23. rész

Egy sikeres röplabda meccs után Harry-vel és a barátaival és további hat gyötrelmesen hosszú óra után végeztem, és a büfé felé tartottam. Ezúttal Harry meglepett, hiszen előttem ért az asztalunkhoz.

Oda sétáltam hozzá, háttal nekem ült, így észrevétlenül közelítettem meg, majd ültem le vele szemben. 

„Hamar ide értél.” Szólaltam meg, így figyelmét rám irányította. Sötétzöld szeme most már engem nézett, nem pedig a kezében lévő kékesen ragyogó képernyőjét mobiljának. 

„Igen, itt vagyok nem igaz?” Mosolygott. 

„Mit csináltál?” Kérdeztem, elővéve egy müzli szeletet és egy tasak sült krumplit hátitáskámból. 

Harry vállat vont.

„Nem sok mindent. Mikey büntetést kapott angolon, mivel elkiabálta magát az óra közepén, hogy punci.” Nevetett Harry.

„Látnod kellett volna a tanár arcát, kurva vicces volt. Mi van veled?”

„Azon voltam, hogy én is elkezdem mesélni a napomat, amikor a kis papír fecni gondolata át nem futott az agyamon.

„Megvan Ben száma.”

Belenyúltam a zsebembe, hogy megtaláljam a kis levelet, amit kibontva, finoman Harry elé csúsztattam.

„Azt mondta, hogy nagyon szeretne beszélni veled.” Fűztem hozzá.

„Köszönöm.” Biccentett Harry, majd telefonjába bepötyögte a számot és eltépte a papírt, miután leellenőrizte még egyszer a számot. 

 

„Beszéltél Ben-nel?” Kérdezte hirtelen.

Felkaptam fejemet.  

„Igen?”

Tekintetét tenyereire vezette.

„Miről?”

Zavart lettem kérdése indítéka miatt, pedig ez csak egy kis hülye kérdés.

„Kijelöltek minket párnak a páros feladathoz. Csak a kérdésekről beszélgettünk.”

Harry lehunyta szemét és bólintott.

„Rendben.”

Meg szerettem volna szólalni, amikor Harry megköszörülte torkát.

„Én csak um.. gondolkoztam, hogy iskola után eljönnél-e velem pizzázni? Semmi komolyan persze, csak ismerem ezt az aranyos kis pizzázót az utcánkban, és gondoltam, ha szeretnél, csatlakozhatsz hozzám.”

„Igen persze. Csak fel kell hívnom anyát, mikor vége a sulinak, hogy nem leszek otthon azonnal az órák vége után.” 

„Kedvelem anyukádat.” Mosolyodott el Harry.

„Miért?” Kérdeztem. 

„Csak mert nem gondolja rólam, hogy egy seggfej punkos vagyok.” Vont vállat. 

 

Miután nem válaszoltam Harry felsóhajtott.

„Szerintem tudja, hogy képtelen lennék megbántani téged.” Tette hozzá.

A csengő hangja betöltötte az egész iskolát, ezzel jelezve a nap végét. Felálltam és kimentem a teremből pillanatok leforgása alatt.

Megpillantottam Harry-t a terem ajtaja mellett a falnak támaszkodni, és mikor meglátott rám kacsintott.

„Felhívom anyát menet közben.” Informáltam Harry-t, mikor már kiléptünk az ajtón és a diákok számára fenntartott parkolóhoz mentünk. 

Harry bólintott, 

„Rendben. Mond meg neki, hogy ne leszünk sokáig, ígérem. Csak megeszünk egy szeletet, lógunk egy kicsit, és hazaviszlek, így még rengeteg időd marad a tanulásra.” Fejezte be mondatát egy vicces vigyorral. 

„Addig maradunk ameddig szeretnél, anyának nem számít.” Nevettem.

„Biztos vagy benne? Sok házid van?”

„Nem igazán, csak matekot kell csinálnom.”

Harry csak szélesebben elmosolyodott, megvillantva fogsorát, miközben megközelítettük autóját. Mind a ketten bepattantunk, és már indultunk is. Sajnos lassan haladtunk, mivel a többi diák is indult haza, aki autóval érkezett.

Egy körülbelül 10 perces autóút és a legjobb pizza feltétek megbeszélése után, lehúzódtunk egy sötétpiros téglaépületnél, ami meglepően zsúfolt volt emberekkel délután 3-kor. Felirat volt a tetőn, „Angelo’s” és egyből felismertem a nevet.

„ Apa sok ennivalót hozott innen. Minden vasárnap.” Mondtam és Harry-re néztem. 

„Legalább apukáddal egy valamiben egyet értünk.” Nevetett Harry.

„Miben?” Kérdeztem egy mosoly kíséretében.

„Szar az ételük.”

Harry megfogta a kezemet és így sétáltunk át a bejáratin, magas hangú csengő szólalt meg felettünk, amint beléptünk.  Néhányan felénk fordultak, de hamar visszatértek a beszélgetéshez és az evéshez, amikor észrevették, hogy csak két tinédzser az. Elvezetett messze a hátsó saroknál lévő asztalhoz, távol mindenkitől, aki kényelmetlenül csoportosult a bejárat környékén. Mély levegőt vettem orromon keresztül, a paradicsom szósz és olasz ételek illata csapta meg érzékeimet.

Harry-vel szemben ültem és lábaimat kereszteztem. 

„Milyen gyakran jössz ide?” Kérdeztem, megtámasztva könyökeimet az asztalon és fáradtan,  fejemet tenyeremmel tartottam. 

„Általában egyszer a héten, vagy kétszer, ha olaszhoz lenne kedvem vagy valami.” Vonta meg vállát.

„Egyedül jössz?” Kérdeztem, de inkább hangzott állításnak.

Harry bólintott, majd köhögött egyet. 

„Igen.” Motyogta. Tekintetünk találkozott és fogai közé vette ajak piercingjét.  Tudom, hogy valamin gondolkozik, szóval szórakozottan megkérdeztem,

„Mi az?” 

Harry megrázta fejét.

„Semmi.” 

„Harry, mond el.” Gyakorlatilag könyörögtem neki.

Kezéért nyúltam, ami magányosan az asztalon hevert, de mielőtt megfoghattam volna elhúzta és ölébe ejtette.

„Semmiség.” Ismételte, de ezúttal volt valami méreg a hangjában. 

Rövid csend után megszólaltam,

„Akármit elmondhatsz nekem.” Suttogtam.

Szemei összeszűkültek, miután felvette velem a szemkontaktust, de meglágyult pillantása, ahogy vett egy mély lélegzetet orrain keresztül, majd kilélegezte.

„Csak… szerintem tudnod kellene, arról, hogy egyedül élek.”

Egy kérdés ugrott elő fejemben és vonakodva beharaptam alsó ajkam, gondolkozva azon, hogy megfelelő lenne-e megkérdezni egy nagyon személyes kérdést. Mielőtt még megfontoltam volna beszédemet és egy szótag is elhagyta volna számat, Harry válaszolt gondolatomban feltett kérdésemre.

„Az apám börtönben van. Fejen lőtt egy embert, mely hatására az meg is halt. Maroknyi tanú volt és tagadhatatlan bizonyíték. Élete végéig elítélték. Szerencsés gazember, mivel nem kapott kibaszott azonnali halálbüntetést.” Lassan beszélt és hangszíne csöpögött az undortól.

„Még mindig nem tudjuk miért tette.” Suttogta.

Csend lett megint, de Harry folytatta nem sokkal később.

„Nincs testvérem, egyke vagyok.”

Miután megint nem mondtam semmit, nem volt semmi ötletem, hogy hogyan reagáljak erre az új információra, amit Harry elmondott, összehúzta szemöldökét és a konyha felé fordult. Ujjaival az üveg asztalt kocogtatta.

„Hol van az az átkozott pincér már.” 

Sziasztok!:) 

Itt is van a friss rész pár nap csúszással, de időm nem volt fordítani. Várjuk véleményeiteket, mivel az előző részekhez se kaptunk túl sokat, ami számunkra szomorú, mivel nekünk is dolgozni kell a részeken és még tanulni is. 

Puszi: Vivi xx