Aznap este,
mikor lefeküdtem még tisztán láttam magam előtt, ahogy Harry felettem
támaszkodik az ágyamon. Míg szavak hagyták el száját, rövid haja arcába hullott
és pillantása, személyisége; biztonságban érzem magamat tőle. Védettnek.
Új hét lesz
és a fákról már hullni kezdenek a nemrég halványzöldes levelek, melyek most már
narancssárgában és citromsárgában pompáznak. Az ég egyre unalmasabb lett és
észrevehetően lehűlt a levegő, így muszáj volt már kabátot hordani. Kedden a
nagy sietésben otthon hagytam a dzsekimet, szóval Harry odaadta nekem a
sajátját, míg az iskola bejáratához értünk. Egy perces séta sem volt és
megmondtam neki, hogy nem fázok, de Harry-nél nincs olyan, hogy nem.
Azokban a
napokban egyre közelebb éreztem magamat Harry-hez, a védjegyévé vált mosolyét
már szükségesnek éreztem látni, amikor reggelenként beszálltam a kocsijába. Már
nem tudnám nélküle elképzelni a reggeleket, és mókás, energiával teli éne
mindig észhez térít. Őszintén nem tudom milyen voltam nélküle.
A büntetés
hétfőjén egy teremben voltunk néhány másik diákkal, akik eléggé nem törődőnek
néztek ki. Nem beszélgettek csoportokban csak a telefonjukat nyomkodták, vagy
valahol távol jártak és néztek ki a fejükből. Egy ócska matek teremben voltunk
régi poszterekkel és felszerelésekkel, amik feltehetőleg a ’80-as években
jelentek meg.
A tanár,
akik szemmel tartott minket Mrs. Elliot volt, egy angol tanár. Engem sosem
tanított, de láttam már itt. Vékony,
fekete keretű szemüvege és pici orra volt. Haja hosszú, sötét és hullámos volt,
a vörös magas sarkújának sarka hangosan kopogott a talajon, amikor belépett a
terembe.
Meglehetősen fiatal volt, talán a harmincas éveiben járhatott, de
ennek ellenére nagyon szigorú volt.
A Harry-re
vetett pillantásából tudtam, hogy nem kedveli őt. Természetesen ez nem zavarta
Harry-t, helyette kényelmesen felrakta cipőstül a lábait a padra. Mrs. Elliot
élesen ránézett, de Harry meg sem mozdult, csak egy apró mosolyra húzta ajkait.
Ahelyett, hogy rászólt volna Harry-re, és én ezt vártam, egyszerűen
megsimította az arcát, majd újra a komputerének szentelte a figyelmét.
Nem vettem
még észre, hogy az emberek ennyire tartanak Harry-től, egészen eddig a
pillanatig, hiszen amint megpillantották gyáván hátrálni kezdtek. A hét minden
napján, amikor Harry-vel végigsétáltunk a folyosón, láttam, hogy az emberek
miként tekintenek rá, vagy ha pontos akarok lenni, most már rám is. Többen
igazából nem néztek ránk, inkább a földre szegezték a tekintetüket.
Szerencsére
azon a héten kerültük a bajba kerülés lehetőségét. Harry távolságot tartott, és
nem jött hozzánk, ahol az ablakon keresztül bemászhatott, de természetesen töltöttünk
együtt egy kis időt. Szerdán iskola után elmentünk enni, de ekkor nem csak egy
utcán át kellett vezetnie. Ez egy fél órás ingázás volt a mi kis városunktól, Charleston-on
kívül, de nem bántam.
Valamilyen
okból kifolyólag azon a napon lecseréltem a farmeremet szoknyára. Nem tudom, hogy Harry édes hangja miatt volt,
amikor hívott telefonon, vagy azért mert egyszerűen ilyen kedvem volt, de most
ezt viseltem. Egyszerű és fekete volt, hosszúsága nem volt hosszú, hiszen a
combom közepéig ért. Egy halványrózsaszín pólót vettem fel hozzá, és begyűrtem a szoknyába, fehér Toms-om tökéletesen illett hozzá. Amikor beültem Harry
kocsijába, észrevettem a vigyorát.
„Mi az?”
Érdeklődtem.
Kezével
végig szántott haján, hogy félretűrje rakoncátlan tincseit.
„Aranyosan
nézel ki szoknyában.” Vonta meg a vállát.
Az egész
úton Harry csak fecsegett és fecsegett, hogy az övéké a legjobb szósz egész
Nyugat- Virginiában, és hogy minden szósz, amit eddig kóstolt egy kicsit sem
hasonlított egymásra. Hüvelykujjával a kormányon dobolt, míg beszélt, és ezt
csak akkor csinálja, ha izgatott vagy türelmetlen. Ebben az esetben mindkettő
volt.
Amikor
megérkeztünk az étteremhez, Harry rendelt nekem, a gyengébb csirke szárnyakból,
mert állítása szerint az erős szárnyakat nagyon megfűszerezik, így nem lehet
érezni az igazi ízét. Nem tudtam, hogy igaza lesz. Nem vagyok a csirkefalatok
legnagyobb rajongója, de be kell vallanom, hogy nagyon lenyűgözőek voltak, apa
biztosan imádta volna. A szósz sűrű és édes volt, de egyben meleg és ízletes.
Elkerülhetetlen
volt, hogy Harry ne legyen az állán maszatos, és amikor szóltam neki, úgy tett
mintha tanácstalan lenne. Végül, és Harry elégedettségére a saját hüvelykujjammal
töröltem le. Az arcomra nyomott apró csókjával jutalmazott, és ez váratlan
volt. Félénken elpirultam és kínosan megtöröltem az ujjamat a pólómban.
Végül is ez
egy jó nap volt, és, hogy még Harry tetőzze a dolgokat elvitt fagylaltozni ezek
után. Ez egy aranyos kis kávézóban volt, valahol a semmi közepén, de voltak
vendégek, két család fiatal gyerekekkel.
Az egyik
kislány teljesen rémülten tekintett Harry-re. Egy imádnivaló halványkék és
fehér pöttyös szoknyát viselt és halvány szőke haja két copfban volt, melyek
hullámokban végződtek. Fekete hajgumival volt összefogva és kezeit maga előtt
összefonta. Harry rápillantott és észrevette, hogy őt bámulja, majd
zavarodottan rám nézett. Megvontam a vállam, ő pedig szemeit forgatta,
Visszafordult
a lányhoz és a lány szemei azonnal felcsillantak. Lassan közelebb jött hozzánk,
amíg vagy egy méter volt közöttünk, majd Harry-nek mutatta az ujjával, hogy guggoljon
le, így szemtől szemben lehetnek. Tette, amire kérte és komoly arckifejezésétől
majdnem elnevettem magam.
„Te-teszik a
fülbevalód.” Dadogta, és szégyenlősen összekulcsolta kezeit háta mögött.
„Köszönöm.”
Kuncogott Harry.
Folytatta
Harry tanulmányozását, és tudtam, hogy Harry kezd ellazulni, de nem mozgott.
Láttam,
ahogy Harry összerándult, amikor a lány óvatosan felemelte kezét és végig
futtatta szemöldök piercingjén ujjait, a lány szemei elkerekedtek.
„Ez is
nagyon tetszik.” Motyogta, míg lassan beszélt.
„Um…
köszönöm.” Mosolygott Harry.
„Szerettem
volna a fülemet kilövetni, de anyu nem engedi.” Sóhajtott a lány.
Harry halványan
biccentett egyet,
„Megígérsz
nekem valamit?” Kérdezte Harry, és fejét játékosan félrebiccentette.
A lány izgatottan
bólintott, mire Harry felnevetett.
„Hallgass
anyukádra.”
A kislány
gyorsan bólintott, majd hátrált egy lépést.
„A nevem
Lily.” Csiripelte.
Harry ismét
felkuncogott.
„Én pedig
Harry.”
A kislány
kacagott Harry nevének hangzásán, majd visszament az anyukájához, aki kedvesen Harry-re
mosolygott.
Harry az
egyik asztalhoz vezetett és próbált úgy viselkedni, mintha semmi sem történt
volna, de ezt nem engedhettem el.
„Nagyon édes
voltál vele.” Áradoztam.
„Nem,
annyira nem bánok jól a kisgyerekekkel.” Harry idegesen felnevetett, és
megdörzsölte nyakát.
„Nagyon
megkedvelt téged, ugye tudod?” Hümmögtem, és halványan rámosolyogtam. Harry nem
mondott semmit, ehelyett megkérdezte, hogy milyen fagyit szeretnék, így tud
rendelni nekem.
Elfeleztünk
egy banános fagyit, mert az adag hatalmas volt egy személy számára, de végül
Harry hagyta, hogy én egyem meg.
A harmadik
hét a suliban ugyanúgy kezdődött, mint az utóbbi kettő, lassú és fáradalmas.
5:30-kor kikeltem az ágyból és egy gyorsan lezuhanyoztam, azt gondolva, hogy a fáradt
testemnek szüksége van egy kis meleg vízre. Felvettem egy farmert és egy újlila pólót, amit a szekrényem hátuljában találtam a fehér Vans-om mellett, majd megragadtam odalent egy csomag müzli szeletet és már az ajtóhoz indultam. Mint
mindig, Harry most is az utca végén várt rám, a hátsó világítása az autónak
kissé világosabbá tette a még mindig nagyon sötét eget. A nap még csak most
kezdett valami fényt adni a horizontnak, és ekkor már 6:30 volt. Az órák
7:25-kor kezdődnek, tehát rengeteg időnk volt még addig.
Amint
beültem az autóba Harry felé fordultam, aki a kezében egy barna papírzacskót
tartott.
„Vettem
neked reggelit.” Mosolygott.
„Van müzli szeletem.”
Mondtam, felmutatva a szürke zacskót.
„Og ne már,
ez nem elég.” Erősködött, majd a zacskót az ölembe helyezte. Gyűrődés hangja
hallatszott, mikor felvettem.
Kinyitottam
és kivettem egy krémsajtos bagettet és porcukros fánkot.
„ Van benne
Boston Cream is.” Motyogta.
„Köszönöm.”
Nevettem, és beleharaptam a bagettbe. Krémsajt kezdett folyni az oldalán, de
nem nagyon törődtem vele. Csak miután megnyaltam ajkaimat a gyomrom korgott
egyet. Tudtam, hogy Harry is hallotta, mert azonnal nevetni kezdett.
„Tudtam,
hogy az a kis müzli nem lesz elég.”
Haraptam
mégegyet.
„Oh fogd be.”
Elfogyasztottam
a reggelimet, és észre se vettem, de már az ikolát hagytuk el, majd Harry
beszélni kezdett.
„Nem megyünk
ma iskolába.” Jelentette ki egyszerűen.
Szemeim
azonnal elkerekedtek.
„Akkor hova
megyünk?” Kérdeztem tele szájjal.
Elkaptam a
tekintetét a visszapillantóban.
„Majd
meglátod.” Válaszolt rejtélyesen.
