19. rész

Az ablakomon kopogó eső és a hangosan dübörgő mennydörgés hangjára keltem reggel. Az ég hihetetlenül sötét volt és a felhők is csak szürkévé és komorrá változtatták. Általában reggelenként az ég világos és napos szokott lenni.

Utálom az ehhez hasonló napokat.

Nem csak azért, mert rossz hangulatom lesz tőle, oh, az semmi, de még kénytelen voltam így is elsétálni az iskoláig.  A szüleim nem tudtak elvinni, hiszen ők mindig túlságosan „elfoglaltak”voltak ehhez, pedig ahogy én a reggeljüket nevezném: kávé készítés és a reggeli hírek nézése.

Mai választásom egy rózsaszín pulcsira és egy sötét szűkszárú farmerra esett. Az összeállításom semmilyen volt, viszont legalább kényelmesnek és melegnek elmondhattam. Hajamat copfba fogtam és megcsináltam a sminkemet is.

Lebotladoztam a lépcsőn és megragadtam két darab müzli szeletet és egy csomag sült krumplit. Anya a reggeli kávéját készítette, míg apa a tűzhelyen tojást sütött. Rámosolyogtam anyára, viszont apára egy pillantást se vetettem. Sietősen elmotyogtam egy köszönést mielőtt még kiléptem volna a bejáratin, de előtte még felkaptam a régi esernyőt a kis előszobából.

Az eső még jobban rákezdett, amíg levánszorogtam a járdáig. A szeptemberi hideg levegőtől dideregtem. Lepillantottam lábamra és észrevettem, hogy az egyik cipőfűzőmet nem kötöttem be, szóval ösztönösen lehajoltam, hogy összekössem. Épp csak végeztem, amikor a szemem sarkából megpillantottam egy fekete autót megállni mellettem. Arra fordultam és felvontam szemöldökömet, amikor megpillantottam a kormány mögött ülő személyt.

Harry önelégült mosolya csak nőtt, miközben leengedte az ablakot.

„Azt hiszem, jól jönne neked egy fuvar.”

Válasz helyett már nyitottam is az anyósülés felőli ajtót, majd gyorsan becsúsztam az ülésre. Összecsuktam a vizes esernyőt, még mielőtt becsuktam volna az ajtót. Furcsának találtam, hogy kerülőt tett miattam, de ez egyúttal nagyon édes volt tőle.

„Köszönöm.” Mondtam neki és felé fordultam.

Egy látszólag új bőrdzsekit viselt, melynek gallérja tökéletesre volt hajtva. Haja kócosabb volt a szokásosnál, de a kinézetét egyetlen szóval tudtam leírni. Imádnivaló. 

„Semmi baj.” Biccentett mielőtt figyelmét újra a vezetésre szentelte. 

Végig száguldott az utcán. Az út az iskoláig innen úgy 5 percre volt, amit hamar megtettünk. Befordult az iskola parkolójába és beállt egy üres helyre.

Miután Harry elfordította a kulcsot, mind a ketten kiszálltunk. Kezem az esernyő után kutatott, hogy kinyissam azt.  Végül sikerült és magunk fölé tartottam. Harry gyorsan kikapta kezemből, így Ő tartotta felettünk az ernyőt.

„Tartom én.” Mosolygott rám Harry.

„Köszi.”Nevettem fel.

Beléptünk a nagy bejáratin a még szinte üres iskolába. Megpillantottam a két legjobb barátnőmet a szokásos helyünkön, a fapadon ülve a sarokban.

„Hé, megyek és beszélek Layla-val és Anna-val, oké?” Beszéltem és felnéztem Harry-re.

Halványan elmosolyodott.

„Rendben van. Megpróbálom megtalálni Mikey-t.”

„Szia.” Búcsúztam el és már is eliszkoltam a barátaimhoz. Mindkettejük tekintete követett engem, így rájöttem, hogy ők is észrevettek.

Anna szólalt meg először.

„Harley, kérlek, mond, hogy nem csináltá-„

„Nem történt semmi köztem és Harry között.” Vágtam félbe durván.

Szemeit vékony réssé szűkítette.

„Miért érzem azt, hogy nem az igazat mondod?”

Vettem egy mély levegőt.

„Esküszöm neked.”

„Szóval hova ment Harry?” Kérdezte Layla, ezzel szerencsére megváltoztatta a témát.

„Beszél a barátjával.” Vontam vállat,

Hallottam, ahogy Layla felnevet.

„Vannak barátai?”

Összeszűkített szemmel néztem rá.

„Ezzel mire akarsz célozni?”

„Nem úgy néz ki, mint akinek vannak barátai, csak ennyi.” Vont vállat.

„Igazán kedves, ezt tudnád, ha beszéltél már volna vele.” Vágtam vissza. 

 „Talán beszélnék is vele, ha nem rángatna el tőlünk folyton.” 

Anna csendben maradt egész idő alatt. Az összes kérdésére szerintem választ kapott, anélkül, hogy megszólalt volna.

„Megyek és megkeresem Harry-t.” Sóhajtottam és megfordultam, el sem köszönve tőlük.

Csendesen végigsétáltam a folyosón, szemeimmel a többi folyosót vizslattam, de sikertelenül. Igazából nem mondta, hogy hova is megy, szóval fel kelé derítenem, hogy hol van.

Meghallottam egy nagyon ismerős mély nevetést a következő sarok felől és ajkam egyből mosolyra húzódott. A hang irányába fordulva megpillantottam Harry széles vállát, ami felett Mikey szemével megpillantott engem.

„Helló.”Mosolygott rám Mikey, kezével végigszántotta tökéletesen egyenes haját. Felé biccentettem.

„Hali.” Motyogtam félénken.

Harry összeszűkített szemekkel felém fordult, és amikor megpillantott tekintete egyből ellágyult.

„Helló Bébi.” Mosolyodott el.

„Szia.” Ismételtem meg és éreztem, ahogy arcomat hő árasztja el.

„Úgy látom megtaláltál.” Beszélt, és egész testével felém fordult. Fekete szűkszárú farmerja és sima fehér pólója tökéletesen hozzásimult testéhez. Fogadni mernék, hogy a szekrényébe rakta a dzsekijét.

Igazából észre se vettem, hogy Őt bámulom, míg meg nem szólalt.

„Minden rendben?” Kérdezte. Összeráncolt homlokától ajkáig feltérképeztem arcát.

„I-igen.”Dadogtam. Hangom némileg megemelkedett a végére, mire Harry felhúzta szemöldökét.

Mikey-ra pillantottam és észrevettem, hogy szórakozottan a medálomat vizslatja. Egyszer csak eljutott a tudatáig, hogy már elég sokáig bámulta a nyakláncom, így gyorsan elkapta tekintetét. De nem sokkal később elkerekedtek szemei, ahogy meglátta Harry nyakláncát. Ránézett és felhúzta szemöldökét.

„Wow, szóval ti ketten?” Somolygott és egyik ujjával mutogatott ránk.

Harry idegesen elnevette magát.

„Egyforma a medálunk, igen.” Vont vállat.

Mikey megveregette Harry vállát.

„Itt hagylak titeket kettesben.”Kacsintott és elindult a folyosón.

Láttam, ahogy Harry megforgatta szemeit, mielőtt újra nekem szentelte minden figyelmét. Tekintete szememtől levándorolt ajkamig, és újra vissza.

 „A hajad gyönyörű így összekötve.” Jegyezte meg.

„Köszönöm. Mosolyodtam el.

 

„Izgulsz az este miatt?” Kacsintott.

„Igen, de valami hazugsággal kell kijutnom a házból.”

Harry összehúzta szemöldökeit és szemei felcsillantak. Van egy ötlete.

„ Egyszerű. Mond azt nekik, hogy az egyik barátodhoz mész tanulni vagy valami.” Vont vállat.

Bólintottam egyetértés képen.

„Igen, igen. Ez működhet is.”

Harry önelégült vigyora visszatért.

„Rendben. A kocsiban várlak az utca sarkán.”

„Igen, ez jól hangzik.” Mosolyogtam.

Nem sokkal később megszólalt a csengő és Harry-vel a tornaterem felé indultunk. Az elkülönített részekhez mentünk, az öltözőkbe, de később találkoztunk a röplabda csapatunkban. Most két meccset játszottunk, és meglepő módon mindkét alkalommal nyertünk.

Az órák gyorsan teltek és már mentem is gyorsan az étkezőbe. Mielőtt még észrevettem volna magam, szemeimmel a barátaimat, és a magas, zöld szemű fiút kerestem, akivel megbeszéltük, hogy találkozunk. A diáktömegen keresztül észrevettem az ajtónál álló Anna-t és Layla-t. Mind a ketten engem néztek.

Elindultak felém és mikor már előttem álltak, Anna el kezdett fecsegni a hatalmas mennyiségű házijáról, amit meg kell csinálnia. Végül is a szokásos asztalunkhoz sétáltunk, miközben beszélt. Anna velem szemben foglalt helyet, míg Layla a jobbomon.

Layla elmesélt egy történetet egy fiúról, aki hányt az órán. Húsz perc telt, mióta elkezdte és ezt addig nem vettem észre, amíg fel nem pillantottam az órára Azonnal megfordultam és szemeimmel kiszúrta az asztalt, ahol az elmúlt két napban Harry-vel ebédeltünk. Kivéve, hogy most teljesen üres volt. Megpillantottam a mellette lévő asztalt is, ami szintúgy üres volt. 

Visszafordultam Layla-hoz, és épp időben hallottam meg a történet befejezését. Beszélgettünk és ettünk az ebédre szánt idő nagy részében, amíg a csengő el nem hangzott. Miközben végig siettem a folyosón, leválasztódtam a barátaimtól, egy kéz ragadta meg a pulóverem kapucniját, ezzel megállítva engem. Lábam meg sem mozdult, de amikor meghallottam az ismerős nevetést, ami Harry-hez tartozott, megfordultam.

„Mire volt ez jó?” Nyafogtam játékosan.

„Csak szerettem volna elnyerni a figyelmed.” Vont vállat, ás felvette velem a lépést.

„Miért nem voltál az ebédlőben?” Kérdeztem a körmeimet piszkálva.

„Ott voltam, de nem akartalak megzavarni téged és a lányokat.” Magyarázta. 

„Akkor hol ültél?” Kérdeztem kíváncsian.

„Kaden-nel, Mikey-val és Tommy-val.  Az ebédlő legtávolabbi sarkában. Ezért nem láttál.”

Váratlanul megszólalt a csengő, és Harry hatalmas mosolya egyenes vonallá görbült.

„Találkozunk, ha a csengő megszólal, bébi.”Mondta és már el is indult.

„Később találkozunk.” Motyogtam, de nem hiszem, hogy meghallotta.

Mély lélegzetet vettem és egyáltalán nem lelkesen indultam el az utolsó órámra.