27. rész

Harry-re mosolyogtam megnyugtatás képen, amit kedvesen viszonzott, mielőtt még megtettük utunkat a bejárati ajtó felé. Szétszórtan voltak emberek a ház előtti gyepen, akik cigarettát tartottak ujjaik között, és habár az ég sötét volt ki tudtam venni a felfújt cigi füstöt körülöttük, ami körözött körülöttük a nagyon hűvös levegőben.

Szinte minden ember kint volt, és a kint parkoló kocsik miatt meg tudtam mondani, hogy rengetegen voltak. A ház semmilyen szempontból nézve sem volta nagy. 2 emeltes volt és nem úgy tűnt, hogy hátul is van kertje.

Amint beléptünk a házba orromat megcsapta az émelyítő illata, ami a cigi füst, izzadtság, parfüm, kölni és erős alkohol egyvelege lehetett. A szoba láthatóan zsúfolt volt, hiszen akárhányszor fordítottam el a fejemet mindig valaki újat pillantottam meg. Az emberek nevetése és az értelmetlen beszélgetések el voltak nyomva a zene mellett, ami fülbemászó volt.

Éreztem, hogy Harry erősebben szorítja kezemet.

„Kiviszlek ebből a zsúfolt tömegből a konyhába, oké?”

Alig tudtam kivenni szavait a hangos zene miatt, de megértettem és nagyot bólintottam.

Harry végigvezetett az emberek tengerén, és néhányat arrébb is lökött, akik nem mozdultak meg.

A konyha szerencsére nem volt ennyire zsúfolt, Harry elengedte a kezemet, hogy megragadjon egy műanyag piros poharat.

„Kérsz valamit?” Viccelt és a poharat felém nyújtotta. Gyorsan lehúzta és nevetett, majd megtöltötte újra sötét sörrel.

„Nos ki érkezett köreinkbe?” Szólalt meg valaki mögülünk. Megfordultunk és Mikey-val találtuk szembe magunkat, aki egy lánnyal volt. Rendkívül hosszú, sötét barna haja, bőre tökéletes cser színű, és ajkai pirosak voltak. Teljes mértékben nagyszerű volt, hogy őszinte legyek. Fehér mini ruhát viselt, ami a lábszára felett ért véget. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem öltöztem ki az eseménynek megfelelően, hiszen én egy egyszerű blúzban és farmerben voltam.

Mikey észrevette, hogy a lányt figyelem, így megköszörülte a torkát.

„Oh igen. Harley ő itt Daisy.” Mosolygott, és a lányra mutatott mellette.

„Szia. Örülök a találkozásnak.” Mosolyogtam.

„Szia.” Bólintott közömbösen.

A nyakára pillantottam, hogy láthassam a medálját, ami el volt rejtve. És rájöttem, hogy Mikey is rejtegeti.

„Hé nem láttátok Tommy-t vagy Kayden-t?” Kérdezte Mikey összevonva szemöldökét.

„Nem, még csak most érkeztünk.” Vont vállat Harry.

„Azt mondták, hogy jönnek, de én még nem láttam őket.” Magyarázta Mikey, miközben végigszántott ujjaival haján.

 „Felhívtad már őket?” Kérdezte Harry.

„Nem, még nem, nem gondoltam, hogy szükséges lenne…de ha már említetted.” Nevetett fel.

Biztos voltam benne, hogy ivott már, nem is keveset. Harry is biztos észrevette, hiszen ő rajta nevetett.

„Menj és hívd fel, addig én körbevezetem Harley-t”

„Várj!” Szólt Mikey, pedig még egy lépést sem tettünk meg.

„Igen?” Kérdezte Harry felvonva szemöldökét.

„Tudod, hogy milyenek a bulik, biztonságosan.” Kacsintott.

„Megpróbálom.” Nevetett Harry.

„Te is.”

 „Igen, természetesen.” Mosolygott rám Mikey.

Mielőtt akármit tehettem volna, újra a zsúfolt szoba felé haladtam, ami feltehetőleg a nappali volt. Harry megállt, amikor valaki a nevén szólította a tömegből. Kinyújtózott, hogy lássa ki szólt neki, összeszűkítette a szemét, ahogy körül nézett, majd ajkait mosolyra húzta, amikor megállapodott egy emberen a tekintete.

„Benny!” Éljenzett, és tovább haladtunk az emberek tengerén keresztül.

„Harry.” Ben is elmosolyodott, amikor már tökéletesen látott minket.

Vicces volt, ahogy Harry és Ben egymás mellett álltak és, hogy mennyivel magasabb Harry barátjánál.

„Rég láttalak.” Motyogta Ben, míg kezeit zsebébe süllyesztette.

„Igen, igen, tudom, hogy régen volt már.” Bólintott Harry, és a mosoly továbbra is ott játszott arcán.

„Hogyan fenyeget eddig a végzős év,” Kérdezte Ben megbillentve fejét.

„Uh, egyelőre jó, még csak egy hete tart.”

Ezután hozzám fordult.

„És téged, Harley?”

„Igen, ez egész jó. Teljesen különböző, mint az előző évek.”

Harry felvonta szemöldökét.

„Jó értelemben más?”

„Jó értelemben.” Ismételtem meg.

Ben visszafordult Harry-hez és régi emlékekről beszélgettek, és míg ők elvoltak, addig én körbe vezettem tekintetem a fiatalok társaságán. Mindenki, akire ránéztem ismeretlen volt, és ezt furcsának találtam, hiszen egyetlen arcnál sem ugrott be senkinek a neve. Egyetlen egynél sem. Arra számítottam, hogy legalább egy valakit ismerek majd.

 Kábulatom nem tartott sokáig, hiszen megpillantottam egy lányt kiabálni egy fiúval, aki feltételezhetőleg a barátja volt, vagy már az ex barátja, és a lány arcát könnycseppek szántották végig és szemfestéke is elfojt. Összerándultam, amikor a lány kezeivel meglökte a fiút, tekintetem tovább kalandozott egy fiúra, aki nem messze állt tőlem. Azonnal észrevettem, hogy ő is engem figyel. Őt se ismertem. Világosbarna haja volt, és áttetsző felsőt és egy régi, kopott farmert viselt. Rám mosolygott és ezt viszonoztam, mielőtt visszafordultam Ben felé. Azonnal a beszélgetést hallgattam, és még időben csatlakoztam ahhoz, hogy nevetni tudjak a próbálkozásain, ahogy megpróbált vicces, idióta és lényegtelen vicceket mondani.

A percek csak teltek, és a szoba is egyre zsúfoltabb lett. Valahol Ben történetének közepén Harry szorosabban megfogta a kezemet és gyorsan elköszönt tőle, mielőtt elvonultunk volna az egyik sarkába a szobának. Amint oda értünk, máris felém fordult.

„Miért bámul téged az a srác?” Kérdezte. Nagyjából ki tudtam venni szavait a zenéből, de szerencsére lassan beszélt, így le tudtam olvasni ajkairól, amit mondott.

„Ki?” Faggatóztam összevonva szemöldökömet.

Harry rámutatott valakire a tömegben, majd újra beszélni kezdett.

„Az a srác ott. Körülbelül 5 kibaszott perce téged bámul. És nem csak az arcodat.”

Nem tartott sokáig, míg rájöttem, hogy arra a fiúra gondol, akivel, néhány perccel ezelőtt összenéztünk.

„Honnan ismered?” Faggatózott tovább, lehajolt, hogy jól halljam, mit mond.

„Nem ismerem.” Dadogtam.

Harry ismét megragadta a kezemet és máris a bejárati ajtó felé haladtunk. Próbáltam megállni a padlón, de Harry ereje túl nagy volt az enyémhez képest.  Mielőtt még tiltakozhattam volna, az autójáig húzott és már ki is nyitotta az ajtómat, és sietetett, hogy üljek be. Rácsúsztam a bőrülésre, Harry gyorsan megkerülte a kocsit, kinyitotta az ajtaját, és már bent is ült.

„Miért megyünk?” Kérdeztem.

Harry nem válaszolt a kérdésemre, inkább durván elfordította a gyújtást, és már az úton száguldottunk.

„De még csak most érkeztünk.” Nyafogtam.

„Láttad azt a perverzt? Levetkőztetett téged a tekintetével.” Sziszegte.

„Ezért jöttünk el?” Nevettem.

„Teljes mértékben ijjesztő, és én nem tudom rólad, de én utálom az ilyen embereket.”

„Ő nem az!”Kiáltottam vissza.

Harry nem vitatkozott tovább, szóval figyeltem, ahogy Harry vezet.

„Nem tudsz róla semmit.” Motyogta.

Amikor nem válaszoltam, Harry felsóhajtott.

„Soha nem tudhatod, hogy mi játszódik le az emberek fejében. Akkor is ha azt hiszed tudod.”

„Szóval mit is akar ez jelenteni?”

„Ez…én csak azt akarom mondani, hogy nem bízhatsz meg mindenkiben.”

Harry fogai közé vette ajakpiercingjét.

„Kivéve engem. Bennem bízhatsz.”

„Igen?” Suttogtam.

Mielőtt még észrevettem volna, Harry már le is parkolt a házunkkal szemben, és tudtam, hogy a szüleim még mindig nincsenek itthon. Leállította az autót, majd oda fordult hozzám, az én szám pedig egyből halvány mosolyra húzódott. Meg akartam forgatni a szemeimet, de még időben le tudtam állni.

„Eléggé vonakodva hagytad ott a bulit.” Motyogta.

„Igen, egész jó volt, nos- az a tizenöt perc, amíg ott voltunk.” Viccelődtem.

Harry a kormányra könyökölt.

„Nos, talán elviszlek egy másikra valamikor. Talán egy nagyobb házba, több hellyel.”

„Majd meglátjuk.”

Ki szerettem volna nyitni az ajtót, de Harry keze megakadályozott benne.

Megfordultam és Ő engem bámult.

„Uhh, jó éjt.”

Kilöktem az ajtót egyik szabad kezemmel.

„Jó éjszakát.” Biccentettem.

Tudom, hogy késtem a résszel, és sajnálom is de év végi hajtás van és így szabadidőm sincs annyi.

Remélem tetszik a rész. Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket! Puszi.