28.rész

Szombat.

Az első szombat ebben a tanévben.

Több időt töltöttem Annaval és Laylaval, végre kimozdultunk együtt és elmentünk a plázába. Nem vettem sok mindent, csak néhány dolgot, egy új sálat, egy kapucnis felsőt és egy perecet a jó udvaron. Amíg Layla és Anna megvettek minden pólót, ruhát, és szoknyát, amit csak megláttak. Minden olyan átlagos volt, ahogy azt szerettem. Normális.

Ahogy hazaértem, felhívtam Harryt és elmeséltem neki a napom, azt mondta, hétfőn az új sálamba kéne mennem, amire azt válaszoltam, hogy még meglátom. Elmesélte az ő napját is, mosolyogtam, mikor azt mesélte, hogy találkozott Bennel, és felelevenítették a régi szép időket. Szép álmokat kívánt, majd miután és is ugyanezt tettem, bontottuk a vonalat, egyedül hagyva a gondolataimmal, mielőtt mély álomba merültem.

A következő nap, arra keltem, hogy valami kopog az ablakomon. Felnyögtem és kikeltem az ágyból, a látásom homályos volt, ezért pislogtam néhányat, aminek hatására kitisztult a kép. Kint sötét és felhős volt az ég, megnéztem a telefonomon az időt, meglepődtem, hogy már majdnem dél volt.

Leszaladtam a földszintre, láttam, hogy apa a konyhában áll, és szendvicseket készít. Közelebb léptem, a padló nyikorgott alattam, amit biztos meghallott, mert felém pillantott.

„Átaludtad a reggelit.” Nevetett, amint rámutatott a nyilvánvalóra.

„Igen. Tudom.” Motyogtam és egyenesen a hűtőhöz mentem. Megnéztem minden polcot, minden ételt, de végül egy egyszerű vanília joghurt mellett döntöttem.

Apa meglátta a kezemben, a kis műanyag poharat és megforgatta a szemét.

„Ez minden, amit enni szeretnél? Csináljak egy szendvicset? Vagy egy svájci marhasültet, az a kedvenced? Magamnak majd csinálok egy másikat, nem bánom.”

„Nem, nem ez jó lesz.” Intettem le, majd kivettem egy kanalat a fiókból. Már készültem is, hogy megyek vissza az emeletre, amikor apa megállított.

„Szeretnél ma csinálni valamit? Tudod …mint egy család?” Kérdezte.

Megpördültem a sarkamon.

„Mire gondoltál?” Kérdeztem, a kanalat az ujjaim közt forgatva.

„Elmehetnénk jégkorcsolyázni.” Mosolygott.

Felhúztam az orrom,

„Komolyan? Mikor is voltunk mi utoljára jégkorcsolyázni?”

„Rendben, igazad van, évek óta nem voltunk. Csak arra gondoltam, hogy szívesen idéznél fel néhány emléket gyerekkorodból. Amikor kicsi voltál, mindig elmentünk, a kilencedik szülinapodat is így ünnepelted.”Vonta meg a vállát.

„Emlékeket felidézni?” Nevettem.

Apa komoly arccal bólintott.

Beharaptam az alsó ajkam,

„Oké, igen. Miért ne?”

Apa felvonta a szemöldökét,

„Komolyan?”

„Igen.” Vontam vállat.

Egy mosoly terült szét az arcán,

„Rendben. Megyek, megmondom anyádnak és utána mehetünk.”

„Oké.” Bólintottam, majd folytattam az utam az emeletre.

Kibújtam a pizsamámból és felvettem egy szűk, fehér farmert egy fekete pólóval. Gondolkoztam azon, hogy felveszek egy szoknyát helyette, de gyorsan elkergettem ezt a gondolatot. Felidéztem egy csomó emléket arról, mikor lányok estek fenékre a pályán, szoknyában, nos, az a látvány minden volt, csak szép nem.

Megmostam a fogam és megfésültem a hajam mielőtt belebújtam a fekete vansomba. Megragadtam a telefonom és leszaladtam a földszintre, ahol anya és apa már az ajtóban várt rám.

~

Amint megérkeztünk a jégkorcsolya pályára, felsétáltunk a pulthoz és kikértük a korcsolyáinkat, a férfi megkérdezte a cipő méreteink mielőtt kihozta őket. Az enyém egy kicsit széles volt a lábujjaimnál, de nem panaszkodtam.

Anya megfogta apa kezét, hogy segítsen neki, míg elérünk a pályáig. Lustán sétáltam mögöttük, a fejemben a vidám zenékre összpontosítottam, amik a toplisták élén álltak, amikor öt voltam.

Láttam Harryt a pulthoz sétálni, Mikekal, Kaydennel és Tommyval nem messze mögötte. Mikor már azon voltam, hogy elnézek, a fejét az irányomba fordította. Kicsit mogorva arckifejezése, hirtelen vigyorgásba váltott, mire intettem neki egyet. Szerencsére, gyorsan visszatértem a földi életbe, mert még időbe ki tudtam térni egy kisfiú elől. De mindezek ellenére a kisfiú elesett a pályán. Épp elindultam, hogy segítsek neki visszaállni a saját lábacskáira, de inkább csak néztem, ahogy egy kislány, szőke copfos hajjal, a segítségére siet. Kinyújtotta a kezeit felé és ő elfogadva a segítséget, megfogta azokat. A kisfiú talpra állt, de még kissé imbolygott ezért a kislány átkarolta a vállát, hogy megtartsa, a kis rózsaszín pír az arcán mosolygásra késztetett.

Kis idő múlva és néhány kör után a pályán megálltunk és leültünk egy kis hot dogért és szódáért. Harry és a barátai eltűntek a látókörömből a hatalmas tömegben, aminek egy kicsit örültem. Nem akartam esélyt adni arra, hogy a közelembe jöjjön addig, míg apa körülöttem van.

Kimentettem magam azzal, hogy mosdóba kell mennem, mire a szüleim egy kicsit bólintottak. Ötletem se volt, merre találom, szóval inkább megálltam és körbenéztem, hogy találjak egy dolgozót, aki tudna nekem segíteni.  Volt egy srác, aki a szőnyeget sepregette nem messze tőlem.

„Hé, nem um - tudod merre van a mosdó?” Kérdeztem.

Felkapta a fejét, és ujjaival az ellenkező irányba mutatott.

„Csak menj be a játékszobába és ott lesz a baloldalon.”

„Köszönöm.”Motyogtam, majd gyorsan megtettem az utam a baba kék szobáig. Volt egy biliárdasztal, léghoki, flipper és játékgépek teli plüssállatokkal. A szemem megállapodott egy barna fa ajtón, rajta a fehér női mosdó jelzéssel. Sajnos csak egy helyiség volt bent, szóval meg kellett várnom, amíg a hölgy kiér.

Ahogy végeztem, szemeim kitágultak, amint megláttam Harryt a biliárdasztalnál játszani nyelvével a fogai közt, ahogy koncentrált. Karjait keresztbe tette a mellkasa előtt és rám nézett. Mielőtt tiltakozni tudtam volna, újra a mosdóba találtam magam. Az ajtó bezárult Harry mögött.

„Mi a fenét csinálsz te itt?” Kérdeztem.

„Arra gondoltam, hogy itt tudunk beszélni, tudod, csak te meg én.”

Ráharaptam az ajkamra,

„Miről?”

”Tudod te.”Vigyorgott,

„Soha nem kaptam még jó éjt-csókot éjjel.”

Nem volt esélyem beszélni, hüvelykujját lassan végigsimította az állkapcsomon, majd az ajkaimon. Az érintése óvatos volt, az arca pedig lágy.

„Én se.”Súgta, ajkaink közt csak néhány centi volt miközben beszélt. Végül is, lassan összekapcsolódtak. Testével hozzám préselődött, karjai körülöleltek, ezzel megszüntetve minden távolságot köztünk. Sajnos nem tartott sokáig, mert egy kopogás az ajtó felől félbe szakított minket, engem ugrásra késztetve.

Harry nevetni kezdett, és kinyitotta az ajtót. Az idős hölgy egy grimaszt küldött Harry felé, és ha a szemeivel ölni tudott volna, már halott lett volna. Harry ezt mulatságosnak találta, mert rákacsintott a nőre, aki a homlokát ráncolta. Mielőtt távolabb kerülhettem volna tőle, megfogta a kezem és maga mellé húzott. A száját a fülemhez érintette,

„Most visszaengedlek a szüleidhez, de ahogy hazaérsz, nyisd ki az ablakot nekem. Még nem egészen végeztem.”