8.rész

„Szóval...uhm...mikor szeretnél jönni?" Kérdeztem tétován, majd beleharaptam alsó ajkamba. Még mindig nem értettem Harry mire is akart kilyukadni. Gyakorlatilag megásta a saját sírját. Ha apám tárt karokkal üdvözölné, azt hinném, hogy álmodok. 

„Mit szólnál a hathoz? Se nem késő, se nem túl korán." Javasolta.

 „Rendben van." Bólintottam, ami hatására megajándékozott mosolyával. Szemeivel az asztalt kezdte fürkészni.

 „Mi lesz a következő órád? Furcsálltam, hogy egész nap nem láttalak a folyosón." kérdezte, majd kortyolt egyet a palack vizemből. 

Kivettem egy kis összehajtogatott papírdarabkát a zsebemből, melyen az óráim voltak.

 

 „Világtörténelem a D-23-mas teremben." Válaszoltam, amint elolvastam, ami rajta állt.

 „Én a D-25-ös teremben leszek, ami közvetlen mellette van."

 „Igen, gondoltam" Mosolyogtam.

 „Sétálhatnánk együtt odáig." Kacsintott Harry.

 Szemeim forgattam, mely belőle nevetést váltott ki.

 „Nem találod furcsának, hogy kilencedikből és tízedikből egyszer sem emlékszem rád… hogy egyszer sem láttalak?" Kérdeztem.

„Én sem emlékszem arra, hogy láttalak volna." Vonta meg a vállát. 

„Merre jártál az elmúlt pár évben? Úgy értem a börtönön kívül." 

Mosolya gyakorlatilag megsemmisült. 

„Nos, kénytelen voltam elhagyni az iskolát egy mondatom után."

 „Miért szerették volna, hogy vissza gyere?" Kérdeztem.

 „A szüleim panaszkodtak, hogy túl hosszú volt az út."

 „Nem tudtál volna busszal járni?"

 „A házam közelében nem volt egy buszmegálló sem, nem voltak arra busz útvonalak sem, és sofőr se volt, aki hajlandó lett volna eljönni értem." Miközben beszélt, szemeivel engem vizsgált. 

„Oh, értem." 

Harry kieresztett egy könnyed nevetést.

 „Olyan részeges a hangod, hagyd, hogy visszajöjjön."

 „Nem is." Motyogtam.

 Megemelte szemöldökét, mire felsóhajtottam.

 „Gyerünk, tudod, hogy nem, még soha nem találkoztam veled ezelőtt." 

„Tudom, tudom, vicceltem." nevetett Harry. 

„Szerintem ez a sors keze volt, hogy megláttál engem reggel." Mosolyogtam. 

Elmosolyodott. 

„Vagy rosszabbik esetben csak szerencsétlenség."

 „Ez nem szerencsétlenség, néhány ember soha nem találja meg a lelki társát." 

„Reggel még nem tűntél ilyen lelkesnek, amikor elmondtam, hogy te vagy a lelki társam." Vigyorgott önelégülten. 

„Mi? Nem!" Dadogtam.

 „Szóval azt akarod mondani, hogy nem tudtad, hogy összeillenek a medáljaink a röplabda meccs előtt?" Kérdezte, míg ujjaival az asztalon dobolt, válaszomra várva. 

„Oké azt tettem, de már elmondtam." Sóhajtottam. 

„Tudom bébi, csak össze akartalak zavarni." Kuncogott.

 „Kérlek, állj le." Nyafogtam.

 „Szükséged van egy kis lazításra." Mondta Harry. Hangja vidáman csengett. Kezével átnyúlt az asztalon és megfogta az enyém.

 „Ez szerintem, csak Laylaról és Annáról ragadt rám. Ők mindig olyan komolyak." 

„Nem. Szerintem mókásnak tűnnek." Mondta Harry szarkasztikusan és megforgatta szemeit. 

„Oké, oké. Értem, nem szereted a barátaim. Továbbléphetnénk?" Nevettem, majd kihúztam kezem az övé alól. 

Mosolya egyre csak nőtt az arcán.

 „Persze. Mit kellene felvennem este?

 „Szerintem valami alkalmit." Vontam vállat.

 Harry csettintett egyet.

„Állj! Arra gondoltam, bérlek egy öltönyt és nyakkendőt." 

Felvontam a szemöldököm.

 „Nincs sajátod?"

Vállat vont. „Soha nem volt rá okom, hogy vegyek egyet."
 

 Nem tudtam mit tenni, csakis mosolyogni.

 „Csak van valami alkalmid, de azért kíváncsi lennék, hogy nézel ki öltönyben, nyakkendővel."

 „Miért?" Kérdezte Harry. 

Megvontam a vállam, mire nevetni kezdett.

 „Te és én, mindketten tudjuk, hogy rohadt jól nézek ki."

 Megráztam a fejem.

 „El vagy telve magadtól, nem gondolod?" 

Harry elkezdett nevetni. 

„Bocsi, nem tudok segíteni."

 Nem sokkal később megszólalt a csengő és mindenki a szűkös büfébe kezdett özönleni. Átnéztem a vállam felett, hogy megnézzem Laylat és Annat, de az asztaluk már üres volt. Biztos korábban hagyták el a büfét, nem láthattam őket, ugyanis háttal ültem nekik, mert ha láttam volna, hogy távoznak, utánuk futottam volna. 

Harry-vel a folyosón sétáltunk, mikor megfogta a kezem, ezzel felhívva magára a figyelmem.

 „Találkozunk óra után a folyosón, hazavihetlek majd?" Kérdezte. 

„Nem kell, majd sétálok, nem lenne igazságos." Nyugtattam meg őt.

 „Ragaszkodom hozzá." Mosolygott Harry. 

Szórakozottan megforgattam szemeim. 

„Rendben."

Itt is lenne a következő rész!  Elvesztettem az időérzékem és tegnap azt hittem, hogy még csak Hétfő van. Szóval egy nap csúszással, de itt van.

Köszönjük a már több, mint 4300 megtekintést, az előző részhez érkezett megjegyzéseket és a plusz feliratkozót.

Hagyjatok magatok után egy kis kommentet és iratkozzatok fel.  Puszi: Reni és Vivi.