5. rész

A meccs hátralevő részét gyakorlatilag végig álltam, ami, gondolom jó hír volt Harry-nek és a csapat többi tagjának. A gondolataim céltalanul máshol jártak; a röplabdán kívül.

Egyáltalán nem értettem Harry rámenősségét, miért érdekelte annyira a medálom. Tudom, mondta Anna, hogy meg akarja találni a lelki társát, de tényleg ennyire elszánt? 

Majdnem az összes tinédzser az én koromban, döntenek úgy, hogy elrejtik a medáljukat, szóval ők szabadon randizhatnak, akivel akarnak, a kínos érzés nélkül, hogy tudják a személy, akit látnak az ő lelkitársuk-e vagy sem.  Ahogy én tekintek Harry-re, egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy megállapodik egy személy mellett, fiatalon.  Főleg mellettem. Én nem gondolom, hogy készen állnék erre. Heck, volt az egyetlen barátom egész életemben.

A tanár megfújta a sípját, jelezvén a meccs végét. Figyelmemet a régi Nikemnak szenteltem. Harry irányába néztem. Durva pillantással az arcán sétált arrább a barátaival, gyakorlatilag így közölték velem csapatunk vesztését.

Amikor úgy döntöttem elhagyom a termet, Ő felém fordult és szemeivel az enyéimet nézte. Rám kacsintott, mielőtt kilépett a régi fémajtós öltözőbe.

Rohantam a lányöltöző ajtajához. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy ki kerüljem-e Harry-t vagy mutassam meg neki a medálom. Tudom, hogy meg fog keresni a nap végén, szóval butaság lenne elkerülni őt. Az idegeire menne, ha nem találna meg.

Gyorsan kinyitottam az öltöző szekrényem, levetkőztem, majd felvettem a ruháimat. Az idegesség az egész testembe érezhető volt. Kezem nyirkossá vált és fogaim összekoccantak akaratom ellenére. Kifésültem hajam, majd lerúgtam magamról Nike cipőm és kicseréltem szandálomra, melyet lassan csúsztattam fel lábfejemre, az idő húzása érdekében.

Lassan tettem meg utamat a fő folyosón, szemeimmel nem kellett sokáig keresnem a falnak támaszkodó Harry-t, aki telefonja képernyőjét figyelte.

„Nem gondoltam volna, hogy ezt megteszed.”Beszélt, váratlan szavai megugrasztottak. Tekintetével végig telefonja kijelzőjét nézte.

„Azt hittem elbújsz a lányöltözőben a következő óráig.”Folytatta, tekintete végül összefonódott enyémmel.

„Nos, itt vagyok, nem igaz?”Az idegességem a legjobbkor jött, így hangom rikácsolóan hangzott.

 

„Itt vagy.”Somolygott.

„Akkor láthatnám a medálod?”Kérdezte, türelme elfogyott, mint egy időzített bombának. Lassan húztam elő pólóm alól nyakékem, melyet kezem szorosan fogott közre, szóval még mindig nem tudta megnézni.

„Csak mutasd már meg azt az átkozott medált, Harley.” Harry nyöszörgött, majd megtette az utat hozzám.

Hátrálni kezdtem, de ő elkapott. Ereje kimagaslóan nagyobb volt, mint az enyém miközben kibogozta kezeim közül nyakláncom.

Szemei vadabbak lettek pár másodperc alatt, smaragd szemei szürkévé színeződtek, mielőtt simán visszatért eredeti színere. 

„Nos, látom miért nem akartad megmutatni nekem hamarabb.” Suttogta, tekintetét medálom ragadta meg, amit kezében forgatott. 

Szemeim arcát tanulmányozták; cserzett bőre és szűzies rózsaszín ajkai túl tökéletesek voltak egy börtöntöltelékhez képest.  Egyetlen ránca sem volt, még a homlokán sem.  Egy bizonyos értelemben Ő hibátlan volt.

Szemei nyugodtan találkoztak enyéimmel és sandított.

„Mióta tudod, hogy én vagyok a lelki társad?”Kérdezte. Szavai vészjóslóan lassan hagyták el ajkait.

„Ma reggel óta.”Suttogtam.

Felvonta szemöldökét, én pedig mély levegőt vettem.

„A barátom Layla, meglátta a tied.”

Harry bólintott fejével, mielőtt pillantása visszatért a nyakékemre.

A fő folyosó lassan kezdett megtelni diákokkal. Tekintetük zavart és sokkos volt, ahogy elhaladtak mellettünk. Harry keze még mindig medálomat tartotta, amíg vissza nem vettem. Visszahelyeztem nyakamra, majd becsúsztattam pólóm alá.

Harry összeráncolta szemöldökét.

„Az embereknek látniuk kell ezt Bébi.”Suttogta. Hideg ujjai újra megérintették bőröm, miközben kihúzta felsőm alól nyakláncom. Érintésétől libabőrös lettem.

„Sajnálom.”Motyogtam.

„Ne sajnáld.”Nevetett. Kezei közé fogta enyéimet és haboztam összefonni ujjaimat övéivel.

Ajkai közel kerültek fülemhez és forró leheletét éreztem nyakamon, míg lassan hümmögte a szavakat.

„Én csak azt szeretném, hogy az emberek ne szórakozzanak veled. Te az enyém vagy. Csak az enyém. És higgy nekem. Biztos vagyok benne, hogy rá fognak jönni.”

Köszönjük a már több, mint 2700 megtekintést. Reméljük ez a rész is tetszett. 

 Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, iratkozzatok fel és hagyjatok nyomot magatok után.

  Csatlakozzatok a csoporthoz. Puszi :) Jó olvasást! :)