4.rész

A karjaim védelmező módon fontam keresztül mellkasomon.

„Mit akarsz-"

 „Mutasd a medálod Harley.” követelte Harry rideg hangon, kényelmetlen tekintettel.

„Nem!” dadogtam.

 „De!" ajkain gunyoros vigyor játszott, ahogy egyre jobban közeledett felém.

 „Nem!” ismételtem magam. Megragadtam a medálom és védelmező módon szorítottam a rajta lévő Holdat. Belenyomtam ujjam a bonyolultan tervezett mintába. Egy kellemetlen érzés tört utat magának a gyomromba, arra a gondolatra, hogy ugyanilyen medált helyeztek az Ő nyakába is születésekor.

 „Nem értem miért nem mutatod meg.” köpte felém a szavakat, kezeit siettetve a magasba emelve.

 „Mert ez nem a te dolgod.” sziszegtem. Fenyegetően nézett szemeimbe.

 „Nem számít, ez csak egy kis medál.” fortyogott Harry. Láttam az arcán az egyre csak növekvő haragját.

„Akkor minek akarod látni?” kérdeztem.

„Csak mutasd meg a-”

 „Srácok! Folytassátok azt a rohadt játékot!” intézte felénk a szavakat Mikey.

 Harry hunyorogva rám nézett, mielőtt beletúrt volna hajába. Egy percre se eresztette el tekintetem, miközbe visszaállt eredeti helyére. A medálom visszacsúsztattam a pólóm alá, mialatt a távolság Harry és köztem nagyobbá vált.

 Akaratom ellenére is elkalandozott tekintetem a mellkasán. Ott ragyogott a medál. Megráztam a fejem, kétségtelenül ismerős volt, a rajta látszó madárral.

 „Mi az?” kérdezte Harry. Elszakítottam tekintetem a medálról, hogy felnézzek rá.

 „Semmi.” motyogtam idegesen az ujjaimmal babrálva.

 Elengedte tekintetem, tudva hogy nem hagyom magam. Látni akarta. De vajon, hogyan reagált volna rá? A lány könnyeden szerválta a labdát, hosszú szőke copfja suhogott, mint a labda a háló felé. Természetesen

Harry kezdeményezett, a labdát Tommynak üti, aki Kadennek. A csapat lassú örömmel érte el az előnyünket.

„Végre!” motyogta Harry, ránézek, de ő már mosolyogva kémlelt engem.

„Látod mi történik ha hallgatsz rám?” kérdezte.

Már csak a szemem forgattam, tudván, nem éri meg vitatkozni vele.

Felvonta szemöldökét, mielőtt hozzám lépett. Szívverésem valószínűleg mérföldekkel arrább is hallani lehetett. Ajkait a fülemhez érintette.

 „Óra után, megmutatod a medálod! Nem tudom miért olyan nagy dolog ez neked, de nem szeretem, ha az emberek elrejtenek előlem dolgokat. Értetted, kicsim?” suttogta. Meleg lehelete csiklandozta bőröm. Összerezzentem a ’kicsim’ szóra, de Ő ezt nem vette észre. Bólintottam, mielőtt egy lépést hátráltam volna. Nem tetszett a közelsége.

Rám kacsintott mielőtt figyelmét visszaterelte a hálóra, majd én is ugyanezt tettem.

Köszönjük a már több, mint 2200 oldal megjelenítést, és a 16 feliratkozót. Reméljük ez a rész is tetszett!

Puszi.