogy tudjon róla.” Vontam vállat.

 „Legalábbis még nem.” 

Figyeltem, ahogy Harry megdörzsölte száját,

 „De azt mondod nem tettem semmi rosszat, mikor tettem.” 
 

„A múltban. A múltadban tettél valami rosszat. Én csak a tegnapról beszélek.”

 Az út hátralévő részében Harry csendben maradt, én is így tettem, nem tudtam pontoson mit kéne mondanom.

 Amint megérkeztünk a házunk elé, észrevettem, hogy apa autója valóban ott parkolt az úttesten. Az orrom alatt szitkozódtam, mielőtt megkerestem a fogantyút. Megálltam mikor megéreztem Harry kezét a másik karomon. 

„Ha szükséged van bármire, csak hívj.” Suttogta.

 Felé fordítottam a fejem, hogy egy megnyugtató mosolyt és bólintást intézzek felé, de kis híján sokkot kaptam, mikor szemtől szembe találtam magam arcával. Lehajolt, és mikor már azt hittem megcsókol, megpuszilta az orrom hegyét.

 „Jó éj Harley.” Biccentett Harry.

 „Jó éj Harry.” Biccentettem vissza, kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam az autóból. Ahogy beléptem az ajtón, még mindig éreztem a hőséget az arcomon. 

Apa csak állt ott, kezeit keresztezve mellkasa előtt. 

A kényelmetlen csendet apa torok köszörülése törte meg.

„Hívtak az iskolából.”

 Elhatároztam, hogy eljátszom a hülyét.

 „Miért?” Kérdeztem. 

Felhúzta a szemöldökét. 

„Miért?” Utánozott. 

„Ellógtad az órát.”

 Nyitottam a számat, hogy beszéljek, de közbevágott,

 „Ezzel a fiúval voltál?” Kérdezte összeszűkített szemeit rajtam tartva.

 Éreztem, hogy az állkapcsom megfeszül.

 „Harry. A neve Harry. És igen.”

 Láttam, ahogy megrándul a szeme.

 „Menj fel a szobádba, most. Nem jöhetsz le, amíg a vacsora kész nem lesz.”

 „De Layla és Anna jönnek értem húsz perc múlva, mert megyünk a plázába.” Dadogtam.

 Apa megrázta a fejét.

 „Esetleg gondolkodnod kellett volna, mielőtt kihagyod az órát. És hétfő délután őrizetbe lesztek, remélem tetszeni fog.” 

„De-”

 „A szobádba. Most.”Morgott.

 Gyorsan elrohantam apa mellett, majd megtettem az utam a szobámig, aminek ajtaját hangosan bevágtam. 

Elővettem a telefonomat a zsebemből, hogy felhívjam Layla-t és lemondjam a programunk. 

Szerencsére felvette, 

„Felkészültél a plázázásra?” Sikított a készülékbe. 

„Valójában uhm, találnunk kéne egy másik időpontot.” Motyogtam.

 „De miért?” Nyafogott.

 „Hosszú sztori.”Motyogtam. 

„Mindenesetre, hogy hangzik a péntek?” Kérdezte és hálás voltam érte, hogy nem feszegette a témát.

 „Jól hangzik. Fel tudod hívni Anna-t és elmondani neki is? ” Kérdeztem. 

„Persze, természetesen. Később írok neked, rendbe?”

 „Igen persze.” 

Egy kis szünet után megkérdeztem tőle,

 „Miért nem voltatok ma ebédnél?”

 „Anna-nak és nekem segítenünk kellett a tanárunknak az első órákban. Sajnálom, hogy nem szóltunk.” 

„Rendben. Ott volt Harry.”

 „Hogy mennek a dolgok köztetek?”Kérdezte.

 „Őszintén, én sem tudom az igazat megvallva.”

 „Mit gondolsz róla?” Faggatózott tovább.

 „Édes” Vontam vállat. 

„Ez nem válasz a kérdésemre.”

 „Viszlát Layla.” Daloltam a telefonba.

 Layla nevetni kezdett,

 „Szia Harley.” 

Amint letettem a telefont, háttal beleborultam az ágyamba és szórakozottan kikerestem Harry számát. Csupán kétszer csörgött mielőtt felvette.

Ő szólalt meg először.

 „Hey Harley.”

 „Apa tudomást szerzett a lógásunkról.” Hadartam el a mondatot. 

„Hogyan?” Kérdezte. „Felhívta az iskola. Hétfőn fogságba leszünk.” 

„Ez minden?” Meglepettnek hangzott.

 „Szerencsére.” Motyogtam. 

„A plázában vagy?” Kérdezte.

 „Dehogy. A szobámba ragadtam egész éjjelre, apa parancsára.”

 „De ez nem jelenti azt, hogy vége az estédnek.”

 Még ha nem is látja, de felhúztam a szemöldököm.

 „Mit értesz ez alatt?” Kérdeztem.

 „10 perc és ott leszek.”

 „De én-” 

Mielőtt tiltakozni tudtam volna, már bontotta is a vonalat. Háromszor próbáltam újrahívni, de minden próbálkozásom sikertelennek bizonyult.

 Mikor negyedjére próbáltam egy koppanást hallottam a hátam mögül az ablakon. Odafordultam és kavicsokat láttam pattogni az üvegen. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el amint megláttam Harry-t, ahogy visszanéz rám. 

Hirtelen abbahagyta a dobálózást és integetni kezdett nekem. Kinyitottam az ablakot és kidugtam rajta a fejem, 

„Mit csinálsz itt?” Nevettem. 

„Gondoltam, szeretnél egy kis társaságot.” Mosolygott vissza rám. 

„Nincs lehetőség arra, hogy fel gyere ide.” Beszéltem.

 „Ha ez előtt már sikerült, most is menni fog.”

 „Rendben. Mutasd meg.” Vontam meg a vállam.

 Néztem, ahogy hátrált, hogy nekifutásból elinduljon. Lábai meglehetősen gyorsan mozogtak, ahogy odaért a tető párkányához. Kezeivel erőteljesen megragadta azt, ahogy elkezdte magát felhúzni rajta.

 Ahogy göndör fürtjeit lestem tekintete találkozott az enyémmel, megcsúsztak az ujjai. A hátára esett, szemeit szorosan összezárta fájdalmában.

 Gyorsan lábra állt. Újra próbálkozott, ám ezúttal minden erejét beleadva, hogy felhúzza magát. Amint ez sikerült, testével legördült a tetőn, majd becsúszott az ablakomon keresztül. Nagy puffanással, nevetve landolt az ágyamon. 

„Simán ment, nem?” Viccelődött.

 Nem tudtam megálni, de vele együtt nevettem.

 „Mint a vaj.” 

„Szóval, akkor igazad volt a biztonsági kamerákat illetően?” Kérdezte Harry ezzel megváltoztatva a témát. 

„Igen, láttak minket bemenni a könyvtárba és elhagyni azt ötven perccel később.” Magyaráztam.

 „És fogságban Hétfőn? Egész nap?” Kérdezte Harry, az orrát felhúzva.

 „Igen, hála neked.” Mosolyogtam rá és játékosan megütöttem a karját.

 „Ó hagyd ezt, legalább együtt leszünk.” Mondta és játékosan visszaütött.

 „Igen, azt hiszem.”

Köszönjük az előző részhez érkező kommenteket és az újabb feliratkozókat is. Most is várjuk véleményeiteket.